Katalin

Színművészetisek a világ körül

2012.07.09. 13:40

Programkereső

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói és tanárai a nyáron több nemzetközi programon vesznek részt.

Bodó Viktor, a másodéves színházrendező szakos osztály vezetője a Split Nyári Fesztivál felkérésére húsz horvát színész számára tart mesterkurzust Horvátországban július 15. és 21. között. A rendezőt Geréb Zsófia, Székely Krisztina és Kovács Dániel segíti a munkában. Az ötnapos mesterkurzuson elsősorban a színészek játékos kreativitásával, gesztusrendszerük gazdagításával, néma és szöveges improvizációs készségeivel foglalkoznak majd. A munkafolyamatot a Szputnyik Hajózási Társaság két dramaturgja, Róbert Júlia és Turai Tamás dokumentálja.

Olympos High School - Czupi Dániel, Makra Viktória, Márkus Sándor
Olympos High School - Czupi Dániel, Makra Viktória, Márkus Sándor

A Sienai Tudományegyetem a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemmel közösen nyári egyetemet tart július 8. és 21. között az olaszországi Sienában. A Playing Identities: Acting, the Self and Society elnevezésű projekt több tudományterületet átfogó kurzus, amely a színészeknek a kortárs európai társadalmakban betöltött szerepével és munkájával foglalkozik. Az Erasmus-program támogatásával megvalósuló esemény - amelyre mindhárom partnerintézmény delegál oktatókat és hallgatókat - egy hosszú távú együttműködés első állomása: a szervezők szándéka szerint a nyári egyetemet évente rendezik meg a jövőben. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet Sáry László és Sáry Bánk (zenés gyakorlatok), Dömötör András (rendezői workshop), valamint hét hallgató - Fekete Tamás, Kelemen Kristóf, Makra Viktória, Nagy Norbert, Nagy Dániel Viktor, Vecsei Miklós és Vécsei Anna - képviseli. 

Ilyen a POSZT! - Szabó Irén, Nagy Dániel Viktor, Hekler Melinda - Pécsi Országos Színházi Találkozó - 8. nap
Ilyen a POSZT! - Szabó Irén, Nagy Dániel Viktor, Hekler Melinda - Pécsi Országos Színházi Találkozó - 8. nap

Az Európai Színházak Uniójának és az Európai Színházi Egyetemek Uniójának szervezésében Matthias Langhoff és Michel Deutsch kéthetes workshopot tart augusztus 17. és 26. között War on Stage címmel a görögországi Delphoiban. Az athéni, római, portói, ludwigsburgi, szófiai, litván és egy magyar színészhallgató a kurzusvezetők irányításával Yanko Kalothicos és Michel Deutsch szövegein fognak dolgozni. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatójának kiutazását a Polgár Krisztina Emlékalap támogatja. A program házigazdája a Delphoiban működő Európai Kulturális Központ.