Kelemen, Klementina

Heti kultúrpolitikai értesítő

2012.03.24. 15:15

Programkereső

Ezen a héten nem Bozsik Yvette visszalépése a Trafótól volt az egyetlen nem tisztán kulturális tartalmú hír. Összesítés Budapesttől Sopronig, operától színházig.

Hónapok óta nem kapnak fizetést a Budapesti Kamaraszínház dolgozói. A Budapesti Kamaraszínházat működtető, százszázalékos állami tulajdonban lévő cég végelszámolással történő megszüntetéséről március 7-én döntött az MNV Zrt., mert nem látta biztosítottnak a színház finanszírozását. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) február végén átcsoportosított ugyan 147 millió forintot a színháznak az évad befejezésére, ám ez a csökkentett támogatás az MNV Zrt. közlése szerint a tavaszi évad befejezéséig sem elegendő, és nincs biztosítva a színház őszi évadjának finanszírozása sem.

Budapesti Kamaraszínház, Tivoli
Budapesti Kamaraszínház, Tivoli

Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója az MTI-nek elmondta: három és fél hónapja nem kapják meg fizetésüket a dolgozók, pedig a számukra megítélt támogatást tudomása szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium február 29-én átutalta a vagyonkezelőnek. Szólt arról is, hogy továbbra sem kaptak a helyzetükről semmilyen tájékoztatást a vagyonkezelőtől, és azt sem tudják egyelőre, hogy mely előadások maradnak műsoron, meddig játszik a színház. Mint mondta, nem érti: ha kormánydöntés született a működésre megítélt támogatásról, miért van szükség további jóváhagyásra, miért nem utalják át számukra az összeget. A kormány 1047/2012. (II. 29.) számú határozata alapján a színházak működéséhez szükséges összeget a NEFMI fejezetéből csoportosították át a tulajdonosi jogokat gyakorló MNV Zrt. javára. A döntést aláíró Orbán Viktor miniszterelnök a határozat végrehajtására a nemzeti erőforrás minisztert, a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert nevezte meg felelősként.

Zicherman Zsolt, az MNV Zrt. szóvivője az MTI-nek elmondta: a nemzeti fejlesztési miniszter és a nemzetgazdasági miniszter jóváhagyására várnak ahhoz, hogy az átcsoportosított összeget átutalhassák a színháznak. Tudomása szerint mindenhol sürgősséggel intézik az ügyet. Tájékoztatása szerint március 12-én küldték el a levelet a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak (NFM), amely az ügymenet szerint már továbbította azt a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM). Amint beszerezték a miniszterek jóváhagyását, a színházhoz kirendelt végelszámolóval aláírják azt a támogatási szerződést, amelynek keretében átutalhatják a színháznak a megítélt összeget. A szóvivő hangsúlyozta: a jóváhagyás megérkezése után azonnal intézkednek, 1-2 napon belül tudják utalni a támogatást. Zicherman Zsolt az MTI-nek korábban azt mondta: a vagyonkezelő azért döntött a társaság végelszámolási eljárás keretében való megszüntetése mellett, hogy legyen elég pénz a kifizetésekre. "A színház érdekeit tartottuk szem előtt a végelszámolási eljárás elindításával, ugyanis ha elfogy a pénz és felszámolás alá kerül a társaság, akkor teljesen más helyzet alakul ki, amely senkinek nem lett volna kedvező" - tette hozzá a szóvivő, aki felidézte, hogy a végelszámoló március 7-én vette át az irányítást a színház felett, ő vizsgálja meg, hogy mire van elég pénze a társaságnak és milyen kifizetések élveznek elsőbbséget. Szólt arról is, hogy a végelszámolási eljárás megállítható, visszafordítható abban az esetben, ha kínálkozik bármilyen lehetőség a finanszírozás megoldására.

Új pályázatot írt ki az Átrium mozi értékesítésére a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt., miután a januárban lezárult pályáztatás eredménytelen volt.  A Budapest Film Forgalmazó és Moziüzem Zrt. tulajdonát képező, egy évtizede üresen álló ingatlant nyilvános pályázaton történő értékesítésre hirdették meg. A BFVK Zrt. honlapján közzétett pályázati felhívás szerint a műemléki védettség alatt álló épületben található budai Átrium mozit 111,4 millió forint + áfa áron kínálják. A pályázat benyújtásának időpontja április 19.

Az előző pályáztatás alkalmával a pályázati anyagot két cég vette fel, de ajánlatot csak egy nyújtott be, a Merlin Színházat működtető nonprofit kft., amely viszont a kiírásban feltételként meghatározott bánatpénzt a pályázatban szereplő határidőig elmulasztotta megfizetni. Ezért a pályázatot eredménytelennek nyilvánították, és az eljárás megismétlése mellett döntöttek.

Átrium mozi
Átrium mozi

Körösvölgyi Zoltán, a Budapest Film Zrt. vezetője korábban úgy nyilatkozott: az új pályázatot változatlan feltételekkel írják ki, továbbra is ragaszkodnak a műemléki védettség alatt álló épület kulturális célú hasznosításához. Magács László, a Merlin Színház igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a pályázaton a mögötte álló támogatói körrel a színházat működtető nonprofit kft. ismét elindul, a pályázati dokumentációt már fel is vették. 

A Merlin Színház Átrium moziba való költözése a nyáron merült fel, miután kiderült, hogy szerződésük lejárta után nem maradhatnak eddigi játszóhelyükön. A főváros és a színház vezetése tárgyalt is erről - a fővárosi vezetés által is támogatott - megoldásról. A Fővárosi Közgyűlés még szeptember közepén döntött arról, hogy közszolgáltatási szerződést köt a Merlint működtető Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvánnyal. Az eredetileg 2011 végéig szóló szerződést decemberben további három évre meghosszabbította a főváros.

