Emma

Volt egyszer egy Új Színház

2012.02.04. 07:00

Programkereső

A Paulay Ede utcai épületben fennállása óta tizenhárom különböző társulat játszott. Annyi, ahány év Márta Istvánnak az igazgatói székben megadatott. De vajon akadt-e olyan igazgató, aki tizenhárom évet töltött ennek a színháznak az élén. Egyetlen egy sem. A maihoz hasonló gazdasági válság idején 1934-ben hárman is megpróbálkoztak a színház vezetésével. Ezek szerint Márta István színház-igazgatói működése sikertörténet. Vagy sikertörténet is lehetett volna.

"Színházunknak kilencvenkilenc tagja van, tizenkilenc állandóan szerződtetett színész. Nyitott, repertoárt játszó művészszínház vagyunk, évi öt-hat bemutatóval, és tíz-tizenkét repertoáron tartott darabbal. Valaha a Parisiana mulatóban még asztalok körül ült a közönség, most háromszázötven fő fér el a páholyokban és a zsöllyékben. A Bubik István Stúdiószínpadon, mely eredetileg próbateremnek épült száz-százhúsz főt tudunk fogadni. Itt a kísérleti, kamaraprodukcióinkat játsszuk; és irodalmi estekre, zenei estekre is sor kerül" - ezekkel a szavakkal mutatta be Márta István igazgató az Új Színházat 2009-ben.

Akkor nem beszélt arról, hogy 1998-ban milyen körülmények között vette át a társulat vezetését. Nem akart a válságos évre emlékeztetni, hiszen nem volt fontos a sikerek közepette, hogy tíz évvel korábban elkerülte az anyagi csődöt, s az együttes megújításával biztosította a folyamatos játszást Budapest egyik legrégebbi színházépületében.

Hogy ma miért lett hirtelen fontos mindez? Pusztán csak azért, mert a Márta István igazgató nevével jegyzett Új Színház 2012. január 31-én befejezi működését.

(2012. január 27. - Gajdó Tamás színháztörténész beszédének részlete)

A 13 évad előadásai (zárójelben a rendezők):

1998

Dürrenmatt: Angyal szállt le Babilonba (Dulay László), Cocteau: Rettenetes szülők (Ács János), Krobot: Gyöngéd barbárok (Schlanger András), Örkény: Tóték (Tasnádi Csaba)

1998/1999

Marlowe: Doktor Faustus tragikus históriája (Csiszár Imre), Csehov: Jubileum (Valló Péter), Halász Péter: A sisakkészítő gyönyörű felesége (Halász Péter), Goldoni: A chioggiai csetepaté (Taub JÁnos), Cervantes: Szószátyárok (Valló Péter), Csehov: Cseresznyéskert (Ács János), Büchner: Woyzeck (Kiss Csaba), Kamondy Ágnes: Egy örömlány feljegyzései (Vörös Róbert), Goethe: Stella (Robert Sturm)

1999/2000

Shakespeare: Othello (Kiss Csaba), Halász Péter: Egy őrült naplója, avagy az akanaszedő feljegyzései (Halász Péter), Brecht: Egy nagyváros dzsungelében (Ács János), A kör négyszögesítése (előadó: Galkó Balázs), Csiky: Ingyenélők (Szikora János), Milyen jó lenne nem ütni vissza (Hobo-est, Kiss Csaba), Goldoni: Szégyentelenek (Kiss Csaba), Kornis: A Kádár házaspár (Ács János), Hobo-Waits: Rómeó vérzik (Hobo-est)

2000/2001

Halász Péter: Gyerekünk (Halász Péter), Jarry: Übü király (Kiss Csaba), Schwajda: Himnusz (Taub János), Mozart: Don Giovanni (Selmeczi György), Büchner: Leonce és Léna (Ács János), Szomory: Hermelin (KIss Csaba), Hoffmann: Diótörő (Nagy Mari), Gorkij: Éjjeli menedékhely (Verebes István), Moliere: A mizantróp (Rudolf Péter), Illyés Gyula: Tűvé-tevők (Nagy Zoltán), Wolf: Kecefán vagy Jacafán (Galkó Balázs)

