Erzsébet

A színház csalás? - Beszélgetés Gombár Judittal

2011.11.05. 10:00

Programkereső

Súlyos műtét utáni lábadozás közben készült Gombár Judit a Mózes, avagy a Tízparancsolat című premierre. Ismét régi alkotótársával, Markó Ivánnal dolgozott együtt. A közelmúltban kitüntetett díszlet- és jelmeztervezőtől megtudtuk azt is, hogy szubrettként kezdte pályáját, manapság pedig sok színésztanítványának lett a "keresztanyja".

A Győri Balett egykori alapító tagjai, ha a hőskort idézik, elmondják: "Markó Iván volt az apánk, Juci pedig az anyánk". Juci nem más, mint Gombár Judit iparművész, az "ollós" díszlet- és jelmeztervező, aki eddigi pályája során több száz színpadi műben, prózai, énekes, de főleg táncprodukcióban varázsolta elénk és sokszor a külföldi közönség elé a látványt. Nemrégiben kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. Komoly műtétje kis híján egybeesett az átadó ünnepséggel. De két hét sem telt el a beavatkozás után, és ő máris belemélyedt Markó Iván új táncjátékának előkészületeibe. A bemutatón találkoztunk. Egyik vállán átvetett fekete stóla a kórházban kapott rózsaszínű szalag fölött. Nem mintha restellné - jegyezte meg -, hogy mellműtétet végeztek rajta. A rákon nem talál szégyellnivalót. Azokat viszont sajnálja, akiknek az előítéletek miatt még a saját családjuk előtt is rejtegetniük kell a bajukat, miközben rengeteget szenvednek.

Gombár Judit negyven kilót fogyott, a kezelések mellékhatásaként érzéketlenné vált egyik munkaeszköze, a keze. De megrázta magát. Várta őt az új kihívás, a Fesztivál Színház-beli Mózes-premier. A hagyományos díszletet ötvözte a színpadkép elé vetített, ám a jelenetet mégis látni engedő képpel, jelmezei pedig koreográfiaihletők. Ilyen természetességgel csak az tud együtt haladni a színpadtechnika rohanó újításaival, akár a hetedik ikszen is túl, aki gyerekkorától benne él ebben a világban.

Alig húszévesen, színészként kezdtet, noha soha nem akart arra a pályára lépni. Mivel középiskolás korában műfordításokat készített, például Reiner Maria Rilke verseit ültette át magyarra, úgy gondolta, hogy jó dramaturg válna belőle. Jelentkezett is a színművészetire, de abban az esztendőben nem indult ilyen szak. Mégis felvették ötezer jelentkező közül - színész osztályba. Négy szemesztert végzett el, majd kölcsönszínészként lépett fel egy esztendeig Kecskeméten és Egerben. Szubrettként például Stazit játszotta a Csárdáskirálynőben és a főszerepet Innocent-Kállai-Szenes Tavaszi keringőjében. Közben azonban már készült az Iparművészeti Főiskola felvételijére.

Gombár Judit
Gombár Judit

"Textil szakra vettek fel - idézi fel az interjúban a régi időket -, de én addig nyaggattam a főtanszakvezetőmet, Z. Gács Györgyöt, hogy jelmeztervezést akarok tanulni, amíg azt nem mondta: szerezz még két-három hozzád hasonló őrültet, és akkor indítunk egy ilyen szakot! Végül Vágó Nellinek, Wieber Mariannak, Bata Ibolyának tetszett meg az ötlet, és mivel mindegyikük híres tervező lett, nem kellett megbánnom, hogy rábeszéltem őket. A harmincharmadik tervezésemmel diplomáztam, mert főiskolásként elszerződtem Pécsre. Ott jegyeztem el magam a tánccal. Eck Imre egy évvel odakerülésem előtt alapította meg a Pécsi Balettet. Tizenegy esztendeig nekik dolgoztam. Az ő nagy korszakuk az én nagy korszakom is volt."

