Rozália

Jóembert keresünk: A nagy kérdés

2013.01.26. 06:58

Programkereső

Ki jóember és ki rossz? Valójában nem tudom, érzéketlenné váltunk-e a nagy kérdésekre, vagy a nagy kérdéseket egyszerűen bagatellizálták. Talán mindkettő igaz. Már csak ezért is merész és izgalmas vállalkozás komolyan venni Brecht Jóembert keresünk (ismertebb címén A szecsuani jólélek) című darabját. KRITIKA

Komolyan venni, egy komoly Brecht-darabot játszani. Ráadásul a Vígszínházban, ami - bár az utóbbi években érzékelhetően nyitott a kortárs színházművészeti törekvések felé - még mindig sok produkciójának kifejezetten a hagyományos előadások iránt érdeklődő nézőtípus a célközönsége. És, habár a másodszorra itt rendező Michal Dočekal és a főszerepben látható Eszenyi Enikő is utalt arra nyilatkozataiban, hogy a darabválasztást a személyes érintettség - tudniillik Eszenyi igazgatói szerepdilemmái - is befolyásolták, mindez jótékonyan marad kulisszatitok az előadás epilógusáig, ahol a színésznő elnézést kér a darab rossz végkimenetele miatt, és kéri, hogy a tisztelt néző legyen annyira kedves, hogy jót mond az előadásról másoknak.

Jóembert keresünk - Vígszínház
Jóembert keresünk - Vígszínház

Jót, hiszen jóemberek vagyunk mind. Ezért is meglepő, hogy a városba érkező három istenség, akik öltönyükben és sarujukban ugyanannyira jöhettek az Olimposzról, mint a kínai vagy keresztény valláshagyományból (a cseh rendező értelmezésében és a színpadképi megformálásban sokkal inkább ez utóbbiról van szó), nem találnak egy jóembert sem, aki szállást adna nekik. Végül Sen Te, az utcalány fogadja be őket, s a jótettért cserébe az istenek megjutalmazzák annyi pénzzel, amennyivel új életet kezdhet: dohányboltot nyit a városban.

Habár Brecht drámáját, illetve példázatát, ahogy ő írta, Szecsuanba helyezi, és ez a tartomány "mindazon helyeket képviseli, ahol embert ember kizsákmányol, ma már nem tartozik ilyen helyek közé", a Vígszínház értelmezésében megmaradnak a kínai nevekkel összhangban a mai Kínát, vagy egy kínai negyedet idéző elemek a darab zenei kíséretében, egyes jelenetek díszletében, a kosztümök vagy a színpadi mozgás tekintetében. Tényleg ez a megnyugtató távolság biztosítaná azt a bizonyos nézői szemlélődést, mely a brechti színház sajátos befogadását jellemzi? Vagy az európai közönség számára ma is ez a helyszín az, ami legtömörebben jeleníti meg az arctalan, elnyomott társadalom szürkeségét?

A fehérre festett, bábszerű arcokon és Sen Te alázatos, néhol gésákat idéző mozgásán túl a szürkés, füstös díszletekből előlépő szereplők teljes nemtelensége hat legerőteljesebben. A nem-csere ötlete annyiban adott volt, hogy a darab alapkonfliktusa Sen Te férfivá válásban ölt testet: hiszen a jóhiszemű fiatal nőnek rá kell jönnie, hogy saját érdekeit és mások érdekeit egyszerre nem képviselheti, így mikor valóban, akár a jóság fogadalmát megtörve Sen Te a sarkára áll, kénytelen identitást cserélni, és saját nagybátyjának beöltözve megjelenni a többiek előtt.

Eszenyi Enikő - Jóembert keresünk, Vígszínház
Eszenyi Enikő - Jóembert keresünk, Vígszínház

A legnagyobb kihívást a női szerepek közül, ahogy Sen Te/Sui Ta alakját szokták emlegetni, Eszenyi természetes könnyedséggel és a tőle megszokott eredeti játékkal formálja meg, ami az előadás egyik legnagyobb húzóereje. A női főszerepen kívül mindent férfiak játszanak, természetesen, hol férfiként, hol nőnek öltözve, ami az arctalan, nemtelen homogenitásból emeli ki az egyetlen jóembert, aki nem tud mindig jó maradni. A vállalkozás persze rizikós, mert míg számos jelenetben eléri a kívánt hatást Lukács Sándor vagy Fesztbaum Béla harisnyás bokája, mégpedig a kiábrándító, nem-emberszerű test érzetét, addig mindig magában hordozza annak lehetőségét is, hogy önmaga paródiájává váljon. Így történt ez Telekes Péter esetében, aki, mitha férfiruhás szürke játékát azzal kívánta volna ellensúlyozni, hogy nőiben túlzó, sokszor olcsó humort mozgató előadásmódot választott.

Félreértés ne essék, a Jóembert keresünk sem kíván patetikus komolyságú erkölcsi példázat lenni: visszafogott és ironikus ott, ahol ennek fennáll a veszélye, és ami a legfontosabb, megpróbál valóban epikus maradni. Új nyelvet, új fordítást használ (Térey János és Kovács Krisztina munkája), díszletei letisztultak, de nem kommerszek (Martin Chocholoušek). Hiszen, ha megvizsgáljuk a nézőket: a drámai színház sikere ott kezdődik, amikor a néző teljesen megfelejtkezik arról, hogy egy színházi székben ül, míg a brechti epikus színház sikere ott érhető tetten, mikor a néző a színházi székben mocorogni kezd. És nem az unalomtól.

Lukács Sándor - Jóembert keresünk, Vígszínház
Lukács Sándor - Jóembert keresünk, Vígszínház

A Vígszínház ilyen tekintetben nem mer a végsőkig elmenni; bár megtartja a közönség megszólításaira írt hosszabb szövegeket és dalbetéteket (zene: Paul Dessau), jelenetről-jelenetre legalább annyira kíván szórakoztatni is, mint gondolkodtatni. Az említett dalbetétek közül az első felvonás záróéneke olyan hatásosra sikerül, hogy ugyan emlékezetes élményt nyújt, de a koncepciót kifogásolhatóan megtöri.

Lehet-e jónak maradni? - teszik fel a kérdést. Ha az ember túl akarja élni az életet, akkor nehezen, hiszen Sen Te is, az egyetlen jóember a városban, kénytelen időről-időre Sui Ta, nagybátyja taszító alakjába bújni. Ezek szerint az istenek rendszere lenne rossz, vagy az ember korcsosult volna ennyire el? A Jóembert keresünk a fekete és a fehér között számos változatot mutat fel, de minden kérdés nyitva marad. A darab lényege nem a válaszban, hanem a kérdésfelvetésben rejlik. A kérdésfelvetés tényében; abban, hogy még lehet kérdezni, bármennyire is kellemetlen. A néző csak mocorogjon.