Jolán

Dömötör Tamás: "A színház élő szövet"

2013.01.17. 14:45

Programkereső

Csehov Sirályának dramatic reality változata készül a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház stúdiószínpadán. A rendezőt, Dömötör Tamást a munkáról, a koncepcióról és a célközönségről is kérdeztük. INTERJÚ

- Korábbi nyilatkozataidban többször is elmondtad, hogy másképpen kell napjainkban színházat "mesélni", ha kommunikálni szeretnénk az új nemzedékkel, a fiatalokkal.

- Elsősorban mások a fontos dramaturgiai pontok, ahhoz képest, amely ötven vagy száz évvel ezelőtt ugyanannál a történetnél beváltak. Azokra a reflexekre szeretnék építeni, amelyek a hétköznapi kommunikációban is jelen vannak a "fogyasztóban". Egy huszonhárom éves fiatalnak, aki az internetről válogatja ki a kulturális élményeit, egészen mások a reflexei, mint annak, aki úgy nőtt fel, hogy elé rakták a kész programot és nem kellett választania. A színház ma nem a kultúra fő csatornája, éppen ezért megpróbálom kihasználni a televíziós formák, a populáris média által kínált lehetőségeket.

Dömötör Tamás
Dömötör Tamás

- A Sirály című előadás műfaji megjelölése dramatic-reality. Mit takar ez pontosan?

- A Bartók Kamaraszínházba is úgy érkeztem, hogy volt három verzióm a csehovi mű színpadi adaptációjára. Mindig a színészekkel közösen döntjük el, hogy melyik koncepció a legerősebb. A gyanú árnyékában egy televíziós műsor, amely két éve uralja a magyar kereskedelmi médiát. Az emberek nagyon hamar kódolják, és felháborítóan sokan nézik. Megpróbálom Csehov drámáját ebbe a formába belehelyezni, hogy a mai fiatalok számára eljusson a mondanivaló.

- Ha a televíziót "betoljuk" a színházba, változnak a mű által megírt dramaturgiai pontok?

- Betartok mindent dramaturgiailag, ugyanúgy, mint a Czukor Show-nál, ahol egy szó sem maradt az eredeti műből (Füst Milán: Boldogtalanok) mégis pontosan felismerhető volt a "storyline". Csehov esetében sem kifordítani akarom a történetet, hanem lefordítani a mostani nyelvre. A Sirály minden konfliktusát igaznak, érték- és időtállónak tartom, amelyek fellelhetőek a ma élő emberek viszonyaiban. Ezt kell átadni minél kevesebb súrlódással. Sosem az a célom, hogy radikális előadást hozzak létre, sőt megkockáztatom, hogy nagyon is konzervatívan dolgozom. A lényeg az, hogy mai nyelvre lefordítva jusson el a közönséghez Csehov remekműve.

- Elsősorban a középiskolások a célcsoport?

- A színház kérése az volt, hogy az előadás elsősorban a középiskolás közönségréteget szólítsa meg. Ettől függetlenül egy jó drámában mindenkinek igaza van, és mi azon leszünk, hogy ezt meg is tudjuk őrizni, és akkor mindenkinél betalál. El tudom képzelni, hogy a néző egyik nap az egyik szereplőnek ad igazat, míg másnap már egy másik szereplő pártján áll. Ez benne a jó.

- A Bartók Kamaraszínház alkotóin kívül három vendégművész érkezett a te kérésedre.  Miért éppen rájuk esett a választásod?

- Vasvári Emese esetében egyértelmű és könnyű volt a választás, egyrészt már dolgoztunk együtt, másrészt Arkagyina szerepe teljesen neki való. A fiatalokat, Sodró Elizát és Hajmási Dávidot tanítottam a Kaposvári Egyetemen. Ez kiváló lehetőség számukra, hogy élesben is kipróbálják magukat. Jó döntésnek bizonyultak.

- Hogyan érzed magad a Bartók Kamaraszínházban?

- Nagyon jól érzem magam, mert itt nyugodtan tudok dolgozni, szabad színházat lehet csinálni. Dunaújvárosban nem indult be a "színházgyár" mechanizmusa, ahol futószalagon kell előadásokat létrehozni. A színház "élő szövet, lélegzik". Sohasem szerettem olyan helyen dolgozni, ahol a "futószalag" miatt már jóval előre le kell diktálni mindent. Ez a felfogás nem kalkulálja bele azt a fontos tényezőt, hogy a színészek lehetnek teljesen más lelkiállapotban, mint ahogyan azt én gondolom, és ezért az egész korábbi elképzelésem érvénytelenné válhat.

- Terveid között szerepel, hogy más Csehov darabot is rendezel?

- A dunaújvárosi bemutatót követően, Pécsen fogom megrendezni a Cseresznyéskertet, nagyszínpadon.