Cecília

Bányavakság – itthoni premier és határon túli különdíj

2012.11.21. 13:00

Programkereső

A nagyváradi VI. Interetnikai Színházi Fesztiválon (IFESZT) Sebestyén Aba előadását ismerték el, míg a Szkéné Színházban november 24-én mutatják be Csizmadia Tibor rendezését.

A Bányavakság Székely Csaba trilógiájának középső része, melyben egy polgármester-választás előtt álló falu jelenlegi első embere rendőrt hív a központból, hogy leleplezze a másik polgármester-jelölt korrupt ügyleteit. A rend kiérkező őre - román lévén - az országban a többséghez, de a faluban a kisebbséghez tartozik. A „revizor" végül nem csak a konkurencia ügyleteit tárja fel, hanem a regnáló polgármester machinációira is fényt derít. Így a két leleplezett bűnözőnek nem marad más választása, mint összefogva megölni a rendőrt, ezzel vállalva közösséget egymással. A tragikus, krimibe illő a témát Székely Csaba az első részből már megismert módon, sok humorral mutatja be, és megint megjelenik a nagy elődök szelleme: Tamási Áron, MacDonagh és Csehov is.

Bányavirág - Pinceszínház - Kaszás Gergő, Széles László
Bányavirág - Pinceszínház - Kaszás Gergő, Széles László

A trilógia első része a többszörösen díjazott Bányavirág (Vilmos-díj - Nyílt Fórum 2011, A legjobb előadás - POSZT 2012 / Vidor Fesztivál 2012, A legjobb dráma - Színházi Kritikusok Céhe 2012), a harmadik pedig az Örkény Színház drámapályázatának győztese, a Bányavíz. Valamennyi dráma ugyanazon a kis erdélyi bányász-településen játszódik, de más szereplőkkel, és más problémakört érintve. Míg a Bányavirágban az alkoholizmus, a munkanélküliség és az ezekből fakadó öngyilkosság volt a téma, a Bányavakságban a korrupció és az idegengyűlölet gondolata köré szerveződik a történet.

A tavalyi évadban a Pinceszínházban bemutatott Bányavirág-rendezésének szereplői közül többen is szerepelnek Csizmadia Tibor készülő előadásában. A Szkéné Színházban november 24-re kitűzött premierben látható lesz Kaszás Gergő, Bozó Andrea, Széles László, Eke Angéla és Tóth József.

A Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata közös produkciójaként létrejött Bányavakság-előadás a Román Közszolgálati Rádió kisebbségi szerkesztőségének különdíját kapta meg november 18-án. A nagyváradi Szigligeti Színház szervezésében november 11-18. között zajló IFESZT második napján lehetett megtekinteni Székely Csaba drámáját a Szakszervezetek Művelődési Házának színpadán.

Szakács László, Bányai Kelemen Barna - Bányavakság
Szakács László, Bányai Kelemen Barna - Bányavakság

A kétévente megszervezett vándorfesztivál a romániai kisebbségi színházak és társulatok seregszemléje, amelyen a romániai magyar társulatok mellett hagyományosan jelen van a Temesvári Állami Német Színház, a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház német tagozata, valamint a Bukaresti Zsidó Színház. Sebestyén Aba előadásában Szakács László, Nagy Dorottya, Ördög Miklós Levente, Bányai Kelemen Barna és Czikó Julianna látható.