Emma

Székely Csaba: "Van egy közös cél"

2012.03.18. 07:13

Programkereső

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió koprodukciójában mutatták be a Bányavirágot. Az előadást az év elején játszották Budapesten, és a 2012-es POSZT-versenyprogramba is beválogatták. A drámát felolvasó-színházi formában játszották Kaposváron, március óta pedig a Pinceszínház repertoárján látható. A szerzővel a siker titkát is megpróbáltuk boncolgatni.

- Mivel nemhogy egy erdélyi magyar drámaírót, de általában egy kortárs magyar drámaírót, pláne nem elsőműveset nem nagyon ismernek az emberek, és ismerve az általános emberi lustaságot, hogy ne kelljen guglizniuk, plusz a hitelesség érdekében: mit kell tudni Székely Csabáról?

- Nem sokat. Elég annyi, hogy szép és okos vagyok, a többit szívesen elmesélem bárkinek egy sör mellett. Jobb szeretem, ha inkább a műveimre irányul a figyelem: van egy rádiójátékom, amit a BBC számára írtam, nagy ritkán írok novellákat is, ezek néha megjelennek folyóiratokban, és nemrég befejeztem egy drámatrilógiát. Mostanában elsősorban a színházra figyeltem, de a prózát sem szeretném elhanyagolni.

Székely Csaba
Székely Csaba

- Azt, hogy mi volt a darabot kiváltó ötlet, az ajánlóban, szinopszisban, nevezzük bárhogy azt a kis szöveget, ami a színlapon áll, leírod. De mennyi idő alatt  készült el a Bányavirág, hogyan formálódott a cikkből ezzé, kik voltak, akik az írás közben látták, tanácsot adtak?

- A Bányavirág két hét alatt született egy workshop keretén belül, amit a marosvásárhelyi Teatrul 74 nevű román független színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szervezett. Színházi folyamatokat játszottunk el több száz egyetemi hallgató közreműködésével: csapatokat alkottunk, amelyekben drámaíró szakosok szöveget írtak, rendező szakosok megrendezték, színész szakosok eljátszották, látványtervező szakosok kitalálták a díszletet és jelmezt, a management szakosok pedig biztosították a PR-t. Nekünk, szerzőknek az volt a feladatunk, hogy egy klasszikus drámából kiindulva hozzunk létre valami újat. Én Csehov Ványa bácsijára írtam a Bányavirágot, de fontos ihletforrás volt Martin McDonagh Vaknyugat című drámája is. A Ványa bácsiban ugye elég sokat isznak, és van benne egy jelenet, ahol Jelena megjegyzi, hogy milyen szép idő van, Ványa pedig úgy reagál, hogy igen, ilyen időben az embernek kedve volna felakasztani magát. Ez a rövid dialógus a Bányavirág alapja, ebből pattant ki az ötlet. Eszembe jutott, hogy az erdélyi falvakban mekkora probléma a gyakori öngyilkosság, az alkoholizmus, és hogy erre milyen kevés figyelem irányul, mennyire magukra hagyottak ezek az emberek. A Bányavirágban is többször beszélnek arról, hogy szép idő van, hideg van, meleg van, és számomra erről szól ez a darab. Az időjárásról való beszédet ugyanis itt nem egyszerű csevegésként fogom fel, hanem a szereplők így ellenőrzik le egymás között, hogy még tudatában vannak a valóságnak, még viszonyban vannak az idővel, még élnek. Számomra erről szól tehát: élünk... még. A szöveg létrejöttéért sokat köszönhetek Alina Nelega és Horváth Péter íróknak, akik tanácsokkal láttak el és megerősítettek abban, hogy jó úton haladok. A színpadi gondolkodás kialakításában nyújtott segítségért pedig hálás vagyok többek között Spiró Györgynek és Lengyel Pálnak (neki sajnos ebben az életben már nem tudom megköszönni), illetve drámaíró szakos kollégáimnak.

- A Bányavirág a színházi köztudatba a 2011-es POSZT-on került be, amikor elnyerte a Színházi Dramaturgok Céhének Vilmos-díját. Hogyan jutott el hozzájuk a darab, ki "lobbizott" érted? A Nyílt Fórumon milyen tanácsokat kaptál, és azok alapján változott-e a szöveg?

- Két dramaturg küldte el nekik a szöveget egymástól függetlenül: Boros Kinga, akivel van egy közös szerkesztői múltunk és egy régi ismerősöm, Bodó Ottó. Nekik köszönhetem, hogy a Bányavirág nyilvánosságot kapott. Szerencsésnek érzem magam, hogy ezután olyan dramaturgok karolták fel az ügyet - mert szövegből, azt hiszem, egy picit üggyé vált ez -, mint Radnóti Zsuzsa, Lőkös Ildikó vagy Radnai Annamária. A Nyílt Fórumon a végleges szöveg szerepelt, már amennyire egy színpadi szöveg végleges lehet, utána nem változott, csak a színpadra állítás során alakult itt-ott. Amikor Sebestyén Aba megrendezte a Yorick Stúdióban, az előadás (nagyrészt improvizációk alapján) kibővült még két jelenettel, ezekhez írtam pár rövid dialógust.

Bányavirág - Viola Gábor, Bányai Kelemen Barna, Kovács Botond - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, Yorick Stúdió
Bányavirág - Viola Gábor, Bányai Kelemen Barna, Kovács Botond - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, Yorick Stúdió

- Sokszor hallani, hogy csak a halott szerző a jó szerző, mert akkor bármit lehet csinálni a darabjával. Vásárhelyen mennyire folytál bele a próbafolyamatba, és Budapesten, a Pinceszínházban mennyire közreműködtél?

