Jolán

Hol a színpadi valóság mostanában?

2011.11.03. 12:23

Programkereső

A tíz napig tartó, 21. alkalommal megrendezett bukaresti Román Színházi Fesztivál előadásai közül nehéz olyat választani, aminek nincs magyar vonatkozása.

A dedikált, Csehovíziók címet kapó, Andrei Serban előtt tisztelgő szekció vagy a táncelőadások mellett a "normál" showcase programban is ismerős nevekkel találkozni. A budapesti Nemzeti Színházból érkezett a Három nővér - a napilapok elismerően írnak róla -, a fesztivált nyitó előadás; aztán itt voltak a kolozsváriak külföldet is megjárt előadásaikkal - egészen furcsa érzés az, amikor az ember színész barátját koreai kritikus kolléga szólítja le az utcán, hogy gratuláljon neki az előző estéhez és a Szöulban látottakhoz -; a sepsiszentgyörgyi társulat valószínűleg jobban meglepődik, ha a kora esti bukaresti utcán rájuk köszön a magyar kritikus, mint vice versa; és jönnek még a marosvásárhelyiek meg az M stúdiósok. Ez tulajdonképpen meg is könnyíti a választást, hiszen ezeket az előadásokat szerencsére könnyen - Budapesten, Kisvárdán - már kipipálta. Ám ami ezen felül marad Alice Georgescu művészeti igazgató és fesztiválválogató kínálatából, az sem kevés, így komolyabb módszer helyett rámegy az ember az ismert nevekre, címekre, a fennmaradó szabad időre pedig random választ.

Engem a parketta szegőléce mögé temessetek - Bulandra Színház, Román Színház Fesztivál 2011
Engem a parketta szegőléce mögé temessetek - Bulandra Színház, Román Színház Fesztivál 2011

Az első kategóriába, tehát az ismerősök közé tartozik Jurij Kordonszkij, aki az Örkény Színházban Csehov Platonovját Apátlanul címmel vitte színre - aztán a Tóték kapcsán is dolgozott a társulattal -, évekkel ezelőtt pedig a Bulandrában rendezett Kutyaszívvel vendégszerepelt Budapesten. Velük készült az Engem a parketta szegőléce mögé temessetek, Pavel Szanajev azonos című, 1995-ben megjelent önéletrajzi kisregényének adaptációja. A főszereplő Szása Szaveljev két nő, az erős és kemény nagymama, valamint a vele konfliktusos viszonyban levő, ezért a családot otthagyó anya között vergődik. A történet alapvetően a kilencéves kisfiúról szól, ám erre a jelenből néz vissza a felnőtt Szása, és igyekszik legalább utólag a helyére tenni magában az elmúlt éveket. Marian Ralea mindkét életkort hitelesen és elegánsan képes eljátszani. Nem idétlenkedik kiskamaszként, mégis egy-egy gesztussal, testtartással megteremti a figurát, az érett férfit pedig visszafogottan, ám nosztalgiától nem mentesen, töprengőn, de nem tépelődőn mutatja. Mariana Mihout a mindentudó, ellentmondást nem tűrő, a gyerekért tűzbe menő szovjet-orosz mamma, aki ki- és leosztja a filcmamuszférj nagypapát (Claudiu Stanescu), s amikor a Szása szemében a kényszerű feladatokat soha nem adó, légies könnyedségű, a felhőtlen boldogság romantikus tündéreként élő lánya (Andreea Bibiri) elcsábítja tőle unokáját, először meggonoszulva harcol a gyerekért, majd minden méltóságát feladva képes az ajtó előtt halálosan sírva-nyüszítve könyörögni érte.

Engem a parketta szegőléce mögé temessetek - Bulandra Színház, Román Színház Fesztivál 2011
Engem a parketta szegőléce mögé temessetek - Bulandra Színház, Román Színház Fesztivál 2011

Atmoszférikus előadás, belengi a melankólia és a gyerekkort illető nosztalgia. Az üres tér fokozatosan telik meg bútorokkal és egyéb apró tárgyakkal, s ezek hirtelen tűnnek el a közel négy óra hosszú előadás végén, hogy ne maradjon semmi más a színen, mint egy ajtókeret, belógatott faágak, egy esernyő, szél(gép) befútta újságpapírok és a nagy orosz telek fehér konfettije, ami a nézőkre is hull bőségesen. A játékos csodák - zsinórpadlásról beeresztett hűtő, a szekrényekre krétával rajzolt tévé, a forgószínpad segítségével megteremtet siklás a jégen - után édes és szirupos a vég, de a színészek miatt mindent megbocsátunk a rendezőnek, és köszönjük neki a lélekkomkortosító szívmasszázst.

