Jolán

Lengyel Anna: "Folyton a cigányokkal foglalkozom"

2012.11.20. 11:01

Programkereső

Az ezerkétszáz oldalnyi perirat csak töredéke annak a kutatási anyagnak, amit a PanoDráma legújabb előadása, a 174/B - Az igazság szolgáihoz használtak fel az alkotók. A november 22-től a Trafóban látható dokumentumszínházi produkció rendezőjével beszélgettünk.

- Több olyan peres üggyel foglalkoztok, amiben a 174/B-re, az úgynevezett gyűlölettörvényre történik hivatkozás. Melyek ezek?

- A próbák során annyiban megváltozott a koncepció, hogy végül egyetlen esetre, a sajóbábonyira koncentrálunk, ahol a romák szétvertek egy piros szuzukit, amiben gárdisták ültek. Ez még a cigánygyilkosságok idején történt, de persze ez nem menti fel a támadókat, hiszen a kocsiban ülő három ember akár súlyosan megsérülhetett volna, mert azért ott előkerült balta, fejsze, kard és egészen furcsa eszközök is. A dolog abszurditása az, hogy ezzel a bizonyos gyűlölet-bűncselekménnyel vádolják a cigányokat, arra hivatkozva, hogy azt kiabálták, „megölünk mindent magyart", ami - még ha valami hasonló el is hangzott - teljesen nyilvánvaló, hogy csak azokra az emberekre vonatkozott, akik odamentek őket provokálni. Egyébként nem értenek egyet a tanúk abban, hogy pontosan mi hangzott el. Sokak szerint az, hogy „dögöljetek meg gárdisták", ami már egy teljesen másik eset. Eleve az is nagy kérdés, védett csoport-e ma a magyarság, mint többség, vagyis megilleti-e őket ez a 174/B törvény.

Lengyel Anna
Lengyel Anna

- Mióta jártok le oda, és pontosan hányan?

- Elvárom a szereplőktől, hogy ők is részt vegyenek a kutatásban. Mindig olyan színészekkel dolgozom együtt, akik kreatívak, akikkel együtt hozzuk létre az előadást, és ez ugyanúgy a munka része. De egyébként boldogan jönnek, mert egészen más úgy visszaadni valakinek a szavait, hogy előzőleg találkozott vele élőben, vagy esetleg ő maga készítette és vágta meg az interjút. Akik utazunk, az a hét színész, a három dramaturg - velem együtt -, az asszisztens és a gyakornokunk.

- Jogász van a csapatban?

- Nincs, de rengeteg jogásszal interjúztunk, és bármikor kérhetjük a segítségüket, ezenkívül együttműködünk a TASZ-szal, a Helsinki Bizottsággal és az Amnesty-vel is, tehát igyekeztünk körbejárni a témát. Azt is tudjuk, hogy 2006 és 2011 között tizennyolc esetben született ítélet a gyűlölettörvény alapján, de például abban az időszakban, amikor háromszor is szétverték a melegtüntetéseket, még csak vádat sem emeltek, nemhogy a 174/B-re hivatkozva született volna ítélet a homofóbia ellen.

- Miért éppen ez a sajóbábonyi eset lett izgalmas számotokra? Hiszen korábban már foglalkoztatok a romatémával.

- Kétségtelen. Lehetne vádolni azzal, hogy folyton a cigányokkal foglalkozom, és a Szóról szóra utolsó jelenete valóban erről a sajóbábonyi esetről szólt. Viszont innen elég sok anyagot tudtunk összegyűjteni, nagyon sok érdekes embert találtunk, és így egy idő után komplex képünk alakult ki. A vádlottak közül többen is elismerik, hogy valóban ott voltak, valóban ütötték az autót, de van egy ember, aki nyilvánvalóan teljesen ártatlan, akit egyetlen tanú ismert csak fel hátulról, kapucniban - azóta egyébként már visszavonta a vallomását -, a vádlott ennek ellenére két évet ült. Ez egy külön, egyszemélyes tragédia. Másfelől pedig ott van annak a groteszksége, hogy alig esik szó róla, milyen rettegésben éltek akkoriban a cigányok, és most ehhez képest pont őket vádolják a 174/B-vel.

- Milyen lehetőségeket kínál ez a dokumentumszínházi forma?

- A dokumentumszínháznak is egy sajátos válfaja ez a verbatim, azaz szó szerinti színház, amit Magyarországon csak mi csinálunk. Ennél bizonyos értelemben nincs apelláta, mivel annyira erős az eredeti szöveg, a mögötte lévő ember és az a világ, amit az felidéz, hogy nemigen tudjuk magunkat kivonni a hatása alól. Most először dolgozunk a saját interjúkon kívül tárgyalási anyaggal is, és ez viszont nehezebb, mert sok esetben nem ismerjük a megszólalókat. A tárgyalás abszurd nyelven folyik, mert itthon, számomra érthetetlen okból, nem az kerül bele a jegyzőkönyvbe, amit elmond egy tanú vagy egy vádlott, hanem átfogalmazzák, hivatalos bikkfanyelvre fordítják, sokszor a bíró maga diktálja le. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy tartalmilag meghamisítják, viszont stílusilag igen. Itt sajnos kicsit áthágjuk a verbatimszínház szabályait, mert bár mi szó szerint használjuk azt, amit legépelve megkaptunk, ám az mégsem szó szerint tükrözi azt, ami valójában elhangzott. És itt ennél a műnyelvnél énekbeszédet is alkalmazunk.

