Olivér

Fújja, ki tudja

2012.03.01. 07:00

Programkereső

Fontos előadás mind a nyíregyházi, mind a békéscsabai Varázsfuvola: a színházvezetői szándék a közönségnevelést és az új műfaj megismertetését célozza. A végeredmény az egyik esetben lesújtó, a másikban felemelő, bár a nézői reakciók ezzel épp ellentétesek.

Tasnádi Csaba és Fekete Péter is egészen új világba igyekszik bevezetni színházának nézőit, az opera eleddig ugyanis nem szerepelt repertoárjukon. Az általuk választott megközelítési módok, utak azonban egészen más irányból indulnak, és más korosztályt céloznak.

Békéscsabán Szalma Dorotty rendező és színlap szerinti librettista - Schikaneder neve a műsorfüzetben nem szerepel -, Zalán Tibor dramaturg, valamint a zenei átiratot jegyző Gulyás Levente vállaltan gyerekverziót készítettek Mozart operájából. Ennek megfelelően gyerekszobai tapétát idéz első látásra Henri Rousseau dzsungele - díszlet: Mira János -, ám a kétrészes előadás során a festő sajátosan játékos egzotikuma fokozatosan a műszálas kínai piaci fürdőlepedők egzotikumába játszik át.

Segíti ezt az asszociációt a zenébe való jelentős beavatkozás. Egy interjúban a rendező elmondta, lehetségesnek gondolja, hogy a "fanok némileg zokon veszik", hogy "változtattak az alapmuzsikán", de biztosított mindenkit arról, a "vezérdallamok megmaradtak". Nos, ha szám szerint meg is maradtak a kottafejek, nem csodálnám, ha a néhai komponista forogna a sírjában a gagyidiszkók dance-alapjaira elénekelgetett vokális számok hallatán. Azt gondolom, ha ha már radikálisan beavatkoznak, tegyék azt úgy, ahogy az Apocalyptica teszi, ne a Házibuli Attilával inspiráljon. A gyerekek meg persze, hogy visítanak, hiszen a búcsútól a falunapon át a lagziig a mulatós nem maradhat ki. Megszokták, ismerik ezt a zenei világot, hát tetszik nekik. És a legszomorúbb mindebben az, hogy nem csupán a fürdőszoba-énekesek kapják maguk alá a tuctucot, hanem - nyilván a crossover jegyében - a Sarastrót és az Éj királynőjét adó Gábor Géza, illetve Fábry Gabriella is. És az sem baj, hogy bejátszik Az oroszlánkirály - zeneileg és mozgásilag -, hanem az, hogy semmihez nem kapcsolódva játszik be.

A húzásoknak köszönhetően nagyjából másfél felvonástól megkímélődünk. A fentiek ismeretében könnyű lenne legyinteni, hogy szerencsére, ugyanakkor ettől a történet jelentősen kilúgozódik, a konfliktusok tétje pedig elveszik. Nem mesévé írják át Schikanedert - pedig ez is lehetne a választott út -, hanem érthetetlenné butítják le. Mindezeken felül a dramaturgia zavaros: a nyitó jelenetben még azt hisszük, egy, akarata ellenére korán ágyba küldött kisfiú álmát látjuk, a kalandok képzeletében zajlanak, de az előadás megmarad félkeretben, mert az esküvő után nincs ébredés. Érthetetlen az is, hogyan áll össze a dzsungelbeli állatkert a gyík- vagy kaméleonszerű, hatalmas, szív alakú, aranykeretes napszemüveget hordó, zöld lakkba öltöztetett, zöldre festett három hibbant Charlie angyala-forma hölgytől a Blue Menből átrándult, ötletszerűen feltűnő három gyermeken át a víziló, malac, nyúl összetételű szerzetestrióig, akik fölött egy gorilla Sarastro áll. Az Éj királynője fura madárdíva - Rátkai Erzsébet jelmeztervező a fekete kesztyűre ragasztott piros karmokkal ügyel a részletekre -, Monostatos egy moonwalkoló döglégy. Papagenóról képtelenség eldönteni, hogy egy farsangról szabadult, punknak öltözött hibbant harmincas vagy egy sikerületlen papagáj, míg Papagena az aszott madár öregasszonyból jellegtelen antropomorf élőlénnyé válik. És ebben a szereposztásban - kakukktojásként, hogy a képzavaroknál maradjuk - van még két emberünk is: a már említett Pamino, illetve Tamina.

