Jusztina

Ötven éve van társulat Veszprémben

2011.10.16. 18:08

Programkereső

A veszprémi színjátszás mintegy kétszáz éves múltra tekint vissza.
A Veszprémi Petőfi Színház épülete
A Veszprémi Petőfi Színház épülete

1811-ben papnövendékek színjátszásáról, 1814-ből német nyelvű előadásról maradtak fenn bizonyítékok, 1821-től pedig rendszeressé vált a vándortársulatok fellépése. Az állandó színházépület 1908-ban Medgyaszay István tervei szerint készült el, és 1148 néző befogadására volt alkalmas. A teátrumot 1926-tól hívják Petőfi Színháznak; 1949-ig a színikerületi rendszerben beosztott színigízgatók működtek, s gyakran megfordultak itt stagione rendszerben játszó társulatok is.

Veszprémben az állandó társulat 1961-ben alakult meg. Akkor átépítették a színházépületet, és önálló társulatot kapott a város, a működés pedig Veszprém Megyei Petőfi Színház néven, Szilágyi Albert igazgatásával kezdődött a munka. 1963-ban vette fel jelenlegi nevét. Az első bemutató a Jókai Mór regényéből, Földes Mihály által készített darab, A kőszívű ember fiai volt. 1966-tól 1980-ig Pétervári István volt az igazgató, majd Hegyeshalmi László 1981-től 1990-ig, 1991-től Vándorfi László vezette a színházat. A jelenlegi igazgató a Bujtor István örökébe lépő Oberfrank Pál színész.

1971-től két évadon át Latinovits Zoltán is tagja volt a színháznak. 1984 és 1988 között az épületet felújították, kialakították az 1991-től vette fel a Latinovits Zoltán Játékszín nevű stúdiószínpadot, mely ma a Latinovits-BUjtor Játékszín nevet viseli. Több magyar dráma ősbemutatóját tartották Veszprémben: Csurka István: Majális, Gyárfás Miklós: Az állam én vagyok, Illyés Gyula: Különc, Malom a Séden, Németh László: Apáczai, Győzelem, Nagy család I-II., Sarkadi Imre: Ház a város mellett, Kőmíves Kelemen Schwajda György: Bohóc.

2011. október 15-én az alakulásra emlékezve Veszprémben ünnepi díszelőadást tartottak, amelynek keretében Szinetár Miklós rendezte Koldusoperát - az évad első, szeptemberi bemutatóját - láthatta a közönség. Négy új taggal bővült a színház örökös tagjainak száma: Petrik János, a színház lakatosműhelyének nyugalmazott vezetője, Horváth Katalin súgó, Bakody József és Meszléry Judit színművészek kapták az elismerést, így Perlaki Róbert szcenikus-díszlettervezővel - aki a társulat alapítása óta dolgozik Veszprémben, Joós Lászlóval, Hegyeshalmi Lászlóval, az ötven évvel ezelőtti nyitóelőadás egyik főszereplőjével, Szoboszlay Sándorral, valamint az "égi társulatban játszó" Majczen Máriával kilenc örökös tagot számlál az intézmény.