Cecília

Pontos koreográfiák

2011.10.04. 10:08

Programkereső

Bár a nyitrai Andrej Bagar Színház Balázs Zoltán rendezte Konyhája és a rennes-i Théâtre des Lucioles Paranoia című produkcióinak világa tematikailag és vizuálisan is gyökeresen eltérő, közös bennük az, hogy a választott szigorú forma kereteit játékossággal töltik meg. Divadelná Nitra fesztivál, 3. rész.
Konyha
Konyha

Arnold Wesker 1959-ben írta a Konyhát. A darabot megelőző terjedelmes Bevezetés és a rendezőnek szánt tanácsok közt - melyekért mindjárt az első mondatban elnézést kér - így fogalmaz: "Shakespeare tekintse színpadnak a világot, én konyhának tekintem, ahol az ágálók egymást meg nem érthetik, és a lótás-futásban a barátság, szerelem és ellenkedés hamar lobbanó szalmacsóvái is sorra kihúnynak." (Bartos Tibor fordítása.) A szereplőket hosszasan jellemzi, megadja konyhai beosztásukat, életkorukat, hátterüket, nemzetiségüket is; s ha csak ez utóbbin futunk végig, máris azt mondhatjuk, érdekes stichet kaphatna ez az angol éttermi konyha a mai egyesült Európában, hiszen a kontinensről még ma is nem kevesen indulnak útra munkát vállalni a csatorna túlpartja felé. Ilyeténképp az eredeti realista - de nem naturalista - kontextus új értelmet nyerhetne.

Aztán inspirálódhatna a rendező az igen népszerű gasztrorealitykből, Jamie Oliver hátrányos helyzetű fiatalokat a konyhai munka világába bevezető sorozatától Gordon Ramsay káromkodásokkal tarkított, éttermeket újra kipofozó műsoráig. Ekkor is ismert világgal találkozna a színpadon a néző, és ekkor is realista - és még mindig nem naturalista - világgal szembesülne.

Konyha
Konyha

Balázs Zoltán azonban ezektől jócskán eltérő utat választott: a rá jellemző keleti, meditatív hangulatot és a szigorúan kötött mozgásvilágot sikerrel adaptálta az ún. kitchen sink drama keretein belül. (Vagy vice versa.) Jelentős segítséget kapott ehhez Polgár Péter díszlet- és jelmeztervezőtől , aki ezzel a munkájával mindkét kategóriában elnyerte a szlovák kritikusok Dosku, azaz Deszka nevű díját.

A nyitrai színház jó tíz méter átmérőjű stúdiótermének közepe a játéktér. A fehér, kör alakú, serpenyőt, mérleg tányérját, palacsintát, gyúrótáblát, vágódeszkát egyaránt megképző színpadot szürkésfehér, furcsa állagú, talán leginkább porrá zúzott kőre emlékeztető anyag fedi, ami egy jelölten konyhai környezetben egyértelműen a lisztre asszociáltatja a nézőt. Ebben - nyilván praktikus okok miatt - befáslizott (mezít)lábbal járnak a színészek, ám ezzel a hely szakrális szerepére is utal. A tér közepén egy wokszerűen mélyülő igen nagy átmérőjű tányér a mosogató, ahol rendnek kell lenni. (Nem véletlen, hogy a darabbeli Peter ebben a szépen összesöpört-összegereblyézett térrészben tölti ki dühét.) Körülötte egymásra stócolva fehér tányérok, a külső ív mentén a plafonról lelógó aranyszín lemezek, ezek hangot adó cintányérok, sütőlapok, állandóan billegő mérlegek egyaránt lehetnek.

Konyha
Konyha

A már említett televíziós tudással felvértezve állíthatjuk, hogy a séfek öltözetének világa már nem csupán a fehér, azt némi szín teszi oldottabbá és trendivé. Ebben a konyhában a nyitrai társulat fiatal férfi színészeinek izmait láttatni engedő pólókat, "rendes" kötény helyett a szamurájok kimonójának szoknyaszerűre stilizált változatát viselik - kelet, tradíció, munkaruha, kortárs férfidivat egyesül bennük. A pincérnők "pincérnős" egyenminiben, fekete egyenparókában, urbánus gésaként jönnek-mennek. A hierarchia csúcsán égőpiros székében akár egy tenisz- vagy röplabdabíró ül Marango, az elvirágzott, ám nőiségét feketével, csipkével hangsúlyozó a tulajdonosnő (igen, nő), s lapozgatja tettetett nemtörődömséggel lustán a Financial Timest, a lakberendezéssel és a szakmával foglalkozó glossykat.

A játék kezdetén merev pózban, nyugalomban vagy a nyugalmi állapotot keresve ül mindenki, s amikor elkezdődik a munka, úgy kerülnek elő az aranyszín konyhai eszközök, és válik konyhai alapanyaggá a játékteret borító anyag. A minuciózus homokétel-készítésben - nem stilizáltan, hanem realistán - a gyerekesség és játékosság, a teremtés-elkészítés-megsemmisülés fázisai és az ehhez szükséges erő sűrűsödnek, s az instabil felszíneken - tőkén állva a cintányéron - a kigyakorolt, rutinszerű mozdulatok egyszerre koncentráltak, ökonomikusak és a jelenlkegitől való frusztrációt, egy jobb élet utáni vágyra is tesznek utalást. Az egy óra ritmusa feszesen gyorsul, a színészekből keveset kap(hat)unk, egy-egy tulajdonságot csupán, ám az egyértelmű, hogy a rendező és a néző rendelését teljesítetik.

Paranoia
Paranoia

A Paranoia arra példa, hogyan lehet organikusan, és nem alibiként használni a vetítést és a filmet egy előadásban. Itt is szinte csupasz a színpad: hátul vászon, középen sínek, ezen gördül, nyitja és zárja a teret két fémállvány. A történet egy furcsa és őrült puzzle, amelynek elemei Ionesco abszurditása, a jobbféle sci-fi paródiák és a Monty Python humora, a popkultúra és az underground, a végeredmény pedig körülbelül olyan, mint ha Tarantino rendezné meg a Big Bang Theoryt, és abban Bart Simpson detektívfigurája mellett egy Pacmanné transzformált Bruce Willis szokásos világmegmentőként kapna szerepet.

Paranoia
Paranoia

Őrület, de van benne rendszer, és ezt tökéletesen értik a játszók. Igaz, a néző kicsit elveszik a látszólagos káoszban, de legalább jókat kacag, meg persze csodálja a kivitelezést.


2011. szeptember 28. - Nyitra - Divadelná Nitra

Arnold Wesker: A konyha - Andrej Bagar Színház, Nyitra

Rendező: Balázs Zoltán

Paranoia - Théâtre des Lucioles

Rendező: Marcial Di Fonzo Bo, Elise Vigier