Hortenzia, Gergő

Indul az FTP

2012.11.09. 14:14

Programkereső

A Thália Színház és a függetlenek közti együttműködés november 10-én egyhetes platformmal startol. A fellépők sorát a KoMa társulata nyitja Áldja meg az Isten, Mr Vonnegut című előadásukkal.

A Független Thália Projekt keretében a nagymező utcai intézmény befogadó színházként tovább szélesíti együttműködését a független társulatokkal. A teátrum a Fügével közösen alakította ki a 2012/13-as évad repertoárját a két stúdió, valamint a Mikroszínpad tereiben. A függetleneket támogató egyesület a produkciók létrehozását segíti Jurányi utcában megnyílt produkciós házukban, míg a Thália, játszóhelyeinek köszönhetően, elsősorban a színpadi bemutatkozásról, és a repertoáron tartásról gondoskodik.

Bereményi Géza igazgató úgy fogalmazott, a "Thália progresszió" szellemiségében a hazai viszonyok között újszerűnek számító struktúrát kíván megvalósítani, amelynek egyik fontos eleme a szoros és intenzív kötelék a független színházi szcéna meghatározó társulataival, alkotóival, és ezzel párhuzamosan a terület számára is innovatív együttműködés biztosítása a rádió- és tévéjátékok, színpadi előadások televíziós adaptációinak létrehozásában.

Középtávú célként említette az úgynevezett "Thália-szellemiség" újraélesztését, visszanyúlva azokba az időkbe, mikor a színház a magyar színházművészetben a progresszió szimbólumaként volt jelen. Az egykor itt működő Thália Társaság célja a hivatásos színházakban mellőzött, irodalmi értékű klasszikus és kortárs művek kiállítása volt, emellett a friss és új játékstílusokkal való kísérletezés. Ebben az értelemben a Társaság az első magyar alternatív társulatnak tekinthető. Ezt a tradíciót szeretné felfrissíteni a Thália Színház, amikor a Füge ernyőszervezeti hátterére támaszkodva befogadja a független színházi együtteseket és műhelyeket. Az együttműködés kommunikációs és szervezési hátterét a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottságának nyertes pályázata teszi lehetővé.

A Független Thália Projekt november 10-én egyhetes platformmal indul, amelynek keretében a különböző társulatok megtöltik a nagymező utcai színház tereit az Arizona Stúdiótól a Mikroszínpad kávézójáig. Ezen a héten nemcsak azokat az előadásokat lehet majd látni, amelyek az évad repertoárját alkotják, hanem olyan produkciókat is, amelyek szellemiségükben kapcsolhatók az FTP eseményéhez és izgalmasan adaptálhatók tévéjáték formájában is.

A együttműködés keretében olyan csapatok vonulnak fel rég nem játszott vagy még be sem mutatott előadásaikkal, mint a KoMa Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut című előadásával, a HOPPart a Kőszegi Várszínházzal együttműködésben létrehozott Hajrá Háry! című zenés opusszal (kritikánk ide kattintva érhető el), de a projekt keretében újra színpadra kerül a Szikrában bemutatott és azóta sem játszott SZERET...lek című darab is, Pelsőczy Réka rendezésében a Manna Produkció gondozásában. (Az előadásról szóló kritikánkat ide kattintva tekinthetik meg.) Terítékre kerülnek emellett ifjúsági előadások is, többek között a Nézőművészeti Kft. A gyáva és Vakság című egyszemélyes nemcsak színházilag, de pedagógiailag is hiánypótló darabjai.

Litkai Gergellyel, a Mikroszínpad művészeti vezetőjével, az FTP egyik kitalálójával készült interjúnkat ide kattintva olvashatják.