2001/2002

Feydeau: Bolha a fülbe (Vidnyánszky Attila), Tóth Ede: A falunk rossza (Márta István), Hoffmann-Lőrinczy: A csoda alkonya, avagy egy tündökletes torzszülött kalandos élete (Réthly Attila), Csehov-Kiss Csaba: Csehov szerelmei (Kiss Csaba), Bulgakov: Álszentek összeesküvése (Vidnyánszky Attila), Várszegi-Gemza-Krupa-Benedek: Hírnökök (Várszegi Tibor)

2002/2003

Szép Ernő: Ádámcsutka (Galambos Péter), Osztrovszkij: Jövedelmező állás (Réthly Attila), Villon: Akasztottak balladája (Hobo-est, Vidnyánszky Attila), Kapecz-Pataki-Selmeczi: Vedd könnyen, szivi! (Selmeczi György), Zalán Tibor: Angyalok a tetőn (Nagy Mari), Moliere: Úrhatnám polgár (Szergej Maszlobojscsikov)

2003/2004

Koltes: Roberto Zucco (Vidnyánszky Attila), Strindberg: Csak bűnök és bűnök... (Rudolf Péter), Shepard: Hazug képzelet (Sopsits Árpád), Frisch: Biedermann és a gyújtogatók (Taub János), Frayn: Még egyszer hátulról (Jiri Menzel), Faludy: Ballada a senki fiáról (Hobo-est, Vidnyánszky Attila)

2004/2005

Shakespeare: Szentivánéji álom (Szergej Maszlobojscsikov), Csehov: Három nővér (Alföldi Róbert), Tudod, hogy nincs bocsánat! (Hobo-est, Vidnyánszky Attila), Szép Ernő: Vőlegény (Rudolf Péter), István és a többiek (Nagy Mari)

2005/2006

Péterfy Gergely: A vadászgörény (Bezerédi Zoltán), Knutzon: Közeleg az idő (Vidnyánszky Attila), Gozzi-Schiller: Turandot (Forgács Péter), Angelis: Színházi bestiák (Lévay Adina), Lanner-Henning-Shapiro: Vadorzók (Horgas Ádám), Shakespeare: Rómeó és Júlia (Alföldi Róbert)

2006/2007

Racine: Phaedra (Valló Péter), Weiss: Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják De Sade út betanításában (Victor Ioan Frunza), Moliere: A fösvény (Szergej Maszlobojscsikov), Laclos-Kiss Csaba: Veszedelmes viszonyok (Kiss Csaba)

2007/2008

Nagy Ignác-Parti Nagy Lajos: Tisztújtás (Szinetár Miklós), Galcerán: A Grönholm-módszer (Baksa Imre), Búss-Hársing-Rudolf: Keleti pu. (Rudolf Péter), Feydeau: Fogat fogért (Valló Péter), Mayenburg: A csúnya (Szabó Máté), Tábori György: Peep Show (stúdiós vizsgaelőadás, Gosztonyi János)

2008/2009

Hunyady Sándor: Júliusi éjszaka (Bezerédi Zoltán), Vitrac: Viktor, avagy a gyermekuralom (Radoslav Milenkovic), Dosztojevszkij-Hársing: Szonya (Szabó Máté), Goldoni: Nyári kalandok (Szikora János)

2009/2010

Litvai Nelli: Világszép nádszálkisasszony (Baksa Imre), Molnár Ferenc: A hattyú (Szinetár Miklós), Ács János: Casanova nuovo (Ács János), Steinbeck: Édentől keletre (Szikora János), Schiller-Mariani: A királynő teste (Lévay Adina), Shakespeare: Ahogy tetszik (Rudolf Péter), Coelho-Pozsgai: Tizenegy perc (Szikora János)

2010/2011

Harrower: Kés a tyúkban (Botos Bálint), Szálinger-Márta: Csodálatos mobilvilág (Szikora János), Henley: A szív bűnei (Bagó Bertalan), Barabás-Eisemann: Kávé habbal (Ács János), Móricz-Závada: Bethlen (Hargitai Iván), Mocsármese (az Apró Színház társulata), Ghelderode: Virágos kert (Szikora János), Osztrovszkij: Erdő (Egon Szavin), Arany János: Új hídavatás (Pap Gábor)

2011/2012

Schiller: Don Carlos (Bagó Bertalan), Galcerán: Váltságdíj (Baksa Imre), Mann: A varázshegy (Szikora János)