Előd

Kell egy csapat - avagy lehet-e a színpadon focizni?

2012.06.08. 09:11

Programkereső

Ma indul a labdarúgó Európa-bajnokság, és a nyár fontos eseményétől a Fidelio sem marad érintetlen, mert természetesen mi is szurkolunk. Ez eddig egy, maximum a szerkesztőségi blogba tartozó hír lehetne. De lehet a focit más szakmai szemmel is nézni. Például úgy, hogy összesítjük, milyen darabok születtek erről a sportágról.

Július 1-jén - optimális esetben - 11 óra körül már tudjuk, megvédi-e Európa-bajnoki címét a spanyol válogatott, vagy új csapat ül a trónra. Addig azonban a focié lesz a főszerep. Mert a focihoz mindenki ért. Pontosan úgy, mint a színházhoz. És a két, látszólag távoli terület között egyéb összefüggéseket is találhatunk: elég csak Cristiano Ronaldo (mások szerint Sergio Busquets) a szenvedő szűzanya ikonikus ábrázolását megidéző arckifejezésére utalnunk egy-egy esés után, vagy arra, ahogyan a hétköznapokban decens angol családapák - már-már a Sztanyiszlavszkij-módszert alkalmazva - vérmes szurkolóvá alakulnak át kilencven perc - vesztes mérkőzés után még néhány extra óra - erejéig. De félre a malíciával, mert ennél komolyabb dolgokról olvashatnak az alábbiakban. Megpróbáltuk összegyűjteni a magyar színpadok foci témájú darabjait, és megnéztük azt is, külföldön mennyire inspirálja a színházi és táncos alkotókat ez a sportág.

Kell egy csapat! - a szállóige eredete nem vész ködbe, egy utcai közvélemény-kutatáson valószínűleg a megkérdezettek többsége azonnal rávágná, hogy a mondat Minarik Edétől származik, aki minden magára valamit adó magyar futballrajongó példaképe lehet. Azt is valószínűsíthetjük azonban, hogy ezt kevesen teszik a szerző, a háború után sporttudósítóként is dolgozó Mándy Iván novellája, a Volt egy csapat miatt, inkább Sándor Pál 1973-as, kultuszfilmmé vált alkotása, a Régi idők focija és Garas Dezső alakítása vált emblematikussá. A pályabérlő mosodásé, akinek élete a Csabagyöngye SC, ami fontosabb a mosodánál is, hiába jelent minden nap újrakezdődő küzdelmeket például azért, hogy előteremtse a csapat működéséhez szükséges anyagi feltételeket, legjobb játékosai a pénzhiány miatt elmennek tőle, az NB I-be való feljutás a Csabagyöngyének soha el nem érhető álom marad. A novellából és a film forgatókönyvéből készült színpadi adaptáció, ezt 1998-ban Régi idők focija címmel játszották a Szegedi Nemzeti Színházban és Temesváron is, mindkét előadást Telihay Péter rendezte. Kell egy csapat címmel 2007-ben ugyanebből az alapanyagból, ám saját színházi változatból dolgozott a szintén szegedi Egyetemi Színház.

A Márton partjelző fázik Hamvai Kornél 1995-ös regénye, az ebből készül színdarabot 1998-ban mutatta be a Merlin Színház Lengyel rendezésében, Jordán Tamás címszereplésével. Ebben az évben a Színházi Dramaturgok Céhe az évad legjobb magyar drámájának választotta a művet. Debrecenben Kóti Árpád, Szatmárnémetiben Czintos József játszotta Márton partjelzőt, aki tizenkétszer lépett pályára az első osztályban. "A fotball, az nem egy dolog. Az egy szentség" - mondja Márton, ennél azonban jóval fontosabb a karakter szempontjából az, hogy kollektív múltunkkal szembesít. A darab szerint 78 éves partjelző ugyanis besúgó volt. "És meg lehetett bízni bennem. (...) nem okoztam csalódást. Csak szeretném, hogy világos legyen ez a dolog. Nem mondhatokel róla többet, ez a természetéből adódik. Csak hogy figyelnem kellett, és figyeltem negyven éven keresztül. És nem vártam viszonzást. Amit tapasztaltam... benyújtottam becsülettel. Befutott a központba, ugye... onnantól már nem az én dolgom" - magyarázkodik a félmúltat idézve, de a jelennek szólóan.

