Cecília

Erős Balázs: Innováció, edukáció, progresszivitás

2012.02.06. 22:18

Programkereső

A MU Színház művészeti vezetőjének a a Krétakör szervezte Szünet nélkül! – a magyar kultúra érdekében címmel rendezett konferencián elhangzott felszólalása.

Egy körülbelül egy évvel ezelőtti tanulmány szerint a magyar lakosság 23%-a elégedett csak az életével. A munkaképes emberek mindössze 55%-a dolgozik ma Magyarországon, és átlagban 5,2 évvel élnek rövidebb ideig nálunk az emberek, mint a legtöbb európai országban. Más statisztikák szerint, az emberek nagy része mindössze csak hétvégén jár színházba, és egyre kevesebbet tud, vagy akar költeni kultúrára.

Ebben a helyzetben a művész mellett leginkább a menedzserre, a gazdasági szakemberre, a szociológusra, a pedagógusra, a kulturális antropológusra, a marketingszakemberre lenne szükség a színházakban. Jó lenne látni intézmények élén, felelős pozicióban vagy szakmai kuratóriumokban egyre több ilyen szakembert. Ennek felismerése és elfogadása a művészek felelőssége és feladata is egyben.

Erős Balázs
Erős Balázs

Eközben a színházi intézményekben leginkább a bulvár előretörése érzékelhető, a felszínes szórakoztatásra való hajlam és késztetés. E folyamat eredményeképpen félő lesz, hogy egyre kevesebb értő, mélyebb összefüggésekre kiváncsi, társadalmi kérdésekre nyitott, és társadalmi problémákra reflektáló nézővel találkozik majd a szakma. Félő, hogy az emberek életminőségének javulásához a puszta szórakoztatás kevés lesz.

Ezért is gondolom: egy befogadó színházi működésben is innovációra, edukációra, progresszivitásra van szükség.

Mikor elkezdtem a munkát a MU Színház élén, befogadó nyilatkozatok sokasága várt az íróasztalon. Hamar rájöttem: e nyilatkozatok egy része nem valóságos együttműködést jelent. A MU-ra számos művész befogadóhelyként tekintett, egy felületre, ami leginkább a kötelező előadásszám teljesítésére ad lehetőséget. Sok jel mutatott arra, hogy közös gondolatok, ötletek, tervek, kritikák alkotó és befogadó között a legritkább esetben fogalmazódtak meg. A befogadás kultúrája alacsony, a befogadás formája pedig eléggé egysíkú volt. Az alkotó fellépő helyként kezelte a színházat, a színház pedig excel táblázatba sorolta a fellépőket. Ez a szelektálást nélkülöző gesztus ugyanakkor azt eredményezte, hogy a rengeteg előadó és előadás idővel már nem tudta kielégíteni a szakma, a közönség és a tulajdonos igényeit (miközben egy befogadó intézménynek mindhárom tényezővel törődnie kell). A bővülés nem járt a nézőszám emelkedésével és a színház ismertségének növekedésével. Vagyis pusztán beengedő gesztusa miatta a MU-nak nem maradt energiája közvetíteni, generálni, provokálni: kényszerűen csökkent színházi aktivítása.

Éppen ezért fontos kimondani: egy befogadó színház szelektálás nélkül nem működhet. A szelektálás pedig szakmai feladat, és nem ízlés kérdése. Ha valaki egy befogadó intézmény élén autonóm szakmai programot fogalmaz meg, és nem pusztán egy szakmai réteget szolgál ki, az nem lesz feltétlenül ízlésterrorista, vagy éppen a művészek ellensége. A befogadás valódi együttműködést kell jelentsen befogadó és befogadott között, pontosan értelmezve és artikulálva ennek az együttműködésnek az okát és lehetőségeit.

A MU a befogadó és befogadott kapcsolata mellett egy másik nagyon fontos viszonyra épít működésében: ez pedig a színház és a civilek viszonya. A színház folyamatosan keresi a lehetőséget, az együttműködést a helyi, közvetlen környezetében működő civil csoportokkal, közösségekkel, intézményekkel. Szerintem a befogadó intézményi innováció része: a tulajdonossal, a színház közelében lakó közösségekkel a tényleges kapcsolat kialakítása, programok révén érdekeltté téve őket az intézmény működésében. Azaz passzivitásból aktívitásba váltani. A MU a független befogadó helyek közül az egyetlen, aki ma közszolgáltatási szerződéssel rendelkezik egy önkormányzattal. E szerződésben vállalt feladataival, programjaival biztosítja az integrálódását a kerület kulturális, oktatási, szociális életébe. Egy olyan kerületről beszélek jelen esetben, ahol a lakosság egyharmada, mintegy 40.000 fő időskorú. A MU idén márciustól folyamatosan kívánja beépíteni működésébe 60+ programját, mely nem egyszerű színházlátogatás jelent majd, hanem a nyugdíjas civilközösségek aktívitásának és tapasztalatatának beépítését, kohézióját egy színházi működésbe. Vagyis színházként kívánunk közösségi funkciót ellátni, ezzel is segítve e korosztály életminőségének javítását.

