Olivér

Jubiláló intézmények Budán

2012.10.21. 15:46

Programkereső

Hatvanéves az OSZMI, valamint a Bajor Gizi Színészmúzeum, ahol az évforduló alkalmából október 26-án kiállítás nyílik.

Az Országos Színháztörténeti Múzeumot (OSZMI) 1952 decemberében alapították a magyar színművészet hagyományainak felkutatására és tudományos feldolgozására, az intézmény igazgatójává Hont Ferencet nevezték ki. A múzeum egyik célkitűzése az volt, hogy a kortárs színművészetet a magyar színjátszás múltjával megismertesse és a színházért rajongó közönségnek a régmúlt idők színjátszását bemutassa.

Bajor Gizi Színészmúzeum
Bajor Gizi Színészmúzeum

A gyűjteményt szinte a semmiből kellett létrehozni, de az ott dolgozó szakemberek - Cenner Mihály, Staud Géza, Dömötör Tekla - személye, valamint az 1952. február 12-én megnyílt Bajor Gizi Színészmúzeum "idevonzotta" a magyar színháztörténet becses emlékeit és dokumentumait. A gyűjteményépítést Gobbi Hilda, a Bajor Gizi múzeum alapítója is segítette. Az OSZMI első állandó kiállítása A magyar színészet hősi harca címmel 1954. december 28-án nyílt meg a Krisztina körúti épületben, bemutatva a Nemzeti Színház felépítésének történetét és kezdeti éveit az első hivatásos magyar színtársulat megalakulásától kezdve a vándorszínészet korszakán keresztül.

Az alábbi videón Gobbi Hilda mesél az MTV stábjának a Bajor Gizi Színészmúzeum új termeiről 1985-ben:

A most nyíló kiállítás második és harmadik termét kutatószobának rendezték be: három színháztörténeti téma feldolgozásával reprezentálják a gyűjtés, a feldolgozás, a kutatás és a publikálás szakaszait. A második szobában G. B. Shaw Szent Johanna című drámájának magyarországi recepcióját szemléltetik, a feldolgozás középpontjában a Belvárosi Színház 1936-os bemutatója áll. A bemutató-történet a jelentős magyar előadásokat is felsorolja: részletesebben foglalkoznak az 1924-ben a Magyar Színházban megtartott ősbemutatóval, az 1945-ös nemzeti színházi premierrel Gobbi Hilda főszereplésével és a Magyar Néphadsereg Színházában 1955-ben Bulla Elmával bemutatott színjátékkal, de a kortárs bemutatókat is megemlítik. A harmadik teremben a magyar színháztörténet két állandó műsordarabjának, Kacsóh Pongrác János vitéz és Madách Imre Az ember tragédiája című művének dokumentumait tárják a nagyközönség elé, bemutatva a gyűjteményekben fellelhető különleges darabokat.

A kiállítás 2013. március 31-ig látogatható a Bajor Gizi Színészmúzeumban.