- Odafigyeltek arra, hogy a személyes igazságokat megtartsátok, és minden oldalt ugyanolyan objektíven mutassatok be? Van egy igazság, amit az előadásban erősebben képviseltek?

- Van egy kivétel, ez a bizonyos kapucnis ember, aki ártatlan, és ez nagyon egyértelműen ki is derül az előadásból. Ott nem igazán van két oldala a sztorinak, de egyébként összetett a történet. De talán leginkább mégse ez az igazságkeresés jellemzi az előadást, hanem annak az abszurditása tűnik ki, mennyire képtelen egy ilyen magyar bírósági tárgyalás, minden részletével.

- A fikció - ha már egyszer színház - hol jelenik meg?

- Nincs fikció, valóban minden szó eredeti. Maximum olyan kis csalás van benne, hogy például az egyik interjúban a kérdező is és a megszólaló is férfi volt, de nálunk egyikőjüket nő játssza, és így belekerülhetett egy flörtölés is ebbe a jelenetbe. Aztán a nagy-nagy fikció az, hogy úgy csinálunk, mintha Magyarországon esküdtszéki rendszer lenne, ahol civil esküdtek dönthetnek arról, hogy mi legyen ezeknek az embereknek a sorsa.

Lengyel Anna
Lengyel Anna

- A görög tragédiák is eszünkbe juthatnak a maguk igazságrendszerével, az isteni és emberi törvényekkel, ahol a népet legtöbbször a kar képviselte. Itt az esküdtek tölthetik be ezt a szerepet?

- Ez tulajdonképpen egy párhuzamosan futó projekt, és egyben óriási erőfeszítés a részünkről. Az ország majd minden pontjáról hívtunk meg embereket az esküdtszékbe, ahol a romák erősen felül vannak reprezentálva, tehát körülbelül a felét ők teszik ki. Figyeltünk arra is, hogy olyan helyekről is hívjunk, ahol voltak támadások, így Galgagyörkről, ahol rálőttek a cigányokra - de itt szerencsére nem halt meg senki -, Gyöngyöspatáról, ahol a gárdisták masíroztak, a Sajó menti különböző falvakból, Szendrőládról és Budapestről több kerületből. Megpróbáltuk valamennyire leképezni a sokszínű magyar társadalmat, ezért vannak köztük értelmiségiek és kétkezi munkások, van ápolónő, tanár és még színházi világosító is.

- Van köztük olyan, aki közvetlenül is érintett ebben az ügyben?

- Olyan nincs, aki konkrétan a sajóbábonyi esetben érintett, ez nagyon fontos. Sőt, olyan sincs, aki a településről jönne.

- Az a szabály, hogy az esküdtek nem olvashatnak híreket a témában, mielőtt meghozzák a döntésüket. Az itt kiválasztott tizenkét ember ebből a szempontból mennyire szűz?

- Egyelőre teljesen szüzek. Egy két és fél hónapja folyó workshopsorozaton vesznek részt, amit Feuer Yvett és Szabó Vera drámapedagógusok vezetnek, és itt az én koncepcióm alapján, fórumszínházi módszerekkel különböző játékokkal fejlesztik a vitakultúrájukat és az érdekérvényesítő képességüket. Plusz ennek egy kardinális eleme, hogy olyan fiktív tárgyalásokat játszunk el nekik, ahol a rasszizmus valahogy érvényesül, és utána ők ezeket az eseteket megvitatják. Tehát most még kizárólag módszertani a készülés, a sajóbábonyi esetben egyelőre teljesen szüzek, de majd muszáj lesz egyszer összenézni az egészet, mert mégse lehet vakon belemenni a dologba, úgyhogy egy főpróbányi csalás azért lesz.


December 22-24. 20:00 - Trafó Kortárs Művészetek Háza

Koncepció, kreatív producer: Lengyel Anna; szereplők: Bartsch Kata, Csákányi Eszter, Kádas József, Nagy Viktor, Ördög Tamás, Szamosi Zsófia, Urbanovits Krisztina; zene: Melis László; dramaturg: Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna; videó: Balogh Balázs, Taskovics Éva; dokumentáció: Bíró Dénes; önkéntesek: Gábor Sára, Kallos Viola, Szilágyi Áron, Vajda Viktória; a közösségi projekt vezetői: Feuer Yvett, Szabó Veronika

Az előadásról bővebben.