Boncolgathatnánk tovább, ízeire szedhetnénk az előadást, de nincs benne annyi gondolat. Az akarat jóindulatában nem kételkedem, de a végeredményt a súlyos ízlésficam, a rossz arányok, a többre hivatott, más alkalmakkor bizonyított alkotók tökéletes melléfogása határozza meg, a közreműködők pedig teljesítik a penzumot.

Összehasonlítási alap Nyíregyházán sincs, ezért nem veszélytelen a Tasnádi Csaba és Ladányi Andrea készítette előadás repertoárra tűzése. Amikor középiskolásoktól tudakozódom arról, látták-e A varázsfuvolát vagy hallottak-e valamit a produkcióról, egyikőjük így reagált: "Három óra. Németül énekelnek. Én meg nem tudok németül." Az opera-játékot ugyanis egy remek lemezfelvételre vezetik elő - a Bécsi Filharmonikusokat Solti György vezényli, az énekesek Kurt Moll, Uwe Heilmann, Ruth Ziesak, Michael Kraus, Lotte Leitner, Sumi Jo, Heinz Zednik, Adrianne Pieczonka, Anette Kuettenbaum, Jard van Nes, Wolfgang Schmidt, Hans Franzen -; ezt szakítja meg néhány párbeszéd magyar nyelven, miközben a zenét és Schikaneder szövegét Ladányi Andrea a mozdulatok nyelvére transzponálja. A keleti harcművészetekből és a klasszikus formavilágból egyaránt merítő koreográfia nem illusztrál, sokkal inkább sűrít, ám ez csak azokhoz jut el, akik tisztában vannak, mit hallunk. Hiába a színlapon a részletes szinopszis, ez jelen esetben kevésnek bizonyul, mivel az énekszámokat nem feliratozzák. A művel először találkozó nézőt elvarázsolhatja a zene, elbűvölheti a látvány - a Keserue Zsolt videója, Szöllősi Géza és Bánki Ákos animációja, Lakatos Márk stylist show-szerűen futurisztikus, lakktól a selyemig széles skálán fénylő, karakteres vonalú, játékosságot mindössze a három gyermek balettiskolai jelmezében mutató nagyon mai, felső kategóriás plázaboltokból ismerős ruhái -, mégsem távozhat a teljes értés élményével. Talán szerencsésebb lett volna egy magyar felvételt választani, vagy vállalni annak az újdonságát, hogy a szöveg magyar fordítását - ahogyan az Operában szokás - kivetítik.

A produkció jelentőségéből azonban mindez semmit nem von le, mert remek karaktereket látunk. Ördögit, dominát és gésát egyaránt mutat Jenei Judit, Fridrik Noémi és Barta Éva három hölgye; inkább óvó, féltő apa, a tiszta igazságról saját szemével meggyőződni kívánó vezető, mint machinátor Sarastróként Horváth László Attila, az Éj királynője Horváth Margit alakításában boldogtalan, szeretetvágyát keménységgel leplező asszony. Fuvolaíjával felszerelkezve cél- és öntudatosságában is romantikus harcos Pásztor Pál Taminója, párja, Budai Zsófi lágy, babaszerű Pamina. Darth Maul lehetett a minta Monostatoshoz (Nagyidai Gergő) - az egyéb Csillagok háborúja-utánérzések a néző számára egyébként ismerős világot teremtenek -, gonoszságtól mentes, jó kedélyű, nem kifejezetten szofisztikált, ám mindig korrekt Papagenót hoz Rák Zoltán, Papagenaként Kuthy Patrícia üde színfolt ezen a palettán. A nyíregyházi társulat ereje eddig sem volt titok, az viszont az újdonság erejével hat, hogy ilyen mozgáskultúrával rendelkeznek.

Nyíregyházán rögös és hosszú utat választottak, amelyen a nézőt és magukat is erőpróbák elé állítják, de ez az út egyenes. Békéscsabán a gyerekverzió mellé azonnal odatettek amolyan kompenzációként egy felnőtteknek szóló fekete komédiát - megtörtént frankfurti színházi eseményeken alapszik, írta Zalán Tibor, rendezte Szalma Dorotty - Papageno a metróban címmel. Egy, a Csabai Mérleg című online lapban megjelent írás szerint ezzel "jin-jang viszonyba kerül a kreativitásod, ergo visszabillent az eredendő műfajodhoz" - mármint a rendezőnő kreativitása. Ő ugyanis saját bevallása alapján jobban vonzódik és ért a véres drámákhoz, mint a gyerekszínházhoz. Legalább az önkritikának örüljünk.