Egressy Zoltán
Egressy Zoltán

A magyar íróválogatott oszlopos tagja, Egressy Zoltán még mielőtt megírta volna témakörünkben vitathatatlanul legnépszerűbb darabját, az 1998-as Sóska, sültkrumplit, a Portugálban - a legtöbbet műsorra tűzött, a Katona József Színházban 14 évvel ezelőtti premierje óta sikerrel futó kortárs magyar drámában - már komolyabb szerepet ad a focinak: Irgácson a Fradit várják a búcsú előttre, hírverő meccset játszani. Ez természetesen olyan fontosságú esemény, hogy a pap minden további nélkül lemondaná a keresztelőt, temetés esetén pedig... nos "Csak nem hal meg senki." Emlegetik a kocsmában az előző napi meccset: "A fiatal gyerek volt a riporter, nem a Jenő. Az miket beszélt! A kapusra azt mondja: hálóőr. Hálóőr! Le kéne lőni az ilyet." Vajon mit szólna Csipesz például a pontrúgás vagy a rögzített helyzet kifejezésekhez? Esetleg a nézőt értelmetlen statisztikákkal már a meccs 13. másodpercében lefárasztó mai magyar sportriporterekhez?

Hüse Csaba, Nagy András - Sóska, sültkrumpli
Hüse Csaba, Nagy András - Sóska, sültkrumpli

A szinte par excellence focidarab, a Sóska, sültkrumpli ősbemutatója 2000-ben volt a Budapesti Kamaraszínházban Sas Tamás rendezésében, Bozsó Péterrel, Nemcsák Károllyal és Karácsonyi Zoltánnal, ahol egészen a teátrum bezárásáig műsoron tartották, és háromszáznál is több előadást ért meg. Azóta játszották Szombathelyen, a Merlin Színházban, Békéscsabán, a Pécsi Harmadik Színházban - itt is jóval száz fölött járnak -, Szegeden két produkcióban, Egerben, Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen, az Ascher Oszkár és az Újpest Színházban, a Merlinben angolul, Pozsonyban szlovákul, lett belőle rádiójáték és film. A szereplők a FIFA-keretbe vágyó, élete nagy meccsére készülő, sípművészi ambíciókkal bíró Lacikám (játékvezető), a focistának indult, játékvezetői múltú, egzisztenciálisan lecsúszófélben levő Szappan és az esténként többnyire tömény alkoholt fogyasztó, verseiben a szótagszámra kínosan ügyelő, giccses lelkű Művész (partjelzők, illetve egész pontosan: asszisztensek), akik két csapat sorsdöntő meccsére készülődnek az öltözőben, kinn pedig tízezren ülnek a lelátón. A darabból megtudhatjuk például azt, hogy a "jó bíró olyan, mint a Loch Nessi szörny. Mindenki beszél róla, de még senki nem látta.", hogy a stadionok építésekor arra a tervezők nem gondolnak, hogy "forró meccsek" esetén hátsó kijáratra is szükség lehet, vagy hogy régen még voltak vagány bírók - Egressy több anekdotát épít be -, sőt a szerző instrukcióba adja, hogy Lacikám "a szemét húzogatja, mint Puhl Sándor a vb-döntőn." A Sóska, sültkrumpli azonban jóval többről szól, mint a foci: a három férfi életéről, magánügyeikről, a csalárd Mariannról; az univerzum azonban a stadionba sűrűsödik.