Ioana Paun az említett két kategóriából a másodikba tartozik. 1984-ben született, Romániában és Nagy-Britanniában dolgozik, több olyan interdiszciplináris projektben vesz részt, ahol a színház, a zene, a mozgásszínház, a vizuális kultúra és a szociológia területe találkozik. A Iasi Nemzeti Színházban készített Tévé hülyéknek témáját a cím tökéletesen összefoglalja.

Tévé hülyéknek - Iasi Nemzeti Sínház, Román Színház Fesztivál 2011
Tévé hülyéknek - Iasi Nemzeti Sínház, Román Színház Fesztivál 2011

A Iasi-ba helyezett történet szereplői mind antiszociálisak: az egyedülálló, elfoglalt üzletasszony anya, aki különóráról különórára járatja lányát, de különösebben nem foglalkozik vele, az iskolában kiközösített kislány, aki inkább ragaszkodna az anyukához, mint a teniszhez vagy a némethez, a kizárólag teleshoppingot és latin-amerikai szappanoperákat bámuló, pletykaéhes és ostoba szomszédasszony, a pedofiloknak gyerekeket felhajtó, róluk filmet készítő, hangszigetelt lakásban élő huszonéves fiú, az agresszív, ék egyszerűségében is manipulatív tévés riporter. Egy ilyen listából, feltételezem, nem nehéz összerakni, hogy a sztoriban a kislány elmegy otthonról, a szomszéd fiú felviszi magához, az eltűnt gyereket keresni kezdik, a kereskedelmi média mindenkit megtalál és az emberek szájába adja a hamis szavakat is, az anyát kiáltják ki bűnösnek, az öngyilkosságot követ el, a szomszéd fiú pedig az ő egyenesben közvetített halálából nem tud pénzt húzni, mert azt a botrányt és szívszorító - konstruált - történetet már felülírta az élet, egy újabb botrány és szívszorító - konstruált - történet. Amire azonban nem számítunk dramaturgiailag, az az, hogy a szerzők szerint egyetlen bűnöst, a médiamunkást a nézők előtt és által jól megbüntetik.

És itt válik fontossá az alcím: "előadás száz távirányítóra".  A bejáratnál ugyanis távirányítókat kapunk, és azok segítségével válaszolunk eldöntendő kérdésekre. Ezek közül az első az: Szereti ön az erőszakot? Természetesen elsöprő többséget kap a nem. Aztán jön néhány (ál)kérdés, nyomkodjuk a gombokat, s elérünk oda, hogy a riportert játszó színésznőt egy panellel választják el a nézőktől, kérnek egy önkéntest, aki videózná az egészet, és arról kell döntenünk, hogy a kék plasztikköpenybe öltözött közreműködők vajon lekötözzék-e kollégájukat, betömjék-e a száját, tegyenek-e kukacokat a mellkasára. A nézőtársak kéjjel és röhögve, teljes természetességgel nyomják az igen lehetőséget. Hiszen színházban vagyunk, ez pedig a produkció része. Amikor kétségbeesetten kéri a közönségtől a lekötözött színésznő az eloldozást, nehezen reagál a társaság, végül valaki csak megmozdul, elvágja a szigetelőszalagot.

Tévé hülyéknek - Iasi Nemzeti Sínház, Román Színház Fesztivál 2011
Tévé hülyéknek - Iasi Nemzeti Sínház, Román Színház Fesztivál 2011

A játékkeret tehát létező problémákra reflektáló, igazán kortárs, izgalmas, pontosan definiált, az azonban, ahogyan megtöltik, nehézkes és mesterkélt. A technika ördöge működésbe lép, egy rövid időre felmondja a szolgálatot a projektor. A távirányító túl sokáig van használaton kívül, döntően nem tudunk beavatkozni a folyamatokba, a működést jelző lámpák nem nagyon villannak fel az eszközön, ráadásul sikerült olyan rossz helyre ülnöm, hogy egyértelművé vált, bármit is nyomjon a közönség, itt a véletlennek és a napi diszpozíciónak nincs szerepe. Álhelyzetekben vannak a színészek, sok az üresjárat, az ide-oda járkálás, a pakolászás, amit kellemetlen frekvenciájú elektronikus zene fest alá. Így elveszik a jelentősége annak a választásnak, hogy amit láttunk, vajon igazából megtörtént, vagy csak egy hamisítvány volt, az utolsó, az elsőt ismétlő kérdés pedig - Szereti ön az erőszakot? - nem szembesít semmivel.


Román Színházi Fesztivál - 2011. október 28.-november 6., Bukarest

Engem a parketta szegőléce mögé temessetek - Bulandra Színház, Bukarest

Rendező: Jurij Kordonszkij

Tévé hülyéknek - Iasi Nemzeti Színház

Rendező: Ioana Paun