Gyöngyi

Színikritikusok Díja 2012: A legjobb előadás

2012.08.25. 12:29

Programkereső

A Színházi Kritikusok Céhe nyilvánosságra hozta a 2011/2012-es évad legjobbjainak névsorát. A díjátadóra szeptember 16-án kerül sor a Nemzeti Színházban. A gála műsorvezetői Kocsis Pál és Molnár Piroska, rendezője Znamenák István. Az elkövetkezendő napokban górcső alá vesszük az egyes kategóriák jelöltjeit. Ön szerint ki a legjobb? Szavazzon!

Színikritikusok Díja
Színikritikusok Díja

Bányavirág - Yorick Stúdió-Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata - rendezte: Sebestyén Aba

"A határon túli színházak munkájából keveset látunk innen Budapestről" - ez a marosvásárhelyi színház évadát értékelő cikkünk első mondata. És ezzel a mondattal nem is vitatkoznánk. Mint ahogy azzal sem, hogy a Bányavirágról szakmai konszenzus alakult ki,  díjazták a Kollokviumon, a POSZT-on és Kisvárdán, ott volt a Deszkán; a budapesti Nemzeti Színházban 2012/2013-ban a vásárhelyi rendező állítja színpadra Székely Csaba darabját, ami a Pinceszínház repertoárján is megtalálható. Székely Csaba - közben trilógiává kinövő - Bánya-történetei édeserdélyező, vesszentrianonozó, a kínai korondit a korondi koronditól megkülönböztetni nem tudó tájunkon újdonságnak számítanak, s ez semmit nem von le - sőt! - a dráma és az előadás értékéből, legföljebb a McDonagh-túladagolásban szenvedők érzik azt, hogy túl sok a kísérteties hasonlóság a szintúgy egzotikus ír istenhátamögöttiséggel. "Ebben az előadásban nem tolakszik előtérbe a rendező, gyakorlatilag észre sem vesszük, s ez mindenképp erényére válik a produkciónak. A pinceszínházi verzióval ellentétben itt nincs fölösleges mélységkeresés és kitett drámaiság, az "a tegnap" és a "nem-e" autentikusan hangzik; Vásárhelyen röhejes gyötrődés és gyötrelmes röhögés van, ami életszerűvé és életszagúvá, nem pedig el- vagy megjátszottá tesz egy helyzetet."

Bányavirág - Viola Gábor, Bányai Kelemen Barna, Kovács Botond - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, Yorick Stúdió
Bányavirág - Viola Gábor, Bányai Kelemen Barna, Kovács Botond - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, Yorick Stúdió

A mi osztályunk - Katona József Színház - rendezte: Máté Gábor

A kritikai és színházi közbeszédben az is egyértelmű, hogy ennek a produkciónak a Pécsi Országos Színházi Találkozón lett volna a helye. Tadeusz Slobodzianek darabja egy 1941. július 10-i eseményt dolgoz fel. A jedwabnei pogromot és a darab szerint ezerhatszáz - más források szerint körülbelül negyedennyi - zsidó férfi nő és gyerek halálát, akikre egy pajtát gyújtottak rá. 2000 májusáig, Jan Gross történész tanulmányának megjelenéséig ezt a tettet a náciknak tulajdonították, Gross kutatásainak eredményeképp azonban kiderült, mindezt német támogatással, német ellenőrzés alatt, de helyiek követték el. A dráma a lengyel kisváros tíz lakójának sorsát követi végig a húszas évektől 2002-ig, akik osztálytársak, közülük öten zsidók, öten keresztények.

"Az előadásból az iskolai környezetből kiindulva, annak megfelelően - egyúttal a sorstragédiákat ellenpontozóan - nem hiányzik a tiszta gyermeki játékosság, a bumfordin bájos mozgás, ugyanakkor kevés annál kényelmetlenebb és megrázóbb dolog van, mint a felnőttek táplálta, érzéketlen gyermeki kegyetlenség, amit Máté Gábor rendező - a didaxis határain belül tartva - a naivitással egyenértékűen jelenít meg a színpadon. Cziegler Balázs tanteremének berendezése, a görgőkön ide-oda tologatott padok az állandó bizonytalanságot és a változó nézőpontokat a mutatják. Füzér Anni kék, zöld, fehér, fekete egyenruhákba öltözteti a szereplőket. Ez egyrészt rímel a kiinduló helyzetre, másrészt viszont ahogy halad előre az emberi kor, a ruha marad, mint az emberre rákövülő jellem, a teljes változatlanság - s ez érthető az osztály falin kívüli helyzetre is -, de képes arra is, hogy az élet végességével, a bármikori halállal szembesítsen. A történet halottai atlétatrikóra, vászon fehérneműre vetkőznek, arcukra a tábláról fehér (kréta)port kennek. Ahogyan a tér, a jelmezek, a kellékhasználat, úgy ez a gesztus is sűrít: egyszerre szimbolikus és naturális, egyszerűségében játékos és megrázó" - írtuk kritikánkban

A mi osztályunk - Katona József Színház
A mi osztályunk - Katona József Színház

A vihar - Örkény Színház - rendezte: Bagossy László

Az évad végén, május közepén mutatták be a Shakespeare-darabot a Madách téren, és gyorsan elterjedt róla, hogy fontos, privát és színházi közéleti reflexiókkal bíró - de azokat egy pillanatra sem előre toló, produkció. "Prospero szigete ezúttal nem több, mint egy leszakadt, szerény technikai apparátust felvonultató színpad, varázslata a megkopott színházi illúzió, segítői légies szellemek helyett az Örkény Színház fekete pólós kellékesei. Hatalmát szimbolizáló varázspálcája egy eleve törött székláb: egy hanyatlás szélére sodort birodalom ura ő, s ahogy szemfényvesztése egyre nyilvánvalóbbá válik, úgy lesz a néző is szép lassan ismerője a legapróbb kulisszatitkoknak" - írtuk kritikánkban, amelynek utolsó bekezdése így hangzik: "Egy nappal A vihar bemutatója előtt járt nálunk a francia színházi szcéna legizgalmasabbjaként számon tartott Vivarium Studio. A világhírű társulat sajátos formanyelvének szerves részét képzi az, ahogyan saját teatralitásukat teszik reflexió tárgyává: színház a színházban ez, radikális és egyben játékos kísérlet a színpadi illúzió végleges sarokba szorítására. Az Örkény Színház bemutatóját nézve az ember óhatatlanul elkezd összehasonlítani: hol tartunk mi most, van-e eszközünk érvényes színházi kérdések megfogalmazására, és ami a legfontosabb, fel tudjuk-e őket tenni úgy, hogy az alkotói intellektus ne szakítsa szét az előadás szövetét? A vihar a nyitójelenet első másodperceivel egy olyan határozott és felkiáltójeles "igent" kanyarít a néző elé, amit aztán a vastaps sem tud lemosni: úgy látszik, ez most jó sokáig ott szándékozik maradni az Örkény színpadán - már ha nem volt ott egész évadban."

A vihar - középen Gálffi László - Örkény Színház
A vihar - középen Gálffi László - Örkény Színház

Legyen Ön is színikritikus - szavazzon!