Ritkán történik meg az, hogy egy világhírű szerző már bemutatott darabját műhelymunkára ajánlja fel egy magyar színháznak. A Volt egyszer egy csapat esetében Andrew Lloyd Webber - és szövegírója, Ben Elton - ezt tették. Az eredetileg The Beautiful Game című musicalt - a cím Pelé önéletrajzi kötetének angol címéből származik -  2000-ben mutatták be Londonban a Cambridge Theatre-ben, és csupán 11 hónapig volt műsoron. A kritikák dicsérték Webber zenéjét, Ben Eltont azonban a szövegkönyvért és a dalszövegekért azonban finoman szólva sem menesztették mennybe. A szerzők elégedetlenségét mutatja, hogy a budapesti premierhez új dalok születtek, régieket hangszereltek át, beavatkoztak a dramaturgiába is. Az 1969-ben játszódó történet főszereplői belfasti fiatalok, fiúk, akik a helyi focicsapat tagjai, akiknek az életébe befurakszik a politika, a katolikus-protestáns ellentét, az IRA, ami ez tragédiába torkollik, és tönkreteszi őket. A darab alapvető dolgokról szól - írta az ajánló -, fiatalságról, barátságról, szerelemről, emberi összetartozásról, tisztaságról, szabadságról, békevágyról, illúziókról, és felnőtté válásról, barátságok megromlásáról, az első szerelem tapasztalatlanságáról és az élettapasztalatok megszerzéséről, az emberi összetartozás veszendőségéről, a tisztaság és az illúziók elvesztéséről, a szabadság áráról, a béke veszélyeztetettségéről. A magyar szándék szerint a musical közép-európai változatát akarták létrehozni. A premiert 2005. május 27-én tartották a Madách Színházban, a magyar szövegeket Bródy János írta, a rendező Szirtes Tamás volt, a labdarúgás mozgáselemeit erősen felhasználó koreográfiát Tihanyi Ákos készítette (kritika az előadásról ide kattintva olvasható). A darab más Webber-musicalekkel nem jutott el a Broadway-re, a világot nem hódította meg. 2009-ben Winnipegben ismét új címmel - The Boys in the Photograph - vitték színre, játszották Johannesburgban, idén pedig első alkalommal Észak-Írországban is bemutatták egy katolikus és protestáns tagokból is álló ifjúsági csoport előadásában.

Foci, szerelem és rock and roll, zenés történelmi emlékezés - mindez az Aranycsapat című, Fenyő Miklós-dalok köré épített musical, amelynek főszereplői, három öregúr a Liechtenstein elleni mérkőzésre vár a Népstadionban, és ugyanott ülnek, ahol 1954-ben az angol-magyar meccsen ültek. Ekkor még fiatalok voltak, szerelmesek, és azt hitték, hogy még azon a nyáron világbajnokok lehetnek. Azóta eltelt közel hatvan év. A fiatalság, a szerelem elmúlt, a magyar foci reményei pedig elszálltak. A három barát rendületlenül hiszi, hogy a sok veszteségért az élet egyszer még kárpótolja őket. Az emlékek szárnyán visszarepülnek az időben, és újraélik kamaszkoruk legszebb pillanatait. Tasnádi István és Fenyő Miklós (Hegyi Iván sportújságíró szakértésével írt) Aranycsapatának az ősbemutatója 2006-ban volt a József Attila Színházban, az előadást Méhes László rendezte (kritikánk az előadásról itt olvasható). Azóta láthatta a közönség 2010-ben Szegeden (kritikánk az előadásról itt olvasható) és Nyíregyházán - mindkét produkciót Tasnádi Csaba vitte színre -, illetve a veszprémi Pannon Várszínházban Vándorfi László rendezésében. 2012 áprilisa óta a közönség a Győri Nemzeti Színházban ismét Méhes László színrevitelében és - ahogyan a budapesti előadásban is - Fenyő Miklós közreműködésével láthatja a produkciót, amelynek premierjére Aranycsapat élő tagjait, Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt, az Aranycsapat sportkommentátorát Szepesi Györgyöt, a Magyar Labdarúgó Szövetség képviselőit, illetve a Rába ETO 1963-ban, az 1981/82-es és az 1982/83-as szezonban magyar bajnoki aranyérmet szerzett labdarúgócsapatainak tagjait is meghívták.

Túl a Maszat-hegyen (Pesti Színház - fotó: SzoFi)
Túl a Maszat-hegyen (Pesti Színház - fotó: SzoFi)

Nem csupán felnőtteknek szóló darabokban említtetik meg a foci. Muhi Andris, a Túl a Maszat-hegyen, Varró Dániel verses regényének több színház - Budapest Bábszínház, Kolozsvár, Pesti Színház, Kaposvári Egyetem, Miskolc, Tatabánya - színpadán is megelevenedő hőse szintén kedveli a labda rúgását, s ezt a tevékenységet Maszat Jankával, főhősnőnkkel is űzi. A varázs-fogmosópohár meghúzásával tizenöt percre focista lesz belőle, a trónteremben pedig fontos tanácskozás fedőnévvel gombfociznak. "Focizni szeretett kivált - ó, / Akkor volt ő nagyon vidám! / Rikkantott: "Én vagyok Rivaldo!" - / "Én meg Beckham!", "Én meg Zidane!" / Kiáltották a többi kölkök. / (Bevallom, én is így üvöltök, / Ha futballozni hív a rét, / Na persze kiskoromba még / Nyilasi vagy Détári voltam)"- írja a szerző a regényben jellemzésként, ám a 2003-ban még pályája zenitjén levő három játékos a mai kisfiúk számára Messivel vagy Rooney-val szemben ma már minden bizonnyal alulmarad. Ily gyorsan múlik el a fociban is a világ dicsősége.

