Katalin

A harmadik hullám: Dübörgő ifjúság

2012.11.13. 07:00

Programkereső

Manapság, amikor úgy aggatjuk egymás nyakába a fasiszta, náci, fajgyűlölő jelzőket, mint a céltáblákat, nem könnyű világosan látni, honnan is erednek ezek az indulatok. A Bárka Színház ifjúsági sorozatának legújabb előadása erre a kérdésre is keresi a választ.

Tasnádi-Vidovszky alkotópáros az East Balkánhoz hasonlóan most is egy olyan, aktuális témához nyúlt, melyben a fiatal generáció áll a középpontban. Darabjuk egy megtörtént esetet dolgoz fel, mai "búsmagyar" viszonyokba ágyazva. A Hullám-előtörténet filmből és regényből már ismerős lehet - több mint negyven évvel ezelőtt egy amerikai középiskola diákjai feltették a kérdést történelemtanáruknak: vajon hogyan történhetett meg az, hogy a második világháború után az átlagos németek azt állították, fogalmuk sem volt a tömegmészárlásokról? Ron Jones, az eltökélt pedagógus sajátos módszerrel, egy kísérlet keretében, különböző feladatokon keresztül próbálta megismertetni a gyerekekkel mindennek a kulcsát: az autokráciát és annak tömegszédítő erejét. Kísérletének a Harmadik Hullám nevet adta, amely azonban a végletekig elharapódzott, kirekesztés, erőszak lett a vége, melyben a diákok voltak az elkövetők és a Hullámon kívül maradtak az áldozatok. A folyamatot tehát meg kellett állítani, ám az mindenesetre világosan kiderült, mire is képes a szélsőséges gondolkozás.

A harmadik hullám - Bárka
A harmadik hullám - Bárka

Tény, hogy a hullámok erősen csapkodnak hazánkban, kézenfekvő hát, ha az aktuálproblémák árja mindent elborít Tasnádi darabjában is. Az előadásban üvöltő középiskolások csatáznak arról, ki hogyan értelmezi a saját és a másik nemzeti öntudatát, ki a hazaáruló és ki a nacionalista. Teszik mindezt olyan vehemenciával, hogy csak úgy repkednek a decibelek, ám valahogy mégsem áll ez össze, hiszen túlságosan erőltetetten próbálják a szélsőséges sablonokat belekiabálni egymás szemébe. Így egy már-már eltúlzott, néhol fárasztó poénokkal teletűzdelt magyar karikatúrába fordul át a történet, csak a szereplők itt nem a politikusok és ideológiai harcosok, hanem egy csapat tizenéves, egy középiskola diákjai.

És ebben a nagy összevisszaságban egyszer csak jön a magyar Ron Jones, Dévai Balázs kissé egzaltált tanár úrja, aki egycsapásra rendet teremt az elfajzott, identitászavaros tinik között. Mert ahol már a demokrácia megbukik és anarchiába fullad, ott egyvalami jelenthet csak megoldást: az autokrácia, ahol egyvalaki áll a hatalom élén és fegyelemmel, tekintéllyel irányíja a többieket. Kérdés azonban, hogy meddig tart a határ a nevelés és az egyéni hatalomvágy között?

A harmadik hullám - Bárka
A harmadik hullám - Bárka

A Hullámon kívül rekedteket képviselő tanárnő (Szorcsik Kriszta) riadtságával, könnyben úszó szemeivel, félénk, tétova mozdulataival tökéletes képe a megalázottságnak és megfélemlítettségnek. A józan ész azonban nem párosul nála határozottsággal, a hullámmozgalomnak ellenálló diákokat is elküldi, és ezzel bebizonyítja, hogy nem képes kiállni az elveiért. A gyenge ellenzéket a tanári kar két másik iskolapéldája teszi teljessé: a mindig kiskosztümben, gyöngysorral a nyakában, precízre pöndörített hajú igazgatónő (Varga Anikó), aki közhelyes nevelőszlogeneket skandál, és akinek a kezéből végül kicsúszik az irányítás. Mellette a régimódi elveket valló, unalmasabbnál unalmasabb órákat tartó, pocakos tanár úr (Kardos Róbert) hőzöng, ám velük sem lehet erősebb az ellenállás, hiába állnak fel sokszor úgy, mint egy ítélő bizottság tagjai.