Szorosan zárt még a vasfüggöny, amikor 1972-ben Lódzba vitte Markó Ivánt Maurice Béjárt fellépésére, mert érezte, hogy a francia táncművész elvarázsolja majd magyar kollégáját. A varázslat ráadásul kölcsönös volt. Egy év múlva az akkori Gombár-Markó házaspár a Béjart-társulat tagjaként Brüsszelbe költözött. "Magát a színházat lehetett tőle megtanulni" - lelkesedik még ma is beszélgetőtársam. "Ellesni a dramaturgia trükkjeit, amelyeknek később nagy hasznát vettem a Győri Balettnél, ahol olykor a szüzsé elkészítése is rám hárult. Két meghatározó előadása volt az életemnek, amelyeket Béjárt-ral készítettem: az Amiről nekem a szerelem beszélt, és az Amiről nekem a halál beszélt. Mindkét rész Mahler-zenén alapult. Hét év után hazajöttünk, és az akkor alakult Győri Baletthez sok-sok siker övezte tucatnyi év köt - sportcsarnokbeli emlékezetes előadások, az Izzó planéták, a Jézus, az ember fia… Vagy a Tabuk és fétisek című előadás, amelyen fölvittem a nézőket a színpadra, beöltöztettem őket fekete talárba. A világ legszebb díszlete vált belőlük, amikor csak a kezük meg az arcuk világított. Ők pedig méternyi közelségből szemlélhették a táncosokat."

Hosszas kihagyás után most ismét Markó Ivánnal dolgozott együtt a tervező az új Mózes-bemutatón. A papnők hófehér ruhája szemlátomást a koreográfiának is ihletője, meghatározója. Gombár Judit ugyanis mindig a rendezők, koreográfusok előtt jár. Mire a próbák elkezdődnek, az ő tervei már készen vannak. "A munka számomra látomással kezdődik, anélkül nem is érdemes nekilátni. Ismerem a tánc törvényeit, annak idején magam is tanultam balettozni. Pontosan tudom, mi az, amiben jól érzik magukat a szereplők a színpadon. A nehézség abból fakad táncművészeti előadásoknál, hogy kell jelmez, de olyan, amely a testet is megmutatja. Kell díszlet, de csakis olyan, hogy teret engedjen a mozdulatoknak. A népmesei "hoztam is meg nem is" tipikus esete. Minden előadásnál elölről kell kezdeni a szakmát. Még soha nem ismételtem önmagam. A montázstechnika, amellyel a vándorlók ruháit ezúttal létrehoztam, számomra is új volt. Darab anyagokból a saját nem érző kezemmel két nap alatt állítottam össze a huszonöt egyedi jelmezt."

Emiatt nevezik ollós tervezőnek Gombár Juditot. Nemcsak a képzőművészi, asszisztensi és kivitelezői feladatot vállalja magára, de az anyagot is mindig maga veszi, mert az adja az ihletet. Magyarázza, hogy a bársony sokszor rongynak hat a színpadon, a fehér lepedővászon pedig tündököl, mint a legnemesebb kelme. Már régóta csak úgy vállal munkát, ha a díszletet és a jelmezt is ő készíti, hiszen ezek egymás kiegészítői, még színben is harmonizálniuk kell. 

"Úgy érzem, nem díszlet és jelmeztervező vagyok, hanem színházi ember - állítja -, és veszem is a bátorságot, hogy a próba bármely fázisába beleszóljak. A rendezők és a koreográfusok szeretik olykor kisajátítani az előadásokat. De a mi világunkba tartozók jól tudják, hogy a színházban egyetlen mozzanat sem lehet egyetlen ember műve. Ez elejétől a végéig közösségi munka annak érdekében, hogy az első és az utolsó sorban ülő nézőt egyaránt elvarázsoljuk."

Tapasztalatait fiataloknak adja tovább. A magánalapítású Shakespeare Akadémián tanít mostanában, mert állami főiskolán hetven év fölötti oktató nem állhat dobogóra. "Pedig megesküszöm rá, hogy többet tudok ma, mint húsz vagy öt évvel ezelőtt" - dohog a szerinte végig nem gondolt rendelet miatt. "Csupa olyasmire oktatom a hallgatóimat, amit mástól nem tanulhatnak meg. Az első órán például megnézzük, hogyan fest majd a nevük a színlapon. És mivel nem minden név jó hangzású, sokuknak lettem a "keresztanyja". És többek között feltétlenül megosztom velük azt, amit még Füst Milántól tanultam, amikor az épphogy eltűrt óráira szökdöstem be az ötvenes években. Eszerint a színház - csalás. De egyáltalán nem mindegy, hogy miként csalunk…