Nándor

Mégis, kinek a szégyene?

2012.06.04. 07:25

Programkereső

Olyan zenével kezdődik a Szégyen című, Mundruczó Kornél rendezte előadás, ami egy krimi vagy egy tévéhíradó főcímét idézi. És amit látunk, az valóban bármelyik lehet: akár egy bűnügyeket nem nélkülöző sztori, akár egy hír értékű hétköznapi történet. De az biztos, hogy a dél-afrikai alapanyag ellenére nagyon magyar.

J. M. Coetzee 1999-ben írta meg Szégyen című regényét. A sztori - bár alapvetően nem ez benne a legfontosabb - könnyen összefoglalható. Dél-Afrikában vagyunk. David Lurie a romantika költészetére specializálódott egyetemi tanár Fokvárosban, ám az egyetemet a nagy racionalizáció közben lefokozták, és kommunikációs kurzuson oktatja az érdeklődésnek igencsak híján levő ifjakat. Elvált, prostituáltnál keresi a pillanatnyi boldogságot, majd viszonyt kezd egyik diákjával, és mivel nem hajlandó a zaklatás vádját elfogadni, a koncepciós perbe pedig cinikus módon nem megy bele, felfüggesztik az állásából. Lányához megy, aki vidéken, egy farmon, feketék között él. Lucy, leszbikus, egyedül van – egy kapcsolata lezárult –, és bár nem mondja ki, de valószínűsíthetően rendszeresek az őt érő támadások, többször megerőszakolják őt. Egy támadást követően David és Lucy egymásra találását, egymás megértésének fázisait látjuk: míg az apa a rendőrséget hívná, a lány – különösen miután kiderül, gyereket vár –, a szomszéd Petrussal köt kompromisszumot – vagy alkut, kinek hogy tetszik – saját és gyereke biztonsága érdekében. Lucy ösztönösen a praktikum és a túlélés esélyei mentén gondolkodik, ezzel szemben David értetlenül szemléli lánya reakcióit. Bev Shaw kutyamenhelyén, elaltatásra váró állatok között azonban valamit megért a humánumból, felismeri az általa folytatott kommunikáció képtelenségét, azt, hogy az ő nyelvét ebben a világban nem értik.

Szégyen - Bánki Gergely, Derzsi János, Katona László - Proton Színház
Szégyen - Bánki Gergely, Derzsi János, Katona László - Proton Színház

A regény többrétegű: dél-afrikai és annál jóval univerzálisabb relevanciával bír, a politikai rendszer változását, a hatalom különböző formáit dolgozza fel, a nők, a melegek, az állatok jogait egyaránt fókuszba állítja, a nyelv és a kommunikációs kódok használhatóságára kérdez rá, ugyanakkor teli van az angol romantika költészetéből átemelt szimbólumokkal. Coetzee műve egy posztkoloniális, poszt-apartheid társadalom kimondatlan kérdéseit dolgozza fel brutális őszinteséggel, és azt járja körbe, hogyan jut(hat)unk el egy olyan nullpontra, amikor már minden (szörnyűség) megtörtént, ami megtörténhet, mert talán – paradox módon – épp ez hordozza magában az újrakezdés, egy új, jóval toleránsabb világ lehetőségét. Ahol magunk mögött hagyva a múltat, a megértés már nem csupán színből, de szívből is lehetséges. Ahol emlékezünk arra, ami történt, mert felejteni nem lehet, de nem révedünk folyamatosan vissza a múltba, nem a megváltoztathatatlanból indulunk ki, nem a bosszúállás a cél. Különben semmi esélyünk nem marad egyetlen pillanatnyi boldogságra sem.

Mundruczó Kornél rendezését nézve azonban a magyar nézőnek eszébe sem jut Dél-Afrika, hanem folyamatosan saját történelmünk, közelmúltunk és jelenünk eseményei villannak be. A rendszerváltás évei és nem várt következményei, az azt megelőző évtizedek kibeszéletlensége, az azóta is gyűlő - vélt vagy valós - sérelmek, a szegénység, a közelmúlt gyilkosságai, a rasszizmus, a homo- és xenofóbia, a tüntetések és az ellentüntetések, a jó- vagy rosszakaratú kívülállók dilettáns belepofázása - ami minden esetben csak olaj a tűzre -, s ami a legszomorúbb: a legfiatalabbak radikalizálódása, a bonyolult, nem vegytisztán fekete vagy fehér kérdésekre adott kizárólag fekete vagy fehér politikusi válaszok. Az a mélyen gyökerező torz gyűlölet, ami előtt sokan - de nem elegen - értetlenül állunk.

