Jenő

Az ember tragédiájának díszbemutatója

2011.11.29. 08:00

Programkereső

Tegnap este ünnepélyes díszbemutató keretében debütált Jankovics Marcell 23 évig készült animációs filmje, a Madách Imre színművét feldolgozó Az ember tragédiája. A vetítés egyben az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál budapesti záróeseménye volt.

Jankovics Marcell
Jankovics Marcell
Az ember tragédiája díszbemutatója több mint két évtizedet váratott magára, míg végre tegnap este az Uránia Nemzeti Filmszínházban összegyűlt közönség először láthatta egyben a 160 perces alkotást. Jankovics Marcell 1983-ban írta meg a forgatókönyvet Madách Imre színműve nyomán, a film gyártása 1988-ban kezdődött. A rendező a kényszerszünetek éveiben is szem előtt tartotta a mű központi gondolatát: „a cél halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga". A vetítés után a közönség vastapssal köszöntötte a színpadra szólított művészeket, a nemrégiben 70. életévét betöltött Kossuth- és Balázs Béla-díjas Jankovics Marcellt és a stáb többi tagját, valamint a szereplőknek hangot kölcsönző színészeket: Szilágyi Tibort, Usztics Mátyást, Széles Tamást, Bertalan Ágnest és Molnár Piroskát. A bemutatót követően az Uránia Kávéházban kiállítás nyílt Filmképek címmel Jankovics Marcell munkáiból. Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész méltató szavakkal nyitotta meg a tárlatot, mely Az ember tragédiája és az Ének a csodaszarvasról című filmek képeiből nyújt impozáns válogatást az érdeklődők számára az elkövetkező hetekben. Az ember tragédiája díszbemutatót jelenlétével tisztelte meg Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Csomós Miklós kulturális és oktatási ügyekért felelős főpolgármester-helyettes, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. Jankovics Marcell filmje 2011. december 8-án kerül a mozikba a Mozinet Kft. forgalmazásában.