Hedvig

Pécsi Sándor, a kortalan színész

2012.03.20. 14:44

Programkereső

Ötvenévesen hunyt el, és mindössze a kilencvenedik születésnapját ünnepelné Pécsi Sándor. A színészről szóló kiállítás március 18-án nyílt a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

1922. március 18-án született Sajószentpéteren Pécsi Sándor kétszeres Kossuth-díjas színész, érdemes és kiváló művész. Tizennégy éves koráig papnak készült, és végül Thália papja lett. Pályaválasztása szülei heves ellenkezésébe ütközött, így előttük többé szóba sem hozta a témát, sőt kedvükért a budapesti tudományegyetem jogi karára iratkozott be, ahol egy évet töltött, aztán jelentkezett a Színiakadémiára, ahová nyomban felvették. Diplomáját 1944-ben kapta meg, ezután Sátoraljaújhelyre, majd Szombathelyre szerződött. Szombathelyen szinte ki sem csomagolt, máris megkapta a behívóparancsot. A katonaságtól hamar megszökött és a háború végéig bujkált.

Pécsi Sándor
Pécsi Sándor

Az 1945-46-os évadban Miskolchoz kötötte a szerződése, e rövid idő alatt mintegy ötven szerepet játszott el kiválóan. 1946-ban került Budapestre, Várkonyi Zoltán Művész Színházához, 1948-ban lett a Madách Színház tagja, e társulathoz korai haláláig hű maradt. Vidéki színészként elsősorban operettekben, vígjátékokban játszott, a fővárosi évek alatt vált érett jellemszínésszé. Alakításaira bravúros beszédtechnika, érzelemgazdagság, tökéletes átélés, a feladattól függően őszinte indulat vagy áradó derű volt jellemző. Képes volt a legellentétesebb, legkülönfélébb figurák bőrébe belebújni, robbanékony temperamentumát alárendelni a szerepe szerinti követelményeknek. Sokat és keservesen gyötrődött, mire alakítása megszületett, hihetetlen átalakulásokra volt képes. Volt Scapin (Moliére: Scapin furfangjai), a polgármester (Gogol: A revizor), Luka (Gogol: Éjjeli menedékhely), Peacock (Brecht: Koldusopera), Mitch (Tennessee Williams: A vágy villamosa), Miller (Schiller: Ármány és szerelem), Mendoza (Shaw: Tanner John házassága).  Legemlékezetesebb színpadi szerepe, pályájának csúcsa Eddie Carbone megformálása volt Arthur Miller Pillantás a hídról című drámájában.

Mintegy hatvan filmben játszott, a legemlékezetesebbk a Rokonok (1954), a Szent Péter esernyője (1958), a Rangon alul (1960), az Új Gilgames (1963), a Sellő a pecsétgyűrűn (1967), A Pál utcai fiúk (1969). Az 1971-ben készült A fekete város című tévésorozatban Quendel Gáspárt alakította, a Makk Károly rendezte Liliomfi pedig nem utolsósorban az ő Szellemfijének fergeteges komédiázása révén vált halhatatlanná.

Pécsi Sándor kortalan színész volt: huszonévesen öregemberek sokaságát játszotta el nagy sikerrel. Drámai hősként, vérbő komikusként, karakterszínészként, táncos-komikusként egyaránt emlékezeteset alakított, legendás sokoldalúságával képes volt újra és újra meglepni a publikumot. Nemcsak kollégái és a közönség, hanem a kritikusok is imádták. Híres volt a gyűjtőszenvedélyéről: háza egy múzeumhoz volt hasonló, kertje tele volt régi kőedényekkel, oszloptöredékekkel. Megszerezte az 1956-ban ledöntött Sztálin-szobor egyik kezét is, amelyet haláláig kertjében őrzött, ez ma a Nemzeti Múzeumban tekinthető meg. Pécsi Sándor mindössze ötven évet élt, 1972. november 4-én szívroham okozta halálát. Művészetét 1951-ben és 1953-ban Kossuth-díjjal ismerték el, 1961-ben érdemes művészi, 1968-ban kiváló művészi címmel tüntették ki.

Pécsi Sándor
Pécsi Sándor

A Bajor Gizi Színészmúzeumban március 18-án megnyílt életmű-kiállítás mottója egy Szécsi Margit-idézet:

"S ha láttál arcot

összeállni szivárványból és bitóból.

Homlokot ahol a nap árnyéka a kivégzési pecsét

Arc-mezőt ahol a ráncok, redők

A világ fölfedezésén ámuló költeménysorok...

Ez volt az arc, ahol merészség és bukás tündöklő mosollyal összeállni kényszerül..."

A tárlat Cserje Zsuzsa magángyűjteményéből, valamint az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet anyagából készült, és június 24-ig látogatható.