Katalin

Elhunyt Hável László

2012.03.12. 17:25

Programkereső

Hosszan tartó, súlyos betegség után vasárnap elhunyt Hável László Aase-díjas színművész - közölte a Budapesti Kamaraszínház igazgatósága.
gyertya
gyertya

Hável Lászlót életének 75. évében, Budapesten március 18-én érte a halál. "Számtalan karakterfigura megformálásával, jellegzetes groteszk figuráival mind színpadon, mind tévé- és játékfilmeken a nézők szívébe lopta magát, alakításai örökre emlékezetesek maradnak" - áll a teátrum közleményében. Hável László 1937-ben született Budapesten. 1960-ban végezte el a Színházművészeti Akadémiát, 1964-ig rendező szakon képezte tovább magát. 1958-ban az Egyetemi Színpadon, 1959-ben a budapesti Irodalmi Színpadon játszott. 1960-tól az Állami Déryné Színház, majd az Irodalmi, 1966-tól a Mikroszkóp Színpad tagja. 1969-től a Déryné, később a Népszínházban (a mai Kamaraszínház) szerepelt. 1982-ben egy évig a Nemzeti Színház, aztán ismét a Budapesti Kamaraszínház társulati tagja lett - olvasható a Magyar Színházművészeti Lexikonban. Hável László temetéséről később intézkednek.