Bence

Ismét szemléznek a legjobb alternatív színházi előadások

2012.05.25. 16:09

Programkereső

A július 23. és 29. között megrendezésre kerülő szegedi seregszemle idén megújult formában jelentkezik.

A szegedi MASZK Egyesület és a megújult FESZ (Független Előadó-művészeti Szövetség) együttműködésében megvalósuló nemzetközi színházi találkozót 22. alkalommal rendezik meg Szegeden, ezúttal megújult formában és tartalommal. A szervezők idén vezetik be először A fesztivál díszvendége kitüntetést, melyet a FESZ tagságának szavazatai alapján idén Pintér Béla és Társulata nyert el, ők két előadással szerepelnek a programban. További hat szemleprodukciót is kiválogatottak: a fesztivál vendége lesz a Titkos Társulat A pitbull cselekedetei, Réti Anna a Vis-a-vis, Duda Éva Társulata a Stop 'n' Go, a Hodworks a Basse Danse, Ágens a nőInTime című előadás és a TÁP Színház és a budapesti Katona József Színház koprodukciójában készült Cserenadrág című produkció.

A 2012-es Thealter Fesztivál plakátja
A 2012-es Thealter Fesztivál plakátja

A fesztiválra új darabok is készülnek a Thealter helyszín specifikus, nyílt alkotói pályázatára. Így négy jellegzetes szegedi színhelyen - egy 101 éves bérházban, a Szabadság úszóházon, a bölcsészkar Auditórium Maximumában és egy romkocsmában - születnek majd produkciók. Az így létrejött új alkotásokból választják ki a fesztivál fődíjas produkcióját. A fesztivál a korábbi évek karakterét megőrizve izgalmas kelet- és dél-európai színházi előadások közül is válogat és vendégül lát határon túli magyar alkotókat is. Idén visszatér Szegedre Ivo Dimcsev egy szólóprodukcióval, valamint a Derevóból jól ismert Tatyjana Kabarova az izraeli Yael Karavan társaságában, de ismét láthatja a szegedi közönség a tavaly nagy sikerrel bemutatkozó Bitef Teatar fiatal táncosait, valamint az Aradi Kamaraszínház új produkcióját. Továbbá különleges és provokatív előadásával első alkalommal lép fel Magyarországon a szlovén Via Negativa csapata.

A rendezvény nyitó előadása a MASZK Egyesület és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a határ menti létet és kapcsolatokat bemutató Pass-port projektjének második, a magyar oldalon gyűjtött tapasztalatokat feldolgozó darabja lesz. Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány: egyaránt szerveznek utcaszínházat és workshopot, megjelenik az Ex-stasis, a fesztivál ingyenes napilapja, lesz Thealter Rádió és naponta frissülő Thealter-blog is.