- Itt arról lenne szó, hogy van egy közös cél, a jó előadás létrehozása, és abban segítjük egymást mi, a rendező, a szerző és a színészek. Azok a rendezők, akikkel eddig találkoztam és beszélgettem, nagyon jó szövegelemzők, százszor jobbak, mint én, aki magyar-angol szakos voltam, és valahol szakmám lenne a szövegértelmezés. Olyasmiket vesznek észre a szövegekben, amikre nem is gondoltam, és ha ebből támad egy ötletük, amit szeretnének kibontani, akkor milyen remek dolog, hogy van egy élő szerző, akivel konzultálni lehet, és segíthet a rendező koncepció megvalósításában, például néhány plusz mondat megírásával. Vásárhelyen több próbán is részt vettem, sok mindent megbeszéltünk, és ez, azt hiszem, a pesti előadással kapcsolatban is így lett volna, hiszen a pinceszínházas csapat egy nagyon nyitott csapat, csak köztünk volt az a néhány száz kilométer távolság. Tudom, hogy itt még sok a rossz tapasztalat azzal kapcsolatban, hogy morcos szerzők ott akadékoskodnak a próbán, és semmi nem tetszik nekik, ezért mindenki a halálba kívánja őket. Nyugaton, azt hiszem, már nem annyira jó a halott a szerző, mint nálunk. Ezt mások is mondták, és én is tapasztaltam, amikor a BBC-s rádiójátékom létrejött: a rendezőnő szinte mindenben kikérte a véleményem, és mindent aprólékosan megtárgyaltunk a szereposztástól a hangsúlyokig és az effektekig. Például nagyon sok színész neve felmerült az egyik főszerepre, ilyen volt többek között Andy Serkis, A gyűrűk ura Sméagolja vagy Mark Strong, a Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes Lord Blackwoodja - ők elolvasták a szöveget, és vállalták is volna, de végül egyeztetési problémákon múlott - mert éppen forgattak a felvétel idején -, hogy nem közülük került ki a dráma Tiborja, hanem a nálunk kevésbé ismert, főleg brit sorozatokban játszó Michael Begley színész-író játszotta el a szerepet. Egyszóval megpróbáltak mindent megtenni azért, hogy a szerző elégedett legyen, de eközben ott is voltak részek, amelyeket többször át kellett írnom, hogy a rendező is elégedett legyen. Számomra ilyen az ideális színházi alkotómunka.

- Kaposváron felolvasó-színházi formában veszik elő, és ha jól tudom, Alföldi Róbert is érdeklődik iránta. Egyrészt számítottál-e ekkora sikerre, másrészt nem tartottál/ tartasz-e attól, hogy itt nálunk, ahol vagy az édeserdély vagy a jajszegényerdély, vagy a székelyvicces sztereotípia él, hogy valami fölös réteg rákerül a darabra, hogy a székely harisnya ostobán hat, a névelővel használt tegnap meg a pesti fülnek cseng idegenül? Kérdezem azért, mert a Stop the tempo fordításánál éreztem, hogy a pesti előadásnál nem mertek, tudtak vagy akartak belenyúlni eléggé a szövegbe, míg Vásárhelyen semmi baja nem volt a fülemnek.

- A kaposvári felolvasást sajnos nem láttam, de nagyon örültem annak, hogy ott is megcsinálták. A Pinceszínházban született egy szép előadás nagyon jó színészekkel, erős látványvilággal és hozzám közel álló, rokonszenves rendezői elképzeléssel, Alföldinek pedig konkrét tervei vannak, és ha minden jól megy, a Nemzeti Színházban is lesz majd egy bemutató. Nyilván nem számítottam sikerre, őszintén szólva szerintem nem annyira jó a Bányavirág, mint amennyire ismert lett, de tudomásul veszem, hogy így működnek ezek a folyamatok. Ha megfelelő helyen és időben a megfelelő emberek odafigyelnek valamire, akkor az a valami elkezd bejárni egy utat tőlem függetlenül, egyik lépés generálja a következőt. Korábban voltak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy a magyarországi befogadó érti-e, amiről itt szó van, de most már nem tartok semmitől. Kiderült, hogy a pesti közönség pontosan ért mindent, és az egzotikum mögött nagyon jól látja a darabban megjelenő problémákat, hiszen ezek nem Erdély-specifikusak, hanem általánosak, legalábbis itt Közép-Kelet-Európában. De közben azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy a pesti közönség egy része is erdélyi. Mindenütt ott vagyunk, állítólag már Neil Armstrongot is egy korondi árus fogadta a Holdon.

Bányavirág - Pinceszínház - Kaszás Gergő, Bozó Andrea, Széles László
Bányavirág - Pinceszínház - Kaszás Gergő, Bozó Andrea, Széles László

- Kész a Bányavirág 2. - miért a folytatás, merre megy tovább a történet? Persze poén - ha van - lelövése nélkül.

Úgy gondoltam, hogy a Bányavirág szereplőiről nagyjából elmondtam, amit érdemes volt elmondani, viszont arról a vidékről, ahol játszódik, az ottani életről lenne még mondanivalóm. Ezért lett belőle trilógia. A második rész már egy másik történet, csak a helyszín azonos. Van benne egy libákat kergető polgármester, egy önemésztő lánytestvér, egy dühös nacionalista, egy zűrös magánéletű lány és egy román rendőr, tehát a szereplők is egészen mások. De az egyik legnagyobb különbség az első részhez képest az, hogy itt senki sem ártatlan.