Emma

Évadnyitó a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban

2011.08.29. 23:49

Programkereső

Hat premier, köztük egy gyerekelőadás, továbbá egy felújítés és folytatódó beavató színházi sorozat a 2011/2012-es szezonban Zalaegerszegen.

Az évad a közönség számára szeptember 17-én kezdődik: az évadnyitó színházi forgatagot keretében a közönség kötetlen formában találkozhat a színészekkel, a nap során délutáni előadást, színházbejárást is tartanak. Az első bemutató október 7-én lesz, a Vízkereszt, vagy bánom is én című Shakespeare-vígjátékot Csiszár Imre állítja színpadra. A premier napján Ruszt József-emlékkiállítás is nyílik a színház épületében. Október 21-én a tavaly nagy sikerrel játszott Mennyből a hulla című bűnügyi komédia felújított változatát mutatják be. A következő nagyszínpadi premier a Móricz Zsigmond regénye alapján készült zenés darab, a Légy jó mindhalálig című musical lesz, amelyben zalaegerszegi és városkörnyéki diákok játszanak. A gyerekszereplők válogatása jelenleg is folyik.

A 2012-es esztendő első bemutatójaként egy kortárs magyar darabot állítanak színpadra: Hamvai Kornél Michael Frayn angol szerző Balmoral című darabja nyomán írta Szigliget címmel az ottani alkotóházban 1953-ban játszódó történetét. Februártól Walter Bobbie, Tom Snow és Dean Pitchford Rongyláb (Footloose) című musicaljét láthatja a közönség a Hevesi Sándor Színházban. A 2011/2012-es évad László Miklós darabjával zárul Zalaegerszegen: az Illatszertár című vígjátékot Sztarenki Pál rendezi. Az új évadban bérletes előadásként szerepel a Túl a Maszat-hegyen című ifjúsági előadás, és folytatódik a Tantermi deszka, azaz az iskolai színházi beavató előadások sorozata is.

A zalaegerszegi színház a következő évtől várhatóan átkerül megyei fenntartásból a városi önkormányzathoz. "Reméljük, lesz pénz, lesz tehetség, és a város és a közönség ugyanúgy szeretni fogja a színházat, mint eddig" - mondta köszöntőjében Gyutai Csaba polgármester. Besenczi Árpád, a teátrum igazgatója ugyanolyan színvonalú munkát kért a társulattól, mint az elmúlt évben. Úgy vélte, a tavalyi évad sikerét a nézőszám és az előadásszám növekedése is igazolta, ugyanakkor felhívta a társulat figyelmét arra, hogy a jelenlegi helyzetben nincs helye a széthúzásnak, mindenkinek a legmagasabb színvonalon kell végeznie a munkáját. Megjegyezte azt is, hogy "a próbaév letelt, senkinek sincs bérelt helye a színházban, a munka dönti el, hogy ki mennyit ér". A színházigazgató beszámolt arról is, hogy nyáron csaknem 20 millió forintos költséggel füstjelző berendezést építettek ki a színházban, január elsejétől pedig a színház egész épületében tilos lesz a dohányzás.