Erzsébet

Ősbemutató a Centrál Színházban

2012.10.26. 13:45

Programkereső

Az Angéla evangéliuma premierjét november 2-án tartják, Pokorny Lia főszereplésével.

Az új kortárs magyar komédiát Kiss Márton a színház felkérésére írta meg - egyenesen a társulat tagjaira -, és ő maga is állítja színpadra. „A Pilonon, a főiskolás vizsgaelőadása, amely akkor arról győzött meg, hogy az ő színházlátása, világlátása és a képessége arra, hogy ezt színdarabbá formálja, ez nagyon erős és jelentős" - indokolta meg választását Puskás Péter igazgató. A teljes címén Angéla evangéliuma avagy a réterdősi patkányfogó egy szatirikus darab, mely egy réterdősi művelődési ház harminchárom éves kultúrfelelősének életébe enged bepillantást. Angéla egy nap rájön, hogy különleges képességgel bír: kilenc nap alatt képes kihordani egy egészséges gyermeket, ami által a fogyatkozó magyarságot hamar fel tudja zárkóztatni a világ népeihez - ha akarja.

Pokorny Lia
Pokorny Lia

„Angéla azt gondolja, hogy kamatoztathatja különleges képességét, de hamar szembe kell néznie azzal, hogy nem lehet csak úgy gyerekeket szülni a világba. Vannak következményei. Az anyaság nagyon sok aspektusát járja körbe a darab" - mondja a készülő előadás dramaturgja, Baráthy György.

A jelenben játszódó darab hasonló struktúrára épül, mint a szerző két korábbi műve, a Valika világa és a Belső gyermek. Ezek is háromszereplős darabok egy központi hőssel, aki egyetlen szerepet formál meg, míg a másik két színész több szerepben tűnik fel. Az Angéla evangéliumában Pokorny Lia játssza Angélát, mellette Papp János nyolc, Földes Eszter pedig hét különböző szerepben lép színpadra.

A korábban a Pilonon, a Cucc, a Foglalkoztató és A Rácz Vivien-projekt című előadásokkal jelentkező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem színháztudományi szakán 2009-ben végzett Kiss Márton darabja a Kisszínházban kerül színre, ahol a fiatalabb célközönségre építő, kísérletezőbb színházi formákat is befogadó, új tehetségeket is kutató előadások kapnak helyet. A Centrál Színház ezen a játszóhelyén a közvetlenebb, intimebb hangulatú, a közönséggel közvetlenebb kapcsolatot tartó, intenzív színészi jelenlétet igénylő produkciókat tart repertoáron.