Móric

Thuróczy Szabolcs, az álom, a valóság és az összhang

2012.07.29. 13:55

Programkereső

Thuróczy Szabolccsal a közelgő Ördögkatlan Fesztivál kapcsán beszélgettünk, annak apropóján, hogy Pintér Béla és Társulatának tagjaként, díszvendégként érkezik a fesztiválra.

- Nem először jársz majd a Katlanban. Milyen emlékeid, benyomásaid maradtak a rendezvénnyel kapcsolatban?

- Igen, egyszer voltam ott idáig: tavaly, A fajok eredetével. Egy emberléptékű fesztiválnak tartom, nagyon emberközeli, nem a Szigethez hasonló hangulattal. Nem kellett műanyag poharakat rugdosni, és nem éreztem azt, hogy ha nincs nyolcvanezer forint nálam, nem tudok majd megvacsorázni. Korrekt emberi árakkal lehetett találkozni, és jó hírű borpincék képviseltették magukat. Nagyon szimpatikus volt. Emlékszem, amikor tavaly éjfél körül végeztünk, és elindultunk a sportpályára, azt gondoltam, hogy alig lesz már kint ember. S mikor hajnal egykor kiértünk - közben csepergett az eső, ment a Budapest Bár - nagyjából mindenki ott volt, aki az egész Ördögkatlanon tartózkodott. Ennek igazán felszabadító hangulata volt. Lehet, hogy az inspiratív légkör teszi, nem tudom, de ott, ha az ember belelendül egy komolyabb beszélgetésbe, sejti, hogy az pirkadatig fog tartani, és általában ez így is lett. Szerintem ötnél hamarabb ott nem nagyon feküdt le ember. Szenzációs volt, tényleg.

Kaisers TV, Ungarn - Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs
Kaisers TV, Ungarn - Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs

- A Pintér Béla és Társulata darabjai általában kicsit szürreálisak, álom és valóság határán mozognak. Te mint színész ezt hogyan éled meg? Közel áll hozzád?

- Nagyon sokszor tapasztalom azt, hogy amiket álmodunk, azt vagy nagyon szeretnénk, hogy hamar véget érjen, vagy nagyon szeretnénk, hogy sokáig tartson. E két véglet között nem igazán van olyan, hogy hát, jó is volt az álom, de már nem emlékszünk rá. Tehát ha valaki mélyen álmodik, akkor szükség van arra, hogy az álom érzelmileg a végletekig vigye el. Béla színházában ez a bármikor-bármi-megtörténhet benne van. Csak a te felszabadító állapotodra van szükség: ha bezársz és zártan gondolsz dolgokat, eleve eldöntöd, mondjuk egy gyerekről vagy egy férfiről vagy nőről, hogy mi a véleményed róla, és az mégsem jön be, akkor vagy nagyon zavarba jössz, vagy nagyon hálás leszel ezért. Nem túl jó előítéletek alapján dönteni. Az álom esetében is az előítélet az, ami a legnagyobb kudarcba vagy zsákutcába vezet. Ezért szerintem, akinek igazán tehetsége van a színpadi szürrealitáshoz, az nem biztos, hogy olyan szürreálisnak gondolja, lehet, hogy csak másnak az. Én a szürrealitást igazából mindennaposnak érzem, és Béla is mindennapi, emberi megnyilvánulásnak tartja. Nem gondolom, hogy az Ő részéről önismétlés, ha az álom beleszövődik az előadásba. A Szutyokban például teljesen kerüli a szürrealitást, ha csak azt nem tekintjük annak, ahogy a hivatal emberei játszanak azokkal az érdekes maszkokkal. De ettől függetlenül az egész történet egy lineáris történet. A Kaisers..-ben viszont nagyon sok szürrealitás van, vagy elképzelés vagy vágy. Ez az előadásban szépen rendben is van.

- A társulatban játszott szerepeid közül volt olyan, ami nagyon közel áll hozzád vagy nagyon nagy kihívást jelentett számodra és ezért megszeretted?

- Az Anyám orrában, amit játszottam, a Rádi Endre, az elég összetetten zakatol végig a darab folyamán. Sok minden bele van sűrítve a szerepembe, sok mindent lehet játszani: sírást, nevetést, tragédiát, humort, vágyakat, elfojtottságot, bánatot, hazugságot. De nagyon szeretem A démon gyermekeiben játszott Baba néni szerepemet is, aztán a Kaisers...-ben, a legújabban, Kossuth szerepét. Igazából mindegyikben megtalálom azt, ami beindítja a fantáziámat és Bélára mindig számíthatok, hogy kihívást fog jelenteni nekem a szerep, amit ír.

- Egy darab születésekor a ti véleményeteket is kikéri Pintér Béla?

- Hogyne, persze. Ez a legtermészetesebb dolog. Vagy hogyha elbizonytalanodik, azt rögtön látjuk rajta és próbálunk segíteni. Ahogy megír egy jelenetet vagy egy hosszabb részt, rögtön teszteljük is. Abból, ahogy visszaolvassuk, azonnal érzi ő is, vagy mi is érezzük, hogy kell-e, tudunk-e segítséget nyújtani valamiben. Ilyenkor ezt megbeszéljük, és ezeknek az apróbb vagy nagyobb segítségeknek a birtokában próbálja utána továbbírni vagy korrigálni a darab történetvezetését. A színészet az egy más téma. Azt rögtön látni kell, hogy az jó irányba megy vagy nem. Azt rögtön mondja is, hogy szerinte így vagy úgy kellene módosítani.

Tündöklő középszer - Thuróczy Szabolcs (Pintér Béla és Társulata - fotó: SzoFi)
Tündöklő középszer - Thuróczy Szabolcs (Pintér Béla és Társulata - fotó: SzoFi)

- Egy kőszínházi és fesztiválprogram keretein belül bemutatott előadás között a néző is érzi a különbséget. Egy színész ezzel - akár játék közben - hogyan szembesül?

- Nyilvánvalóan magával ragadja az embert, hogyha sokkal erősebb a hangulat, vagy ha azt látod, hogy mindenki be akar jutni és látni akar. Az téged is spannol. Az hazudik, akit ez nem spannol. Amikor az előadás előtt kígyóznak a sorok, az csodás érzés. Egyébként természetes, hogy figyelni kell az előadás során. Például, ha több a nevetés, akkor nem beszél bele az ember. De ezek ilyen szakmai minimumok, amiket rögtön meg kell érezni. Az előadás minőségét azonban az nem változtatja meg, hogy fesztiválon vagy színházban adjuk elő. Például a Szkénében is az esetek túlnyomó részében nagyon jó hangulat van.

- Az Ördögkatlan milyen jellegű kihívást jelent számotokra?

- Szerintem az a kihívás meg az izgalom, hogy elképzelhető, hogy sok olyan ember lesz ott, aki mondjuk nem Pesten él. Ők csatlakozhatnak, és először láthatnak Pintér Bála által írt és rendezett darabokat. Láthatnak egy másféle színházat is, olyat, amilyet lehet, hogy eddig még nem láttak. Ebben van a kihívás szerintem. Az újdonság ereje, hogy valaki még nem találkozott velünk. Ez a legizgalmasabb. Aki meg látott már minket, az nagyjából tudja, hogy mire fog jönni és várja, reméli, hogy megint jót fog látni.