Ilona

Ladányi Andrea és a test igazsága

2012.10.01. 07:03

Programkereső

A Belvárosi Színházban októberben mutatják be a Jadviga párnáját, melyet Závada Pál adaptált a saját regényéből. Zenés változat született, de nem csak ezért dolgozik benne Ladányi Andrea koreográfus.

- Mit csinál a koreográfus egy prózai darabban? Például a Jadviga párnájában?

- Jellemrajzot lehet írni egy emberről a testtartása, gesztusai, kéztartása alapján. Ezzel függ össze, hogy már nem ez az első prózai darab, amelyben dolgozom. Amúgy én három éves korom óta ezzel foglalkozom, ezt tanítottam a színművészetin, tudom, hogy mit fejez ki a test, mit lehet vele kifejezni szó nélkül. Kristálytisztán elmond mindent. Ha valakinek erős gesztusai vannak, akkor biztos, hogy ő maga belül is erős ember. Aki finoman, puhán affektál, az olyan a jellemű is. Hogy valaki hogyan ül, áll, az is mindent elmond róla.

Jadviga párnája - háttal Ladányi Andrea
Jadviga párnája - háttal Ladányi Andrea

- A darab leírt szövegéből indulsz el? 

- A személyiségből. A kimondott szó mindig meg van támasztva a személyiséggel - így jön össze a szó és a test kapcsolata. Hogy milyen Jadviga, milyen Ondris, azt már abból látni, ahogy egyenesen vagy bizonytalanul állnak, ahogy a kezüket kinyújtják.

- Akkor ki az a koreográfus?

- A testtudattal élő ember a koreográfus. A Jadviga párnájában például nem hagyományos értelembe vett koreográfiában gondolkodom. Inkább abban a dologban, amikor a személyiség állapota leképződik a testen. A határozottság, az erő, az érzelmi elbizonytalanodás. A hétköznapokból is mindnyájan értjük azt, ahogy valaki bejön egy irodába, ahogy tartja magát, amiből rögtön látni rajta, hogy magabiztos vagy nem. Ezek mind jelek, karakterek, sorsok.  A test kifejezi a gondolkodást, dinamikát. Aki kedves ember, az halkan vitatkozik, aki vadállat, az vadállat módján.

- Milyen a viszonyod a Jadviga párnája színészeivel?

- Ajándék ezekkel a kiváló színészekkel dolgozni. Azzal a szakmaisággal, tudással, amellyel rendelkeznek, nagyon messzire lehet eljutni. Nem kérdőjelezzük meg a munkafolyamatot, hanem dolgozunk. Arra törekszünk, hogy minél érthetőbben adjuk át a történetet a nézőnek.

- Ez egy múlt századi, kisvárosi történet. Mi lehet a népszerűségének a titka?

- Izgalmas, fölkavaró, könnyű a hatása alá kerülni. Az, ami ebből engem érdekel, az az, hogyan lehet 2012-ben visszamenni az időben úgy, hogy közben a mában vagy. Mi az, hogy erkölcsös vagy erkölcstelen viszonyok? A regény - és a színdarab - világa érdekes, zárt társadalomé. Nem akarnak menni valahová, mint a Csehov-hősök, nem vágynak el. Elfogadják a helyzetüket, mindenki tud mindenkiről mindent. Nincs kontroll, nem ítélkeznek, csak megélik a napjaikat. Ettől ez nagyon mai. Nem gondolkodom, melyik ország, melyik falu, melyik utca. Részt veszek benne

Pál András, Ónodi Eszter - Jadviga párnája
Pál András, Ónodi Eszter - Jadviga párnája

- A színpadi tér mennyire befolyásol?

- Az, hogy hogyan helyezi el az ember magát a világban, hogy hogyan használom a tereimet, hogyan helyezem el magamat abban, nagyon lényeges. Kell tudni teret szerkeszteni, a súlypontokat elhelyezni. Engem mindig nagyon izgat a tér. Fontos, hogy hogyan használod a dinamikát, hogy hogyan vannak ketten, hogyan vannak négyen benne.

- És ezúttal Cziegler Balázs tere?

- Ez nagyon szép díszlet. Tere van. Geometriailag is izgalmas. Nyitott, de érzed, nincs hova menned. Ez maga az élet. Bárhova születtél, ha az kicsi, szűk, akkor vágyad van elmenni belőle.