Jolán

Inkompatibilis kapcsolatok

2011.10.01. 11:56

Programkereső

A Diploma előtt és a Médea véletlenül egy napra, egymás után került a Divadelná Nitra programjában. Túl sok közös nincs bennük, hacsak annyi nem, hogy mindkét esetben van egy középkorú nő, aki így vagy úgy, de kapaszkodna valakibe.

Diploma előtt problémaköre ma már poros, azt gondolom, túlhaladta az idő. Épp ezért lehetne a mából, iróniával visszanézni a hatvanas évekre, vagy megkeresni az egyetlen kapcsolódási pontot, és megmutatni, hogy egy mai Ben Mrs Robinsont kizárólag MILF-ként tudja nézni. Ekkor lehet (morális) tétje a játéknak.

Diploma előtt
Diploma előtt

Ezzel szemben Jakub Krofta (született 1971-ben) véresen komolyan vette - bár nem derül ki az előadásból, miért is választotta - Terry Johnsont, és cukros nosztalgiával kezelte az alapanyagot. Kis zenekart rakott a színpadra, amelynek tagjai az emblematikus Sound of Silence-t pöntyögték meg a Scarborough Fair-t, a szereplőkre többnyire lovaglóöltözéket adatott, a stúdiótér padlóját valami vattaszerű anyaggal boríttatta be tervezőjével, és egy szétszedhető emeletekből álló, következésképp multifunkciós - születésnapi torta, ágy itt és ott, recepció -, fehér elem szervezte a teret és a helyszíneket. Mivel ez a textúra egyszerre idéz giccses havat és ragadós, cukros tojáshabot, tulajdonképpen tökéletes színpadi összhangról beszélhetünk.

A színészekről vagy jót vagy semmit, de inkább semmit. Ami nem elsősorban rajtuk múlt, hanem a helyzetek meg nem teremtésén - a szállodai jeleneteknél rendkívül minuciózusan rakosgatták a párnákat és húzogatták a porszívó fémcsövét, de pótcselekvéseiktől még nem lett a szituáció hitelesebb vagy atmoszferikusabb -, no meg a rossz kiosztáson. Egy Mrs Robinson nem lehet nem "jónő". Itt azonban ahelyett, hogy forrna a levegő körülötte, az unottnak tűnő, a felszín alatt azonban kirobbanás előtt álló szexussal rendelkező asszony körül, egy unott, a felszín alatt és fölött is háziasszonyt látunk. Ben sem nem mitugrász, sem nem lázadó, karrierista, skalpvadász vagy épp a hormonok által vezérelt huszonéves; semmilyenségében érthetetlen a motivációja. A produkció egyetlen erénye mindössze a hosszúsága, az egy órát azonban jóval hosszabbnak érzi a belső időmérő.

Médea
Médea

A Kama Ginkas rendezte Médeát másodszor láttam; első alkalommal a moszkvai Arany Maszk fesztiválon, a külföldieknek szóló showcase program részeként. Akkor ambivalens érzéseim voltak az előadás kapcsán, két év ugyanezek az ambivalenciák megmaradtak.

Azt nem tudom megítélni, milyen arányban használt a rendező az egyes Médea-feldolgozásokból (a színlap szerint Seneca, Anouilh és Joszif Brodszkij művei szolgáltak alapanyagként, tudós klasszika-filológusok szerint azonban Euripidészből is merített), de ebben az adaptációban a mitológia profanizálódik: két össze nem illő ember, az animális, kizárólag ösztönei által irányított Médea és a "normális", boldog, nyugalmas életre vágyó, fölösleges napi harcokat vívni nem akaró Jászón végleges elhidegülését, kapcsolatuk utolsó utáni fázisát látjuk.

Egy férfi és egy nő rég kihűlt kapcsolatát, egymásnak elrontott életét viszi színpadra Ginkas.  A nő elviselhetetlen, kibírhatatlan, hisztis, energiái csatornázhatatlanok, a magáén kívül más nézőpont nem érdekli, érteni nem akar, veszíteni nem tud. Médea mantráz, csak mantráz, úgy, hogy hajlamosak vagyunk arra, valós sérelmeit is véltnek higgyük. És nem is fiatal. De nem ezért hagyják el. Minél "egyedülebb" van, minél többen elhagyják, viktimológiai alapesetként annál jobban élvezi a helyzetet. Médea beleégett Jászón lelkébe, agyába, zsigereibe, és bármennyire is szeretne szabadulni tőle, bármennyire is úgy érzi, másodszorra megtalálta az igazit, a nyugalmat, mégsem tud továbblépni. Egyfajta felelősséget érez, ám nem csupán a gyerekekért: még mindig szeretné megóvni Médeát saját magától. A férfi megtett mindent, hogy a házasságot megmentse, túlvan az összes játszmán, több illúziót nem akar kergetni.

Jekatyerina Karpusina játékára a sok a legjobb szó. Expresszivitása az előadás teljes időtartama alatt azonosan magas hőfokú, ám zavaróan fárasztó nézni ezt a médeai önzést és nyughatatlanságot. (Ráadásul a színpadon mindig rizikós révületet játszani, mert könnyen a nevetségességbe csúszhat át. Sajnos, ebben az esetben sem lehetett komolyan venni a varázslónő Médeát.) Igor Gordin tipródó, szavakat, de leginkább megoldásokat kereső csöndekkel tagoltan beszélő Jászónjáé megértő együttérzésünk. Az ő tragédiáját képesek vagyunk átélni. A játéktér szimbólumrendszere - középütt mészkőszerű lépcső, az egyik oldalt száraz, a másikon vízzel elárasztott elhagyott, lepattogott kék csempéjű közfürdő - a görög világhoz, a mitológiához és a földi mindennapokhoz egyaránt kapcsolja a történetet.

Médea
Médea

Kétségkívül nagy előadás ez a Médea. Erős hatásait viszont agyoncsapja a tökéletesen semmilyen zene, amit valószínűleg egy szépségszalonból kértek kölcsön, ahol nagykezelésekhez teszi be nyugtató aláfestésként a kozmetikus, az, hogy a víz és a föld mellett a tüzet is mindenáron felmutatná, így a vízből néhány másodpercre felvillan egy kis moderált, futótűz, valamint a zárlat két - egyik esetben a negyedik elemre, a levegőre is utaló - momentuma. Az, ahogyan Médea a két műanyag játékbaba fejét jelzésszerűen levágja egy nagykéssel, meg aztán az, ahogyan - és ezt nem tudom másképp fogalmazni ma sem - "buggyos aranynadrágban, mellénykében, pöndörödő félszoknyában, álarcban pulykának, pávának, tűzmadárnak egyként beillő, klimaxtól hibbant jelmezbálozóként repül fel kitárt karral - és a műszak segítségével - az égbe". A profanitás metsző élessége elvész, az átérezhető személyes tragédia nem emelkedik mitologikus szintre, hanem mindössze egy visszatérő nagy rendező látványosnak gondolt, valójában nagyon buta effektjén mosolygunk.


2011. szeptember 26. - Nyitra - Divadelná Nitra

Diploma előtt - Karol Spisak Régi Színház, Nyitra

Rendező: Jakub Krofta

Médea - MTYUZ, Moszkva

Rendező: Kama Ginkas