Lázár Ervin meseregényéből, a Szegény Dzsoni és Árnikából is több adaptáció készült, és ezekből nem maradhatott ki a nagyszerű gömbérzékű rabló, Ipiapacs és bandája, akiket Dzsoni úgy megtanított a futball szabályaira, hogy megverték a Világhírű SC-t, majd felvették a Szegény Dzsoni FC nevet, elhódították az Európa-kupát, a Világ-kupát, az Óperenciás-kupát és a Kupa-kupát, meggazdagodtak, és hírhedett rablókból hírhedett, de már nem rabló focisták lettek..

Maradva az ifjúsági korosztálynál ne felejtsük el a Csatárokat. A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház 2006-ban mutatta be Stefo Nantsou darabját, amelyet a szerző állított színpadra. A történet egy kisvárosban játszódik, ahol a focicsapat döntő meccsre készül nagy riválisával szemben. A rangadót megelőző este a csapat három "csatárkiválósága" egy kocsmában fut össze. Egyikük barátnője késik. Unalmukban pletykálni kezdenek, ám ettől az indulatok hamarosan elszabadulnak, elkezd tombolni és rombolni a féltékenység, a fociláz és -huliganizmus, illetve a rasszizmus.

Az igazán ínyenceknek találtunk az OSZMI színházi adattárában egy rekordot, Fülöp Kálmán: Bajnokcsapat című darabját, de erről semmit nem sikerült kiderítenünk azon kívül, hogy Szegeden és Győrben tűzték műsorra. Ilyen karakterek állnak a színlapon: Tóni, a pincér, akit nem lehet átejteni; Teri, kávéfőző, retteg a központtól; Budai, szigorú, ámde jóságos edző; Tomi, féltékeny jobbszélső; Zoltán, gólkirály és atomfizikus; Frici, inkább a hasát tömi; Kati, aki szidja is érte; Éva, vágtázó, no meg a szívkirálynő; Ica, mindenki kedvence; Tóth professzor, igazi fizikus; Ludasné, népi ellenőr, rendíthetetlen; Póli néni, az egyetlen arisztokrata; Vilcsek, szurkoló és pótatya. A bővebb információval rendelkező olvasóktól kérjük, ne habozzanak, osszák meg velünk, ha tudnak valamit!

A nemzetközi színtérre kitekintve azt látjuk, hogy a foci inspiráló színházi téma: találhatunk osztrák monodrámákat edzőkről vagy épp egy, az első ligából a harmadosztályba csúszott játékosról, német darabot egy drámai döntőről, amelyben vesztett állásból fordít a hazai csapat, kamaszoknak készült, az összetartozásról szóló műveket.

De a tánc műfaja sem maradhat ki áttekintésünkből. Pierre Rigal az 1982-es világbajnokság francia-nyugatnémet elődöntőjét koreografálta kortárs darabbá Emlékeznek, ez volt az a sevillai meccs, ahol Patrick Battistont a tizenhatoson kívül úgy leterítette Harald Schumacher, hogy a francia percekig feküdt a füvön, a spanyol rendezők viszont nem engedték be az orvosokat, Battistonnak végül két foga bánta. A franciák kétgólos vezetését 3-3-ra egyenlítették ki a nyugatnémetek, akik aztán a tizenegyesprbajt megnyerték. A Game Over mindezt úgy mutaja be, ahogyan a harminc évvel ezelőtti eseményeket átélő kisfiú látta.

Azt tudjuk, hogy Brazíliában a foci már-már vallási fanatizmushoz hasonló érzelmeket generál. Deborah Colker, aki amellett, hogy a riói karneválra több szambakoreográfiát készített, sőt a Cirque de Soleillel is dolgozott, a klasszikus balett és a modern technikákat ötvözte, ehhez adott még egy kis újcirkuszi csavart, és ebből 2005-ben lett a - Németországban készített - Maracana, ami egy évvel később, világbajnokság alatt turnézta körbe az országot.

Arra, hogy az Euro 2012 megihletett-e lengyel vagy ukrá színházcsinálókat vagy táncosokat, sajnos nem találtunk példát, így ennek híján csak a hivatalos dallal, az Endless Summer című nem kifejezetten bonyolult opusszal zárjuk cikküket és kívánunk jó szurkolást a következő két hétre.