Hortenzia, Gergő

Judi Dench iskolai színjátékban szerepel

2011.11.28. 11:38

Programkereső

Judi Dench szerepet vállalt egy észak-yorkshire-i bentlakásos iskola színházi előadásában.
Judi Dench
Judi Dench

Az Oscar-díjas brit színésznő az óriásnak kölcsönzi a hangját a Giggleswick iskola Into the Woods című előadásában - értesült a BBC online hírszolgálat. Az iskola diákjai kérték fel, hogy vállalja el a szerepet a darabban, amelyet kilencven gyerek közreműködésével visznek színre. Dench lett a patrónusa annak a másfél évvel ezelőtt létrehozott színházi alapítványnak, amely a néhai Richard Whiteley által az iskolára hagyott összeget kezeli. A 2005-ben elhunyt Whiteley egykor maga is az iskola tanulója volt, és a Channel 4 tévécsatorna egy játékának műsorvezetőjeként vált közismertté. A diákok azért választották Denchet, mert a színésznő egy tavalyi nagy sikerű londoni szabadtéri előadásban már játszotta ezt a szerepet Stephen Sondheim Tony-díjas musicaljében. Az óriás egyébként nem jelenik meg a nyílt színen, csupán a hangját hallani. Az iskola szerint Dench először bocsátja egy előadás rendelkezésre a felvett hanganyagot. Andrew Beales, az iskola alapítványi igazgatója elmondta, hogy a gyerekek nagyon izgatottak, nem nagyon hittek benne, hogy a színésznő kötélnek áll. A Grimm-mesék alapján született Into the Woods című musicalt december 1. és 3. között játsszák a Giggleswickben.