A szerepek a gyerekek kis közösségében is megvannak: jófiú (Horváth Zoltán), rosszfiú (Marofka Mátyás), szöszi (Tolnai Klári) és divatemós (Herman Flóra) mind tagjai a csoportnak. A pózokat már a  sokatmondó nyitóképben is rögzítik, amikor egy-egy kimerevített helyzetben várják az óra kezdetét. Kiemelkedik közülük a sportszeletnek csúfolt Guszti a maga esetlenségével, amely mögött jókora frusztráltság érződik. Tóth János Gergely figyelemre méltó alakításában a szürkeségből roppant elszántsággal lép elő Guszti, hogy árnyékként kövesse vezetőjét. Talán neki jelenti a legtöbbet a Hullám, ő képviseli az elnyomottakat, a háttérbe szorított, sérült embereket, akik fogékonyak bármilyen ideológiára, ami kiemelkedést adhat a nyomorból. Vajon hány Guszti szaladgál ebben az országban, gyűjtögetve sérelmeit, melyeket senki sem hallgat meg onnan fentről... Lányban éppen Guszti ellentéte a vadul ágáló Andi. Sipos Viktória játéka a lázadó fiatal tökéletes prototípusa, a kemény csaj, aki nem alkuszik meg, mindig vállalja a véleményét - akár adnak rá valamit, akár nem.

A harmadik hullám - Bárka
A harmadik hullám - Bárka

A fiatal szereplőgárda óriási energiával sodorja a történetet. Ám ahogyan a jelmeztervező, Szabó Gergely nem spórolt a harsány színekkel, úgy ők sem teszik azt a hangerővel:  agressziójuk irtózatos üvöltésben, dobogásban, dübögésben tör a felszínre, végigkiabálják az előadást. Ezzel szemben megnyugtató a fülnek, amikor énekszó hangzik fel tőlük, még akkor is, ha ez őrjítő rockba csap át.

Az egymással való szüntelen küzdelembe, a diktatúra hatalmi viszonyaiba tökéletesen illik Heike Vollmer díszlete. A darab elején ugyan még szimpla előadóterem bontakozik ki a szemünk előtt, ám az események elfajulásával a tér inkább hasonlít egy parlamenti gyűlésteremre vagy arénára, és jaj annak, aki áldozatként belekerül. A lépcsős szinteződés lehetővé teszi az üldöző és az üldözött közötti erőviszonyok megjelenítését: a fel- és lenézés pillanatait, egy-egy pozíció kiemelését. A mennyezetről lelógó, hosszú tornaszalag ugyancsak a vertikális síkot erősíti. Mindenki másra használja: ki kapaszkodik benne, erősen, egyre feljebb tornázva magát, ki csak lóg rajta magatehetetlenül vagy éppen krisztusi pózban, kifeszítve. Mintha azt mutatnák meg, hogyan vergődünk napról napra és keressük azt a pontot, amitől függhetünk, ahol vagyunk valakik, legyen az a család vagy egy nagyobb közösség. A darab világosan megmutatja, milyen veszélyessé válhat mindez: a hullámtagokat is egy eszme tartja össze, azonban ők ettől feljebbvalónak és kiválasztottaknak érzik magukat, ha pedig valaki nem akar belépni, azzal kegyetlenül elbánnak. Saját jelzés, saját egyenruha, saját jelszavak - kis minigárdistákra emlékeztetnek a fiatalok, akiken egyre inkább úrrá lesz saját ideológiájuk.

A harmadik hullám - Bárka
A harmadik hullám - Bárka

Ismerős helyzetek, ismerős szlogenek vonulnak fel hát előttünk egy kissé sántikáló magyar kórképben, melyben Vidovszky a határokat feszegetve a nézőnek is pontos szerepet szán. Bevonódik itt mindenki a játékba, hiszen már a színlapon felszólítják az idelátogatót, viseljen magán valami kéket is, a színház aulájába lépve pedig megfakult osztálytabló, tábla és kréta fogad minden érkezőt. Beavatnak minket, megyünk a kék szalagosok gyűlésére, már csak az osztálypénz hiányzik a zsebünkből. A tábla kilépéskor már össze van írva, az idézetek sorai még megállítják az elmenőt. Hogy a hullámjátékból ki mit visz magával haza, azt az alkotók még ekkor sem engedik el.