Kelemen, Klementina

Pokorny megy, Tordai marad

2012.02.21. 08:41

Programkereső

Április 1-jéig dől el, hogy ki marad az Új Színház társulatának tagja a februári vezetőváltás után. Pozsgai Zsolt művészeti vezető szerint várhatóan a korábbi csapat mintegy 85 százaléka tovább dolgozik a Dörner György vezetette teátrumban.

Az új vezetőség elmúlt héten egyenként meghallgatta a színészeket arról, hogy mi a szándékuk, együtt akarnak-e dolgozni az új vezetéssel. Mint kiemelte, a többség maradna, a társulat körülbelül 15 százaléka esetében kérdéses a dolog - van, aki még nem döntött, és van, aki helyett az új vezetés alkalmazna mást művészi szempontok alapján. Pozsgai Zsolt tájékoztatása szerint márciusban a társulat minden színésze megkapja a jövő évadra szóló ajánlatot: mely darabban, milyen szerepben számítanak rá. A színészeknek április 1-jéig kell választ adniuk, el tudják-e vállalni ezeket a feladatokat, és ha igen, milyen formában szerződnének. A színháznak arra törekednie, hogy darabszerződéseket is kössön, mert nincs annyi pénze, hogy mindenkit állandó munkaviszonyban foglalkoztasson. Ezzel egyébként sokszor a színészek is jobban járnak - vélte Pozsgai Zsolt, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a színészek közül majdnem mindenki választhat majd a két forma közül.

Don Carlos - Pokorny Lia, Tordai Teri (Új Színház - fotó: SzoFi)
Don Carlos - Pokorny Lia, Tordai Teri (Új Színház - fotó: SzoFi)

Csak darabszerződést kínáltak Galkó Balázsnak, de a neki tett ajánlatuk már nem áll, mivel a színész eljátszotta bizalmukat, amikor az igazgatóval folytatott beszélgetését felvette a telefonjára, majd naplóbejegyzésként részleteket is közzétett belőle, ráadásul a valóságnak nem megfelelő módon - fogalmazott a művészeti vezető. Száraz Dénesnek is darabszerződést kínáltak, aki hétfőn kezd el próbálni Páskándi Géza Vendégség című darabjában, és a jövő évadra is szánnak neki több szerepet - mondta. Pozsgai példaként említette, hogy Tordai Terit ugyanakkor, aki eddig darabszerződéssel játszott, a továbbiakban állandó szerződéssel foglalkoztatja a színház, és nagy örömükre Derzsi János is marad a társulatnál.

Biztosan távozik Pokorny Lia, aki felmondott, de április-májusban még egyes régi szerepeit játssza a színházban. A színésznőt jelenleg a Thália Színházban a Csónak című előadásban láthatja a közönség. Gáspár Sándor is elzárkózik egyelőre a közös munka elől, bár megkeresték szerepajánlatokkal - fűzte hozzá Pozsgai Zsolt.

Don Carlos - Derzsi János, Gáspár Sándor (Új Színház - fotó: SzoFi)
Don Carlos - Derzsi János, Gáspár Sándor (Új Színház - fotó: SzoFi)

A művészeti vezető tájékoztatása szerint arról, hogy új színészeket szerződtetnek-e, annak függvényében fognak tárgyalni, hogy az eddigi tagok hogyan döntenek. A színház többi munkatársával kedden kezdik a tárgyalásokat. Mint mondta, nem terveznek elküldeni senkit. Arról, hogy a korábbi repertoárból mely darabok maradnak műsoron, illetve újra műsorra tűznek-e egy-egy előadást, szintén a későbbiekben döntenek, de április-májusban játszanak egyes, a vezetőváltás előtt bemutatott előadásokat is.