Gellért, Mercédesz

Fidelio Klasszik: Bozsik, Fertőszögi

2013.04.05. 08:29

Programkereső

A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának következő adása április 6-án lesz hallható.

Minden ötödik órában címmel mutat be új előadást az Orlai Produkció április 10-én az Átrium Film-Színházban. Bozsik Yvette rendezésében Fullajtár Andrea, Rába Roland, Mórocz Adrienn, Vati Tamás, Samantha Kettle és Valencia James lép színpadra. A családon belüli erőszak témakörét feldolgozó előadás szövegkönyve többek között Bergman, Bukowski és Agota Kristof szövegei, hiteles dokumentumok, valamint a NANE, a Nők a Nőkért Egyesület az Erőszak Ellen munkatársainak kutatásai alapján készült. Magyarországon minden ötödik órára jut egy családon belüli erőszakhoz köthető bírósági ügy, a világon pedig minden harmadik nő élete során megtapasztalja a fizikai, lelki, szexuális vagy gazdasági erőszak valamilyen formáját. Az áldozatok nagy része nő és gyerek, de valójában az egész társadalom érintett és sérül - ki áldozatként, ki elkövetőként, ki néma vagy éppen beavatkozó szemtanúként. A Minden ötödik órában című előadás rendező-koreográfusával, Bozsik Yvette-tel a társadalmi problémán túl az előadás céljáról, a színészekről és táncosokról, valamint a személyes élményekről beszélgettünk.

Fullajtár Andrea, Bozsik Yvette - a Minden ötödik órában sajtótájékoztatója
Fullajtár Andrea, Bozsik Yvette - a Minden ötödik órában sajtótájékoztatója

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében nyílt meg márciusban a Vonzások és változások - 18-19. századi magyar festészet magángyűjteményekben című kiállítás a Nemzeti Múzeumban. A tárlat 50 magángyűjteményből 65 magyar művész 128 festményét vonultatja fel. A kurátorok a 18-19. századi magyar festészet remekműveit gyűjtötték össze a kiállításra, amely laza kronologikus sorrendben, öt teremben tekinti át a korszakot a magángyűjtők szemével. Barabás Miklós portréi, Borsos József biedermeier munkái és idősebb Markó Károly tájképei mellett Munkácsy Mihály, Székely Bertalan, Paál László, Rippl-Rónai József és Szinyei Merse Pál alkotásai is szerepelnek a kiállításon, hasonlóan a közelmúltban rekordösszegért elkelt Csontváry-alkotáshoz, a Traui tájképhez. A magángyűjtemények festményeit felvonultató tárlat főkurátorát, a KOGART kuratóriumának elnökét, Fertőszögi Pétert arról is kérdeztük, könnyen megváltak-e a magángyűjtők féltve őrzött kincseiktől a kiállítás kedvéért.

Fertőszögi Péter
Fertőszögi Péter

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére április 7-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.