Szégyen - Zsótér Sándor - Proton Színház
Szégyen - Zsótér Sándor - Proton Színház

A színpadot nézve szembesülnünk kell magunkkal, és azzal, hogy David, a nagyvárosi egyetemi tanár apa vagy Lucy, a föld szabadságát választó a lánya mellé állunk-e. Hogy a túlélésünk érdekében mit választunk: azt, hogy folyamatosan menekülünk valami - leginkább magunk - elől, befelé fordulva, tapasztalatok híján egyetlen - vélt vagy valós - igazságot hajtogatunk, máskor meg flegma cinizmussal szemléljük a világot, vagy illúziókat nem kergetve elfogadjuk a világ tökéletlenségét, annak játékszabályait, és a megkötjük a számunkra lehető legjobb kompromisszumokat, mert maradni kell, mert olyanok vagyunk, mint a föl-földobott kő (Ez utóbbi az, ami Láng Annamária minden megnyilvánulásából, rezdüléséből nyilvánvaló.) És csak szeretnénk olyan bölcsek lenni, mint Bev Shaw. (Ezért tökéletes választás a szerepre Monori Lili).

Tudja, hogy nem lehet és nem szabad ítélkezni, csak feketére vagy fehérre festeni a képet, mert a tömény morális nyomorúsággal, félelemmel és értetlenséggel szemben hamar elveszik az együttérzés, meg unalmassá is válik. (És akkor visszatértünk az egyik alapvető kiindulási ponthoz: az élet nem fekete és fehér.) Remek arányérzékkel használja a humor összes válfaját az ordenáré poéntól a szatírán át az (ön)iróniáig, kommunikál a nézővel (dramaturg: Petrányi Viktória). Minderre rímel a Mundruczó rendezéseiben egyáltalán nem szokatlanul aprólékosan berendezett tér (tervező: Ágh Márton), amelyben David fokvárosi lakása, Lucy farmja és a menhely, ez utóbbira építve pedig egy kutyaketrec található. (Ebből a tárgyakkal zsúfolt térből személyes kedvencem a hűtőt díszítő hatalmas kereszt hűtőmágnes.) Ugyanezt a sokértelműséget hordozza magában a Szemenyei János vezetésével, a játszók tevékeny közreműködésével létrehozott, hangkulisszának is beillő zenei világ, amelyben megfér a Nessun dorma (Szemenyei előadásában) és a nyolcvanas évek popzenéje. Ahogyan a fekete szereplőket jelző afroparóka közönségessége, a fekete és fehér férfi nemi szerv méretén való idióta és szánalmas, röhögtető élcelődés kell ahhoz, hogy a néző gyomra összeszoruljon a kennel ketrecébe bezárt emberen, és elhiggye, megelevenedhetnek a láthatóan kelléknek készült termetes németjuhász méretű kutyák, vagy a (valódi) fekete földbe dugdosott fehér (művirág) rózsákat egyszerre azonosíthassa a temetők és a megbékélés virágaival. Szemenyei mellett Bánki Gergely, Katona László és Rába Roland remek ritmusban vezetik elő a fokvárosi egyetemistákat és egyetemi tanár kollégákat, a vidéki fekete fiúkat, változnak kutyává. Wéber Kata unott, ám saját csábítási képességeivel tökéletesen tisztában levő Melanie, Rába Roland pedig egyszerre humánus megmentő és hidegen arrogáns, családja (földet érintő) érdekeit technokrata Petrus.

Szégyen - Proton Színház
Szégyen - Proton Színház

A Szégyenből 2009-ben forgattak filmet. Annak az adaptációnak nagy hibája volt, hogy görcsösen, jelenetről jelenetre követte a regényt. Mundruczóék ezzel szemben olvasatot és érzéseket közvetítenek. Ennek következményeként a Proton Színház több külföldi fesztivállal, színházzal és a Trafó Kortárs Művészetek Házával együttműködésben létrehozott előadása ugyanolyan szuggesztív erővel bír, mint az alapmű és Coetzee többi munkái, ám az író illúziótlansága hiányzik belőle. És regénybeli David Lurie öregedést érintő kérdései sem érdekelték a magyar előadás alkotóit, mert ahogyan Mundruczó az egyik bécsi előadást követő közönségtalálkozón fogalmazott, addig, amíg valaki meg akarja érteni a világot, nem tekinthető öregnek. (Ezért is kérte fel Zsótér Sándort a szerepre, aki csodálatos "egybenléttel" játszik, a legszebb jelenetei pedig azok, amelyekben a Miska nevű kutyát tartja a karjában.) A felvetett témák miatt lehetne pesszimista ez az előadás, de én mégis a reményt érzem belőle.

Coetzee-nek, részben e regény miatt, el kellett hagynia hazáját, 2002 óta Ausztráliában él. Az egy nagyon rossz és álságos világ, ahol a hazaszeretet fogalmába nem fér bele a kíméletlen őszinteség. Az "érte haragszom, nem ellene" attitűd.  A színpadon levők csodálatosan lényegülnek át állattá, ugatnak, vonyítanak és nyüszítenek. A színházból kilépve ugyanezt látjuk magunk körül. És azt hiszem, ez a legfélelmetesebb az egészben: az, hogy lehet itt ott vagy bárhol bármilyen politikai változás, ha a fejekben nincs rend, a történelmi hibák megismétlődnek.