Gellért, Mercédesz

Brit színházi terek

2011.10.16. 13:48

Programkereső

A brit színházi rendszert átfogni, a mögötte húzódó kulturális mechanizmusokat megérteni, mindennapjait lekövetni kevés sikerrel járó, már-már lehetetlen vállalkozás.

Trendekről persze mindig lehet beszélni, ám ezek mindig ideig-óráig tartanak hiszen a szigetország színházi élete éppen az állandó változásról szól. Nincsenek évekig repertoáron tartott előadások, az egy héttől pár hónapig terjedő kifutási idő nem igazán ad lehetőséget állandó berendezkedésre, így újabb és újabb előadások folyamatos pörgése tartja életben a zsúfolt színházi évadot. Az állandó társulat fogalma csak a kontinensről (értsd: Európa) ismerős a brit közönségnek. A kilencvenes évek elején talán Alan Lyddiard volt az egyetlen aki próbálkozott a társulati forma (újra)honosításával az észak-angliai Newcastle-ben ám a Lev Dogyin színháza által inspirált Northern Stage csakhamar fenntarthatatlannak bizonyult és 2005-ben bezárta kapuit. Lyddiard, akinek nevét különben a magyar színházi világban a kolozsvári Feketeszemű rózsák, egy sikeresnek nem mondható rendezése kapcsán ismerhetjük, ugyanakkor Angliában úgy vonult be a szakmai köztudatba, mint azon formabontó, "rendszerkikezdő" rendező-menedzser, aki nemzetközisíteni szerette volna az angol színházi világot. Nem sikerült neki. A nemzetközi színészstábok még mindig megütközést keltenek az akcentusokra amúgy is érzékeny angol publikum szemében.

Alan Lyddiard
Alan Lyddiard

Úgy tűnik, a tradicionális, realistának mondható angol színházi közeg nehezen barátkozik az idegen szerzőkkel, a mainstream, színházi ügynökségek által dominált színházi világban alig növekszik a drámafordításokra való kereslet, és a kontinensen teljességgel megszokott és elfogadott színpadi értelmezések és újraértelmezések nemegyszer botrányba fulladnak az angol színpadon... És ezen még a színházi szaksajtó sem segít: a szigeten szűnni nem akaró problémát okoznak az adaptációk, verziók és a szöveghűség kérdései.

Mind a tradicionalizmusra, mind pedig az idegen drámák megismertetésére tett törekvésekre szép számmal hozhatók ellenpéldák: állandó ellenpélda a kis térrel rendelkező londoni Gate Színház, amely London nemzetközi színházaként hirdeti önmagát, vagy a nem is olyan régen, 2008-ban alakult Sputnik társulat, amely tavaly indította útjára az Orosz Színházi Fesztivált Londonban. A kísérletező, alternatív színházak mellett talán az egyik legfontosobb helye az újító szándékú színházi munkák bemutatásának a Barbican Centre.

Születésnap - Teatrul Nottara
Születésnap - Teatrul Nottara

A Barbican, London és nagy valószínűséggel az ország egyik legizgalmasabb színházi tere. A központi fekvésű, hagyományos angol pubok, felhőkarcolók és paneltömbök uralta, nagyon is kontrasztos City szívébe implantált Barbican központ igazi "hidden spot", a szó szoros értelmében. A kis utcák és aranyosnak nem nevezhető tömbházlakások határolta összművészeti központ igazi betonmonstrum, amolyan nyolcvanas évekből visszaköszönő zárvány, legalábbis első látásra. A szürke épület azonban elképesztő tereket rejt: a kicsivel több, mint ezer férőhellyel rendelkező színház mellett, több mozi, koncertterem, galéria, éttermek és átalakítható stúdió (The Pit) kapott helyett az épületben. A központ tetőtéri trópusi télikertje és a Lakeside-nak nevezett parkosított kültere csak cseresznye a habos tortán. Olyan terek ezek, amelyek nem hagyják a nézőt nyugodni, s bár akarva-akaratlanul is könnyen eltéved benne a látogató, a Barbican nem bízza a véletlenre a felfedezés élményét. Az épület minden szöglete hozza - közkedvelt angol kifejezéssel élve - azt a bizonyos "wow faktort": nem várt megoldások, zenés sarkok, könyvesbolt, kivetítőn szaladó digitális alakok.  A hagyományosan erős zenei kínálat mellett (a központ állandó otthona a BBC és London Symphony Orchestrának) a Barbican az a kiemelt hely Londonban, amely nemzetközileg fontos színházi produkciókat hoz a brit fővárosba.

Hamlet - rend.: Thomas Ostermeier (foto: Arno Delcair)
Hamlet - rend.: Thomas Ostermeier (foto: Arno Delcair)

Idei, augusztustól decemberig tartó Bite11 elnevezésű színházi évada ismét fontos színházi találkozásnak ígérkezik. Angliában itt lépett fel utoljára a negyven év után az év végén feloszló Merce Cunningham Dance Company, a New York-i Lincoln Centre Theater évadnyitó előadásáról, a South Pacific musicalről pedig még a közeli Bloomberg épület melletti virágárus is örömmel beszél. A dél-afrikai bábos Woyzeck (Handspring Puppet Company), amelyet a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében, a Trafóban láthatott a magyar közönség és a dániai Teatret Gruppe 38 mesekísérlete a Hans Christian, You Must Be An Angel mellett esemény számba megy a bukaresti Nottara Színház Thomas Vinterberg filmje alapján készült Születésnap című előadása vagy Ostermeier Hamletje is. Bemelegítésként a jövő májusra tervezett Robert Wilson "remake", az Einstein on the Beach londoni bemutatója előtt a Lucinda Childs vezette tánctársulatot is elhozta a Barbican, Childs ugyanis Wilson koreográfusaként ismét részt vesz az enigmatikus előadás angliai színpadra állításában.