Pozsgai Zsolt az Új Színház Földindulás című bemutatójának sajtótájékoztatóján azt mondta, a Magyar Narancs két szerkesztője szerzőket, örököseiket, ügynökségeket keresett fel, hogy játszási jogaikat vonják vissza, illetve ne is adják át az Új Színháznak. Pozsgai Zsolt arról is beszélt, hogy az Új Színház előző vezetése szerződést kötött a lappal az ellenük folytatódó lejárató, közpénzből finanszírozott kampányra.

A Magyar Narancs szerdán közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írják: "Pozsgai Zsolt ezen állításai hazugságok. A valóság ezzel szemben az, hogy a Magyar Narancs semmiféle, közpénzből finanszírozott lejárató kampányt nem folytatott az Új Színház vezetése ellen, az Új Színházzal erre vonatkozó szerződést nem kötött, és a lap szerkesztői egyetlen szerzőt, örököst vagy jogtulajdonost sem kerestek fel avval, hogy a játszási jogokat vonják vissza, illetve ne adják oda az Új Színháznak." Mint írták, a Magyar Narancs kiadója Pozsgai Zsoltot ezekért a valótlan kijelentéseiért személyiségi jogsértés miatt beperli.

Pozsgai Zsolt az MTI-nek úgy nyilatkozott: nem kívánja kommentálni a dolgot, de ha arra kerül a sor, akkor kész bíróság előtt is bizonyítani állítását.

A Magyar Állami Operaház épülete
A Magyar Állami Operaház épülete

A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének (MZTSZ) elnöksége ülésén állást foglalt a Magyar Állami Operaháznál elrendelt csoportos létszámleépítés ügyében. Az MZTSZ szerint elfogadhatatlan, hogy az Operaház tagsága megszűnjön. Az MZTSZ elnökségének az MTI-hez eljuttatott állásfoglalása a Magyar Állami Operaháznál elrendelt csoportos létszámleépítést elutasítja, és egyben szolidaritását fejezi ki a Magyar Állami Operaház munkavállalóival. Az MZTSZ minden lehetséges módon, így különösen a jogi képviselet, az érdekképviselet valamennyi lehetséges eszközével hozzájárul a sérelmek elhárításához, illetve mérsékléséhez. Elfogadhatatlannak tartják azt a tervezett döntést, amelynek eredményeként jogi értelemben megszűnik Magyarország egyetlen állandó magánénekesi létszámmal működő operatársulata. Az MZTSZ elnöksége a csoportos létszámleépítés során munkájukat elveszítő, rászoruló tagjait szociális segélyekkel is segíteni fogja.

Az elnökség felkéri az előadó-művészeti intézmények, így a színházak, zenekarok, énekkarok és táncegyüttesek vezetőit és érdekképviseleteit arra, hogy lehetőségeiken belül segítsék a munkájukat elveszítő szakemberek foglalkoztatását. Az elnökség, illetve az Operaházban működő szakszervezeti bizottság kész minden ehhez szükséges felvilágosítást megadni. Az MZTSZ elnöksége nem tartja elfogadhatónak azt a kormányzati döntéssort, amely egyfelől jelentősen csökkentette a Magyar Állami Operaház költségvetési támogatását, és ezzel összefüggésben kötelező csoportos létszámleépítést rendelt el, míg ugyanez a költségvetés az elvonáshoz hasonló mértékű összeget biztosított az Erkel Színház - egyébként remélt - megnyitásához, amelynek jövőbeli feladatellátásához megközelítőleg a jelenleg elbocsájtásra várókhoz hasonló létszám szükséges. Másfelől ugyanez a költségvetés biztosítani képes a csoportos létszámleépítés során az elbocsájtottaknak járó juttatások összességében milliárdos nagyságrendű fedezetét, míg maga a létszámleépítés legfeljebb ennek hatvan százalékával csökkentheti az Operaház kiadásait, de ezt is csak addig, amíg az Erkel Színház nem kezdi meg a működését - állapítják meg. Az MZTSZ azt kéri, hogy a kormányzat a Széll Kálmán Tervnek megfelelően alakítson ki az előadó-művészeti intézményekben  foglalkoztatottak számára is életpályamodellt, ezzel összefüggésben teremtse meg az átképzés, illetve meghatározott szolgálati idő és egészségügyi okok mentén a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét.

A Soproni Petőfi Színház épülete
A Soproni Petőfi Színház épülete

Lemondott posztjáról Darvasi Ilona, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, aki azért döntött a távozás mellett, mert a színház fenntartója nem hosszabbította meg Huszti Péter művészeti tanácsadó szerződését. Darvasi március 12-én nyújtotta be lemondását, megbízatása április 12-vel szűnik meg. Döntésének egyetlen oka volt: a fenntartó vezetője "nem tartott igényt" Huszti Péter tevékenységére, azaz nem hosszabbított vele szerződést - mutatott rá a távozó igazgató. "Én Huszti Péterrel jöttem Sopronba, és ha itt nincs szükség egy ilyen művészre és szakemberre, akkor nekem sincs itt dolgom" - jelentette ki Darvasi Ilona, aki 2007. február 1-je óta vezette a soproni színházat. 

"A szezon természetesen rendben le fog menni. Az új vezető kinevezése az önkormányzat feladata" - közölte Nyerges Ferenc, a teátrumot fenntartó ProKultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője. Kuslics Balázs, a soproni városháza sajtófőnöke az MTI érdeklődésére jelezte, a színházzal és a ProKultúra Sopronnal kapcsolatos kérdéseket a városvezetés a közgyűlés elé fogja terjeszteni. Mint mondta: ez akár már a következő, március 29-én tartandó ülésen megtörténhet.