Jolán

Emléktábla őrzi Szathmáry István nevét

2011.10.26. 19:28

Programkereső

Október 19-én avatták fel az emléktáblát a színész egykori lakóháza falán Budapesten, a XIII. kerületi Radnóti Miklós utca 19/B számú ház homlokzatán, ahol a népszerű művész 1951-től 1988-ig, haláláig lakott.
Szathmáry István emléktáblája
Szathmáry István emléktáblája

Szathmáry István Budapesten született 1925. július 30-án. A Színművészeti Akadémiát 1946-ban végezte el, majd a Nemzeti Színház szerződtette. A Szegedi Nemzeti Színház tagja 1947-től 1949-ig, 1949-51-ben ismét a Nemzeti Színházban játszott. A Magyar Néphadsereg Színházába, a mai Vígszínházba Várkonyi Zoltán vitte magával 1951-ben, a színháznak haláláig tagja volt. Fanyar humorral, kitűnő karikírozó képességével számos epizódszerepben nyújtott sikeres alakítást. Tehetségét a színpadon túl több filmben és tévéjátékban is kamatoztatta - így például a Szomszédok című tévésorozatban is szerepelt rövid ideig (15 fejezetben), Szöllősy Pál fogorvost, Jutka (Ivancsics Ilona) apját formálta meg. Munkásságát 1988-ban Érdemes Művész kitüntetéssel jutalmazták.

Színészi sikerei mellett Szathmáry István neve újságíróként, novellistaként is ismertté vált. A Mestersége színész című tévésorozatban 11 színésztársával készített bemutató riportot. Színészekről, színészemlékeiről hangulatos cikksorozata jelent meg a Film, Színház, Muzsika hasábjain. Portréi, anekdotái nem csupán a színházi világ legfényesebb csillagairól szóltak, pályakezdő színészek és idős statiszták léptek ki általa az ismeretlenségből. "Nem az üstökösökről akarok mesélni, hanem a pislákoló fényű, időnként fel-felcsillanó apró csillagokról. Nélkülük szegényebb volna az égbolt" - írta az 1989-ben megjelent, A kis csillag is csillag című kötetében. Szathmáry István Budapesten, 1988. december 28-án hunyt el. Felesége, Szatmári Liza - aki szintén a Vígszínház társulatának tagja 1951 óta - 2008-ban férje emlékére díjat alapított, A kis csillag is csillag elnevezésű elismerést évente egy művész nyerheti el kiemelkedő epizódalakításáért.

Az eseményen Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, színész-rendező és Hegedűs D. Géza színművész, a kerület díszpolgára mondott beszédet. Az önkormányzat nevében koszorút helyezett el Holopné Schramek Kornélia alpolgármester. Eszenyi Enikő úgy fogalmazott: "ma egy olyan embernek állítunk emléket, aki soha nem távozott el. Mert Te, Szatyi bácsi, maga voltál az élet és a jóság. Ahogy egy régi bölcs írta: azokból lesznek a legjobb emberek, akiknek 'kedvük is van jónak lenni'. És - tegyük hozzá - azokból lesznek a legnagyobb színészek is, még a legkisebb szerepekben is, akiknek kedvük és energiájuk van nagynak lenni. Te ilyen voltál, Szatyi bácsi: mindig megőrizted a kedved, a kedélyed, az energiád, az életszereteted, színpadon és civilben egyaránt - a legnehezebb időkben is".