Emma

Magyar is, klasszikus is

2012.02.09. 07:00

Programkereső

A Nemzeti Színház Novák Eszter rendezésében mutatta be Bródy Sándor Tanítónőjét, melyben megkapjuk a választ arra a kérdésre, miért nem lehet száz évvel ezelőtti színházat csinálni.

Miközben minden jel arra utal, hogy hamarosan tízmillió színikritikus országává érünk (ami persze önmagában nagyon jó, csak legalább ennyi nézőre is szükség lenne), miközben párszáz év drámatermése lassan a kettes számrendszer esztétikarendjébe sodródik, ahol a magyar automatikusan minőségit jelent, a nem magyar pedig sok minden mást, aközben egy igen egyszerű és kézzelfogható tény háttérbe szorulni látszik. Ez a tény pedig nem más, mint hogy van egy Nemzeti Színházunk, ez az intézménymonstrum pedig - minden híreszteléssel ellentétben - látványosan igyekszik valamit kezdeni drámairodalmunkkal. Magyarokkal, klasszikusokkal. Katonával, Madáchcsal, Csikyvel, most pedig épp Bródyval és az ő kiválójával, A tanítónővel.

A tanítónő - Nemzeti Színház
A tanítónő - Nemzeti Színház

Az említett kritikusiskola másik jellegzetes értékelési szempontja a korszakolás. Tudniillik, hogy van a szép színház, és van ezzel szemben egy másik, a modern (a poszt- előtti), ez a személyesen Sátántól és Aczél Györgytől eredeteztethető zavaros halmaz, amihez hozzáférése csupán egy szűk beleszületett körnek van. Szerencsére ezúttal a kackiás bajusszal fodros alsószoknya után sopánkodóknak is jó hírrel szolgálhatunk: a Nemzeti Tanítónője minden erejével igyekszik a szép színházat adni. Vályogtéglákkal, ízös argóval, majdnem múlt századfordulós jelmezekkel.

Bródy korának egyik legfrissebb szerzője volt: játszi könnyedséggel ültette át a - hazánkban borús tekintettel kísért - világirodalmi tendenciákat magyar nyelvre. Ami azonban nála újszerű volt, sőt időnként provokatív, az 2012-ben elnézve alig több egy szeletnél múltnak nevezett nagy homogén masszából - még akkor is, ha a poroszos iskolarendszer tantárgyai egyre ismerősebben csengenek. Novák Eszter éppen ezért nem ragaszkodik görcsösen a drámaszöveghez. Pontosabban: különös viszonyt alakít ki azzal. Még pontosabban: viszonyt alakít ki vele. Átírja, beleír, meghagyja (dramaturg: Kárpáti Péter). Főleg az változik, fokozódik, ami egyébként is életképesnek bizonyult: a poénok, a kijátszott végszavak, stb. Ami a meglepőbb: maradtak a tájszavak, az archaikusnak ható népi nyelvelemek. Mindaz, amiről feltételezhető, hogy a (fő)városi néző - már - nem érti, vagy érti, de nem úgy.  És ezzel indul be a játék: a nyitóképben a sarokba ültetett Molnár Piroska fogad minket, kezében egy távolról Kincses Kalendáriumnak tűnő könyvvel, ahogyan diákkönyvtáras lábjegyzetek stílusában olvassa nekünk, nézőknek a szellemi és érzelmi elsivatagosodás a szélére sodort poros magyar puszta meghitt leírását. Hasonló funkciót tölt be a zsinórpadlásról kikandikáló vetítőtábla is: oktat minket, segít, hogy otthonosan mozogjunk A tanítónő világában, röviden definiálja, mit jelent az, hogy preparandia és mit az, hogy jukkerlány. Pedagógia jellegüknél fogva ezek az eszközök sokkal többek, mint brechti elidegenítő eszközök: funkciójuk nem csupán az eltartás, hanem egyben az ironikus kikacsintás is: a néző maga is padokban ülő kisdiák.

