Kelemen, Klementina

Elhunyt Bergman kedvenc színésze

2012.02.28. 11:00

Programkereső

A híres színpadi és filmszínészt, Erland Josephsont 88 évesen érte a halál Stockholmban február 25-én.

Josephson mint a svéd színház egyik legfontosabb művésze volt széles körben ismert. Karrierje során számos produkcióban játszott, és 1966-tól 1975-ig a Svéd Királyi Színház igazgatója volt. 16 évesen dolgozott először Bergmannal Shakespeare Velencei kalmár című darabjában, a következő hetven évben pedig a színpadon és filmvásznon egyaránt folytatták a közös munkát Bergmannal. Josephson - Liv Ulmann és Max von Sydow mellett - dolgozott a legtöbbet a világhírű svéd rendezővel.

Erland Josephson
Erland Josephson

Erland Josephson 1956-ban lépett először színpadra, az 1960-as évek végén már a Svéd Királyi Színház művészeti igazgatója volt. Vezetése alatt a társulat sikeresen turnézott Európában. Az Ingmar Bergman szellemi vonzásában fejlődő színészek közül - Liv Ullmann-nal és Max von Sydow-val ellentétben - a kevésbé ismert személyiségek közé tartozik. De valószínűleg ő volt a legsokoldalúbb mindannyiuk közül. Nemcsak forgatókönyveket írt, filmrendezőként is kipróbálta magát, rádiójátékokat készített és verseket költött. Bergmannal készült leghíresebb munkái a Suttogások és sikolyok, a Jelenetek egy házasságból és az Őszi szonáta.

Nemzetközi karrierje sincs híján a nagy mesterekkel való együttműködéseknek, kétszer forgatott Budapesten Szabó Istvánnal (Hanussen, Találkozás Vénusszal), szerepelt Peter Greenaway Prospero könyvei című filmjében, az orosz Andrej Tarkovszkij két utolsó, külföldi produkciójában, a Nosztalgiában és az Áldozathozatalban és komor, balladisztikus filmjeiről ismert Theo Angelopoulosz Harvey Keitel főszereplésével készült Odesszeusz tekintete című filmjében. Sven Nykvist Bergman-ihlette rendezői bemutatkozásában, Az ökörben is szerepet kapott. Hollywood is szerepet kínált neki a Cápa című film folytatásában, ő visszautasítva, azt állítván, hogy "inkább vívok szellemi csatákat Liv Ullmann-al, minthogy valami cápával viaskodjak". Egy időben a híres svéd drámaíró, August Strindberg utolsó feleségével élt együtt. Évekig Parkinson-kórban szenvedett.

Az elhunyt művész emléke előtt tiszteleg új premierjével a Pécsi Nemzeti Színház. Véletlen egybeesés, hogy a teátrumban március 2-án mutatják be ugyanis Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című drámáját, melynek emlékezetes 1973-as filmváltozatában a férfi főszereplő, Johan megformálása hozta meg a világhírt a színésznek. A majdnem negyven évvel ezelőtt készült film, a Jelenetek egy házasságból alapjául szolgáló mű egy modern házasság széthullásáról ad pontos látleletet, s az azóta eltelt időszakban mit sem veszített aktualitásából. Hősei kapcsulatuk romjain járnak körbe-körbe: együtt élni nem tudnak, de egymástól elszakadni sem. A mű erősen megszólítja nézőit, senki sem kerülheti el a szembenézést saját életével. A Pécsi Nemzeti Színház színpadi játékát Esztergályos Károly rendezi, a főszereplők Darabont Mikold és Oberfrank Pál.