Vendel

Mi és Miskolc, avagy 272307 lépés a város felé - 5. rész

2012.06.18. 17:11

Programkereső

Megérkeztek Miskolcra a színház új tagjai. Vallomásaikból úgy tűnik, a túra szakmai és személyiségfejlődésük szempontjából is fontos volt. HANGULATJELENTÉS KÉPEKKEL

2012. június 6-án 15 fiatal alkotóművész gyülekezett Budapest határában, hogy a Mátrán és a Bükkön keresztül két hét alatt Miskolcra gyalogoljanak, majd érkezéskor a színház csapatával kiegészülve egy előadást hozzanak létre. A résztvevők útközben, az érintett településeken bepróbálnak, improvizálnak, filmre vesznek jeleneteket, majd családoknál, művelődési házban, iskolai tornateremben éjszakáznak. A résztvevők: Simon Zoltán, Czakó Julianna, Szabó Irén, Kosik Anita, Ódor Kristóf, Zayzon Zsolt, Rusznák András, Molnár Gusztáv, Bohoczki Sára, Fritz Attila, Kokics Péter, Deres Péter (író), Együd Tünde (asszisztens), Szőcs Artur (rendező), Cserhalmi Sára (filmrendező), Kunisch Péter (túravezető). Voltak, akik később csatlakoztak a csapathoz, és voltak (vannak), akik egy-egy előadás kedvéért például Pécs és a POSZT felé tettek egy kicsinek nem nevezhető kitérőt.

A túra résztvevői egyre inkább feloldódnak és megnyílnak.

Szabó Irén: "Igazából meghökkentő, hogy milyen gyorsan és egyszerűen megyünk bele egy igazán mély beszélgetésbe is egy idegennel. És hogy rohanó világunkban sokszor megmaradunk a csevely szintjén. Félelemből? Nagyon élvezem közös utunkat. Gyönyörű tájak, rengeteg találkozás és fontos élmények. De remélem ez az előadásunkból is ki fog derülni."

Fritz Attila: "Úton lenni és azon belül megtalálni a nyugalmat és aztán megérkezni. Azt hiszem, jelenleg ennél nincs szebb számomra."

Bohoczki Sára: "Jöttem egy nagy adag félelemmel és kíváncsisággal. Mi lesz Miskolcon? Tényleg otthagyom Budapestet? És mindent ami ott van? Hogy fogok beilleszkedni? Szeretnek majd? Jófejnek gondolnak majd? Fontos leszek? Sokáig cipeltem ezeket a gondolatokat a túratáskám mellett. Két naponta 20-25 km... ez nem az a helyzet, amikor az ember megjátszósdit játszik. Mindenki önmaga. Mégis érzek egy kényszert, hogy bekapcsolódjak a KIALEGJOBBFEJMONDOKMÉGEGYPOÉNT versenybe. Nehéz, főleg a mi szakmánkban, letenni az EGO-t egy bokorba, nem tudom, kinek mennyire sikerült. de abban biztos vagyok, hogy mindenkit láttam - ha csak egy kicsit is - nélküle. Társulat született. (Illetve még csak egy fél) Emberekkel találkoztam, akikkel jó lesz játszani, jó együtt élni. Miskolcon!