Cecília

Bozsik Yvette: "Meg kell szabadulni az elfojtásoktól"

2013.04.08. 07:52

Programkereső

El nem mesélt történetek családról, felnőttekről és gyerekekről, színészekre és táncosokra. Az Orlai Produkciós Iroda, a FÜGE és az Átrium Film-Színház együttműködésével létrejött, Minden ötödik órában című előadás április 10-i bemutatója kapcsán a rendezővel beszélgettünk. INTERJÚ

- Hogyan talált meg téged ez a darab?

- Orlai Tibor és Fullajtár Andrea keresett meg ezzel a lehetőséggel és témával. Egész életemben fogékony és nyitott voltam a különböző társadalmi problémák bemutatására a darabjaimban, talán ezért is tűnt számukra egyértelműnek, hogy hozzám forduljanak. Andreával már korábban is dolgoztunk együtt a Vaginamonológok című előadásban, amely a Thália Színházban nagyon sok sikeres előadást ért meg. Abban is egy rendkívül kényes témáról esett szó: a női szexualitást különböző aspektusból közelítettük meg a szüléstől kezdve az orgazmusig. A mostani előadásnak is egy tabutéma a kiindulópontja, a családon belüli erőszak, amely sokkal több embert érint, mint gondoljuk. A darab címe is ezt tükrözi, hogy Magyarországon minden ötödik órában történik egy olyan bántalmazás, amely bíróság elé kerül, de ennél sokkal több a valós történés. Nemcsak a testi erőszakról van szó, hanem a lelki agresszió különböző formáiról, a gyerekek bántalmazásáról, vagy arról, amikor az egyik szülő inzultálja a gyereket, a másik pedig ezt tudja és elnézi.

Bozsik Yvette
Bozsik Yvette

- Mi a célja az előadásnak?

- Különböző szemszögből járjuk körül a témát, szeretnénk megmutatni a bántalmazót, a bántalmazottat, a gyermekeket, a szakértőt. Valós történeteken alapul az előadás, de ezt naturális színházi eszközökkel nagyon nehéz bemutatni, és nem is biztos, hogy ez lenne a megfelelő mód. Nem magát a bántalmazást, hanem a körülötte lévő légkört: a félelmet, a fájdalmat, a gyanakvást, a szexualitást, a szeretet hiányát próbáljuk megmutatni, mégpedig a mozgás, a fények, a hanghatások és az absztrakt színházi eszközök segítségével.

- A főszerepeket prózai és bábszínészek játsszák. Hogyan jeleníted meg a táncot, a hozzád közel álló művészeti formát?

- Három színész, Fullajtár Andrea, Rába Roland és Mórocz Adrienn a főszereplők, de a társulatom három táncosa, Vati Tamás, egy angol táncosnő, Samantha Kettle és Valencia James, egy barbadosi táncosnő is közreműködik az előadásban. Utóbbiak megszólalnak magyarul és a saját anyanyelvükön is. Fontos, hogy ők külföldiek, mert így az előadás nemzetközivé is válik, mint ahogy az egész téma is az, hiszen mindenhol előfordul a világon, különböző kultúrákban, különböző társadalmakban, és nemcsak a szegényeket érinti, hanem a gazdagokat és a diplomásokat ugyanúgy. Nagyon sokat dolgoztam már táncosokkal és színészekkel közösen, megvan a módszerem arra, hogyan lehet a táncot és a prózát jó arányban keverni.

Fullajtár Andrea, Bozsik Yvette - a Minden ötödik órában sajtótájékoztatója
Fullajtár Andrea, Bozsik Yvette - a Minden ötödik órában sajtótájékoztatója

- Mennyire táplálkozol személyes élményekből?

- Vannak sajnos személyes élményeim nekem is, amelyek előtörnek belőlem, ami fontos, mert hogyha én nem vagyok őszinte, akkor nem tudok hiteles előadást csinálni. Számomra elsősorban az a döbbenetes, hogy én azt gondoltam, hogy engem ez nem érint, aztán ahogy elkezdtük az olvasópróbát, majd elmentünk a NaNe egyesülethez, egymás után törtek elő belőlem az élmények. De az ismeretségemben is tudok nagyon sok esetről. Nem ez az első alkalom, hogy a gyerekkoromról csinálok előadást: a Lány, kertben című darabban megmutattam a pedofil nagybácsit, aki engem inzultált, azt az agressziót, ami a gyerekkoromat végigkísérte, amikor édesapám megverte anyukámat előttem. A visszaemlékezés lelkileg megterhelő, de közben felszabadító is. Azt gondolom, valójában akkor van értelme egy előadást megalkotni, ha van miért, itt pedig a legfontosabb cél mégiscsak az, hogy végső soron normális családban, szeretetben tudjunk élni. Ehhez pedig először meg kell szabadulni az elfojtásoktól, hogy utána tudjunk szeretni.

- Gyakran mondják, amikor társadalmi problémákról van szó, hogy már az egészen fiatal korosztálynál kell elkezdeni a nevelést. Neked van két gyermeked. Amikor ilyen témával foglalkozol, akkor otthon beszélgettek róla?

- Azt gondolom, hogy agresszív és perverz társadalomban élünk, és nagyon nehéz kizárni a gyereket ezekből a témákból. Az internetről, a híradókból hamar megtudunk mindent, az is, hogy milyen bűntények történnek itthon és a világban. Én ez elől próbálom elzárni a gyerekemet, nem szeretném, ha ezeket hallaná. Én hiszek a gyerekszínház erejében, nem véletlen, hogy sok gyerekelőadást csinálok különböző korosztályok számára, még csecsemőszínházat is. Rengeteg félelem van a gyerekekben, amelyek nagy részétől meg tudnak szabadulni a meséken keresztül. Hiszem, hogyha valami problémája van a gyereknek, beszélni kell vele. Azt gondolom, hogy szeretni kell a gyerekeket, és minél több mozgásélményhez juttatni: a tánc, a sport nagyon pozitív dolog és fontos örömforrás.