Gyöngyi

Kritikusdíjas férfiak és nők

2011.09.02. 13:32

Programkereső

Játsszon velünk, és hallgassa a Fidelio ajándékaként a Férfi és Nő CD-t!

Básti Juli, Cserhalmi György, Kulka János és Udvaros Dorottya énekelnek mindenről, ami megtörténhet férfi és nő között. A CD-n Dés László és Bereményi Géza szerzeményei hallhatók, melyeknek egy részét eredetileg a művészek a '80-as, '90-es években megjelent albumaikon énekelték. A régi, jól ismert slágereken kívül a Dés-Bereményi szerzőpáros erre az alkalomra vadonatúj dalokat is írt a négy színésznek. Az azóta már legendássá vált dalok egy országos koncertturnén elevenedtek meg, de CD és DVD formájában is hallhatóak az új szerzeményekkel együtt.

Férfi és Nő aranylemez átadás
Férfi és Nő aranylemez átadás

A lemezen olyan klasszikusok hangzanak fel, mint a Vetkőzés, a Tíz kicsi bűnjel vagy épp a Botladozva. A művészek három-négy szóló dalon kívül duetteket is énekelnek, valamint felcsendül A szerelemről és az Emlékem vagy című dal négyük előadásában. Dés László, a dalok szerzője minden számban jelen van: egyrészt szaxofonszólókkal, másrészt mint zongorista, sőt, néhány dalát saját maga adja elő, így énekesként is köszönthetjük, valamint ő a produkció zenei vezetője.

Kérdésünk: Básti Juli 1992-ben a Katharina Blum elvesztett tisztessége című előadásban nyújtott alakításáért elnyerte a Színikritikusok Díját. Kit tüntetett fel a színlap Heinrich Böll mellett társszerzőként?

A helyesen válaszolók közül két olvasónk kaphatja meg a CD-t.

A Színikritikusok Díja idei átadó gálájára, amelyre Kulka János nomináltként kapott meghívást, és ahol Udvaros Dorottya pedig díjátadóként szerepel, szeptember 25-én kerül sor a Magyar Színházban. A gáláról bővebb információ ezen a linken olvasható, a jelöltek névsora itt érhető el. A gála nyilvános, jegyek a Magyar Színház előcsarnokában (1077 Budapest, Hevesi Sándor tér 4., tel.: 322-0014) hétfőtől péntekig 10-18 óra között, a Budapesti Kamaraszínház Szervezési Irodájában (1075 Budapest, Károly körút 21.) hétfőtől péntekig 10-18 óra között,  továbbá az ismert jegyirodákban válthatók.