Cecília

Béres Mártáé a Pataki-gyűrű

2011.11.01. 15:58

Programkereső

A vajdasági magyar színészek díját ezúttal a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színhóésznője kapta.

A Gerold László kritikus, a zsűri elnöke, Karna Margit , Pataki László özvegye, a zsűri tiszteletbeli elnöke, Tolnai Szabolcs rendező, Igor Burić kritikus, Döbrei Dénes mozgásművész és az Újvidéki Művészeti Akadémia színi növendékei alkotta zsűri idén Béres Mártának ítélte oda a díjat a Béres Márta One-Girl Show-ban nyújtott alakításáért. "Ha van valaki, akivel én versenyezni szeretnék, az én magam vagyok. Nincsenek jobbak és kevésbé jók, hanem elsősorban mindannyian magunknak legyünk jók" - mondta Béres Márta a díj átvétele után.

Béres Márta - One-Girl Show
Béres Márta - One-Girl Show

1984. május 3-án született Újvidéken. Ugyanitt végezte el a gimnáziumot és a Művészeti Akadémiát (Hernyák György, Mezei Zoltán, Pálfi Ervin osztályában). 2006 óta a Kosztolányi Dezső Színház tagja. Ez volt a negyedik alkalom, hogy Pataki-gyűrűre jelölték. A 2007-ben megkapta a kisvárdai Határontúli Magyar Színházak fesztiválján a legjobb fiatal színésznek járó díjat, 2008-ban a nagybecskereki Vajdasági Hivatásos Színházak 58. Fesztiválján a legjobb fiatal színésznek járó díjat, 2008-ban az újvidéki a Sterija játékokon a Dara Darinka Čalenić alapítvány legjobb fiatal színésznek járó díjat, 2008-ban a VIII. Pécsi Országos Színházi Találkozón Erdély Andreával, Mészáros Árpáddal és Mikes Imre Elekkel együtt különdíjat kapott a szakmai zsűritől az Urbi et orbi előadásban nyújtott művészi teljesítményért, 2010-ben a Vajdasági Hivatásos Színházak 60. Fesztiváljának különdíját kapta a The Beach című előadásért Erdély Andreával, Mészáros Árpáddal és Mikes Imre Elekkel, 2010-ben a X. Pécsi Országos Színházi Találkozón Erdély Andreával megkapta a Fidelio által felajánlott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat. A színésznő a Béres Márta One-Girl Show mellett az Éljen a szerelem!, a Terápia, a Brecht - The Hardcore Machine, a Szardínia, a Magyar kezdőknek, a The Beach, a Turbo Paradiso, A kisinyovi rózsa, az X, valamint a Kosztolányi Színház 17. születésnapján, november 9-én bemutatandó Dogs and drugs című előadásban látható.