A tanítónő - Nemzeti Színház
A tanítónő - Nemzeti Színház

Khell Zsolt díszlete egy félkész világot mutat, ahol az elhelyezett tárgyak, formák egytől egyig egy ismerősen mutatnak, sarokba állított sezlonnal, singer varrógéppel, a tér maga mégis üres, rideg és élettelen marad. Bródy instrukcióiban szereplő „meszelt szoba, gerendás padmaly, búbos" helyett egy labirintusszerű előszobát és levegőben lógó vályogfalakat kapunk. Nehéz lenne megmondani, hogy ez a világ épülőfélben van még, vagy épp a széthullás szélén áll.

A Nemzeti jól összeszokott társulata mellett a főszerepeket a nemrégiben odaszerződtetett, ex-krétakörös Nagy Zsolt és - micsoda bátorság- a még egyetemi hallgató Szilágyi Csenge játsszák. Két másként játszani akaró és tudó, az összeszokott közösséggel szemben: ez maga a Tanítónő. Szilágyi Csenge Tóth Flóraként hangsúlyosan kiemeli a szerepben meghúzódó megváltói szálat, entrée-jával párhuzamosan el is hangzik Bródy instrukciója, miszerint "A felvonás elején a szoba már derül, de igazán napos csak akkor lesz, amikor a tanítónő bejön", s hasonló dicsfény lengi körbe a záróképben is, miután a Főurat alakító Blaskó Péter ezekkel a szavakkal engedi útjára: "Menj kis szolgálóm, és vezesd a világtalanokat". Nagy Zsolt ifj. Nagy szerepében milliomos dandy helyett sokkal inkább hat identitásválság szélére sodort újgazdag vadembernek, részegsége épp oly dühös és veszélyes, mint szerelme. Az első felvonásban gyakran fennakad az artikulációja a kulisszákon, ám az előadás végére ezt is szerencsésen kiküszöböli. Kettőjük alakítása mellett valójában csak bravúrosan megformált mellékszerepek akadnak. Ezek közül is mindenképp meg kell említeni Hevér Gábor Tanítóját, akit valójában nem más, mint az Egyszer élünk... Imrusa, összegyúrva a vidékre disszidált értelmiségi manírjaival, illetve a hol reverendájában kacérkodó, hol gátlástalanul rámenős Znamenák Istvánt a Káplán szerepében. És Bodrogi Gyulát, aki Bodrogi Gyula, és ez épp elég.

A tanítónő - Nemzeti Színház
A tanítónő - Nemzeti Színház

Novák Eszter rendezésének legfontosabb tulajdonsága az igyekezet. Az igyekezet, hogy valami tradicionálisat, valami legjobb hagyományok szerint valót hozzon létre. És miközben ezen dolgozik, szép lassan azt is feltárja, hogy mindez miért képtelenség, hogy miért nem lehet száz évvel ezelőtt színházat csinálni. Hisz tanítónő, ő maga is.


2012. február 3. - Nemzeti Színház, Nagyszínpad

A tanítónő

Író: Bródy Sándor

Tanítónő: Szilágyi Csenge 
Öreg Nagy István: 
Bodrogi Gyula 
ifj. Nagy István: Nagy Zsolt 
Nagyasszony: Molnár Piroska 
Tanító: Hevér Gábor 
Kántor: Szarvas József 
Kántorkisasszony: Mészáros Piroska 
Hray Ida: 
Radnay Csilla 
Főúr: Blaskó Péter 
Káplán: Znamenák István 
Szolgabíró: 
Mátyássy Bence 
Járásorvos, Törvénybíró: Makranczi Zalán 
Bérlő: Marton Róbert 
Gyógyszerész: Újvári Zoltán 
Lovászinas: Fritz Attila 
Postás: László Attila
Zenészek: Pagonyi András, Szakál Tamás

Zene: Lázár Zsigmond
Díszlet: Khell Zsolt 
Jelmez: Zeke Edit
Rendező: Novák Eszter