Az aktivításnak egy befogadó intézmény szakmai programjában is jelen kell lennie: miért ne hozhatna létre egy befogadó színház olyan saját előadást, mely egy adott, számára fontos társadalmi problémára reflektál? Ki akadályozza meg ebben, és miért ne tehetné meg, mint színház? A MU 2011-ben két saját tantermi előadást hozott létre. Ezek közül az egyik könnyen alkalmazható alternatív tanóraként, vagyis szervesen beilleszthető az oktatási programba, tantervbe. A másik egy fontos társadalmi kérdéssel, az iskolai erőszakkal foglalkozik, mely oktatási, prevenciós programként már számos iskolában, bűnmegelőzési fórumon került bemutatásra Budapesten és vidéken is. Sőt olyan helyekre is sikerült eljuttatni az előadást, ahol semmilyen kulturálódási lehetősége sincs a diákoknak. Vagyis a MU, átlépve saját befogadói határait, mobilizálva működését befogadó hely mellett színházként próbál funkciónálni.

Az innováció feljődés: azaz tanulás, képzés, önképzés. A MU produkciós szeminárium szervezésével, saját színházi nevelési programmal próbál az edukációnak helyett adni. Ezért hozta létre komplex tantervi programját, melynek egyik legfontosabb célkitűzése nem az, hogy minél több helyre eljusson a program, hanem éppen az, hogy egy közösséggel, egy osztállyal minél hosszabb ideig tudjon foglalkozni. Ennek eredményeképpen egy kerületi iskola két osztályával már harmadik éve folyamatos, rendszeres, az osztályok tantervébe beilleszthető drámapedagógiai, színházi nevelési munka folyik a színház és az iskola között.

A befogadás mellett tehát a MU, mint önálló színház, generáló, reflektáló és szolgáltató funkció betöltését tűzte ki célul. A generáló funkció szakmai folyamatok, párbeszédek elindítását, szakmai fórumok, szemináriumok megszervezését, tehetségek felkutatását, bemutatását jelenti. A reflektáló funkció lényege, hogy a színház különböző társadalmi helyzetekre, eseményekre saját programokkal reagál, lehetőséget adva a színház egyik legfontosabb missziójának, a kritikai megnyilvánulásnak, reakciónak is. A szolgáltató funkció pedig nem egyenlő a kiszolgálással: a szolgáltatás párbeszéd, dialógus kezdeményezését jelenti azáltal, hogy alapvető társadalmi kérdések egyeztetését teszi lehetővé egy színház a programkínálatával. Számomra a puszta szórakoztatás kiszolgálás, nem közhasznú funkció: a passzívitást erősíti, miközben éppen a nézői, civil aktívitás jelenti a színházi működés lényegét, létét, létjogosultságát.

Vagyis a MU közszolgáltatási funkciójának, tevékenységének kiszélesítésével, profiljának, társadalmi szerepvállalásának megerősítésével próbál a jövőben működni.

Ennek jegyében merem állítani: egy befogadóhelyet igenis színházként kell tekinteni, de ehhez saját arculatra, innovációra, progresszívitásra van szüksége. Így nemcsak egy szakmai réteg igényét, hanem egy szélesebb közönségréteg érdeklődését, aktivitását is megnyerheti.

"Az a színház, amely nem akar a társadalomra hatni, amely nem akarja fölforgatni az emberek ízlését vagy látását, amely nem akarja rádöbbenteni az embereket olyan feszültségekre, amelyeket mindenki érez, és csak ott a színpadon oldják meg vagy mondják ki megdöbbenésszerű felfedezésként, hát az is színház, de nem az igazi színház" -írta le Major Tamás jó pár évvel ezelőtt.

Hiszem, hogy 2012-ben Magyarországnak minél több igazi színházra lenne szüksége.