Vendel

Valóságszínházat tükrökből

2011.09.14. 08:15

Programkereső

A színháznak komoly társadalmi szerepet kell vállalnia - ezt vallják azok az alkotók, akik előadásaikban társadalmi kérdéseket, közösségi problémákat állítanak központba, s teszik mindezt a legérzékenyebb korosztályra, a fiatalokra is figyelve, színházi neveléssel és drámapedagógiával párosítva.

A színház társadalmi szerepvállalásáról már sokszor, sokféle formában beszéltek és játszottak, a körülöttünk lévő világ valósághű szimulálása színházi környezetben azonban az utóbbi néhány évben (bizonyos szempontból évtizedben) került a magyar színházi alkotók érdeklődésének homlokterébe. A társadalmi kérdéseket, közösségi problémákat tematizáló, többségében metaforikus dekódolás és szimbolika nélkül feldolgozható előadások az elmúlt néhány évben látványosan megszaporodtak a magyar színházakban is.

Akadályverseny
Akadályverseny

Az itthoni előzmények közt találjuk többek közt - kissé a régi politikai kabaré iránti igényt is magába szívó - a Krétakör 2004-ben bemutatott, nagy sikerű Feketeországját, aminek alapjául a rendező telefonjára érkezett SMS-szövegek szolgáltak, és ami a Hazámhazám után újra a hazai közéletet állította pellengérre. A közösségi problémákkal foglalkozó színház másik vonala érdekes módon épp egy a "klasszikus" színházi formától és a felnőtt színháztól rendszerint erősen megkülönböztetett ifjúsági színház területén, a színházi neveléssel és drámapedagógiával foglalkozó műhelyek repertoárján tűnik fel egyre gyakrabban. Elég ránéznünk a Kolibri, a Káva, a Kerekasztal, a Krétakör, a Bárka Színház vagy a MU Színház műsorára: olyan színházi nevelési programokat, feldolgozó beszélgetéseket szerveznek, amelyek a legegyszerűbb társas problémától a legfajsúlyosabb társadalmi jelenségig válogatnak a körülöttünk lévő valóságból. Ezek kifejezetten nem csak és kizárólag a fiatalok konfliktushelyzeteit dolgozzák fel, hanem legalább annyira az idősebbekét is. Elég érthetetlen tehát, miért rendelték ezt pedagógiai alapon mindeddig egy korosztály színházi élményanyagához.

Az elmúlt két évben minimum hat olyan előadás született, ami valamilyen módon fő témájává tette a romakérdést, köztük a KoMa és a Nézőművészeti Kft. januárban bemutatott Az utolsó roma - egy utolsó cigány című előadása is. A fiktív térbe és időbe helyezett darab szerint 2193-ban a Transzdunatális Unió spirituális fővárosában, Budapesten a cigányok már kihaltak, és Az utolsó roma című emlékkiállítás ünnepi megnyitójára és tárlatvezetésére invitálják a közönséget. A 22. századi múzeumi séta után, az előadás végén a címszereplő utolsó romát ki is végzik egy tévé show keretein belül az utolsó ombudsman jelenlétében. Kovács Kristóf kabarétréfákkal tűzdelt darabjának kezdeményezését - jó esetben egyfajta önreflexiót a saját felelősségünkkel kapcsolatban - és magát az előadást a szakma támogatása fogadta, de egyöntetű vélemény volt, hogy a téma alapvetően kidolgozatlan maradt, és nem mozdult el a felszíni kérdésfelvetésről, azaz egy általános állapotleírástól.

A Lengyel Anna koncepciójából készült, márciusban a Trafóban bemutatott Szóról szóra az előzőnél egy jellegében, előkészületeiben és műfajában is lényegesen komolyabb feladatot vállalt magára. A PanoDráma színházi műhely az első magyar verbatim, azaz szó szerinti dokumentumszínházat a 2008-2009-es romatámadások eseményeiről készítette. A munkát egy a témában szervezett nemzetközi workshop előzte meg, majd hatvanórányi interjúanyagból és interneten talált szövegekből állították össze a darabot olyan színészek segítségével, akik az előadás létrehozásában társalkotóként vettek részt. "A színpadon nem az áldozatok és a cigányság jellegzetességeit, vonásait kívántuk ábrázolni, és nem is törekedtünk ennek illusztrálására" - mutatott rá Bíró Dénes, az előadás egyik dramaturgja. "A profi színész szárazabb tolmácsolásában még inkább szíven üt az élmény megrázó közvetlensége, miközben ez a módszer garantálja, hogy ne voyeurként figyeljük interjúlanyunk drámáját" - magyarázza Lengyel Anna, az előadás kreatív producere.  Elmondásuk szerint egy színházi előadás nem indíthat el radikális társadalmi változásokat, csupán tükröt tarthat a társadalmi többségnek, hogy ezeknek a valósághű nyilatkozatoknak a hatására átértékeljenek és kérdéseket tegyenek fel a nézők.

A KoMa Társulat egy másik, megtörtént eseten alapuló előadása olyan társadalmi problémát feszeget, ami szándéka szerint fiatalokról szól, fiataloknak és fiatalok előadásában. Az izraeli írónő, Edna Mazya drámáját, a Kisded játékokat Orlai Tibor, az előadás producere kifejezetten azzal a céllal választotta a KoMa számára, hogy a fiatalok számára, akár iskolákban is játszható és érvényes legyen. A darab egy bírósági tárgyalás keretében idéz föl egy tragikus eseményt, amikor négy tizenéves fiú megerőszakol egy tizenéves lányt. Nem bűnözőket ábrázolnak, hanem hétköznapi fiatalokat. A próbafolyamat során a színészek szociológusokkal és pszichológusokkal dolgoztak együtt, akik az előadás utáni beszélgetéseken is részt vettek. A társulat saját tapasztalatai alapján a diákok sosem maradnak érdektelenek a témával kapcsolatban: "Hol sokat beszélnek az előadás alatt, hol síri csendben vannak, az azonban mindenhol közös, hogy magukat látják a színpadon, ezért könnyen értik és azonosulnak a problémával" - meséli Kroó Balázs az előadás egyik szereplője, aki úgy látja, sokkal több ilyen célú előadásnak kellene születnie az iskolák számára.

Kisded játékok (KoMa Társulat - fotó: Kiss Gergely)
Kisded játékok (KoMa Társulat - fotó: Kiss Gergely)

A családon belüli erőszak témájával foglalkozó A fiú a tükörből szeptember közepétől látható a Thália Színházban. Az előadás Paulinyi Tamás Bólébál című önéletrajzi írásából készült, és a témához szorosan kapcsolódó emberi függőségeket állítja fókuszba, amihez a szocializmus letűnt világa feszül díszletként. Bodor Böbe rendező elmondása szerint azért ihlette meg igazán a szöveg, mert az író gyerekkora rémtörténeteinek szereplőit nem ítéli el, hanem az elfogadás és megbocsátás irányába tereli. "A megfelelő feldolgozás, belátás, megbocsátás és elengedés az egyetlen járható út, ha egészséges felnőttek akarunk lenni" - vallja Bodor Böbe, akit annak vágya inspirált, hogy fennhangon beszélhessünk egy témáról, amely már megérett rá. Célja pedig az, hogy "a fiatalkorban begyűjtött fizikai és lelki sérülések nyom nélkül tudjanak elmúlni a boldog felnőttkor érdekében". Vagy, ahogy - igen-igen optimista módon - a színlap leírása szól az adott társadalmi probléma kezeléséről: "hitet adhat a hasonló cipőkben járóknak, hogy minden túlélhető és megszerethető".