Cecília

Filmsztárnak lenni

2013.07.14. 06:58

Programkereső

Martin McDonagh kitalált valamit, amire az angolszász színház vevőnek bizonyult. (Varró Dániel pedig kitalált hozzá egy magyar nyelvet, amitől a magyar színház is vevőnek bizonyult Martin McDonaghra.) A kriplit – eredeti címén: The Cripple of Inishmaan – 1996-ban mutatták be először Londonban, s most júniusban került ismét a brit főváros közönsége elé. (Ezenközben Budapesten 2001-től tíz éven át ment nagy sikerrel Gothár Péter rendezésében a Radnóti Színházban.) KRITIKA

1934-ben játszódik a darab egy reménytelen kis ír szigeten. Két lökött boltos néni felnevelte a nyomoronc Billyt, akit a történet szerint felfedeznek a szigetre érkező hollywoodi filmesek, s majdnem filmsztár lesz belőle, de aztán mégse. (Az angoloknak voltaképp van is némi gondjuk a művel a politikai korrektség szempontjából. Az írek álláspontjáról nincs hírem.)

Pat Shortt és June Watson A kripliben
Pat Shortt és June Watson A kripliben

A kripli az 1200 nézőt befogadó és négy szinten leültető Noёl Coward Színházban látható, a Michael Grandage Company produkciójában. Az 51 éves Grandage szakmai életútjában több színház igazgatása, művészeti vezetése mellett olyan rendezői tételek szerepelnek, mint III. Richard Kenneth Branagh-val, II. Edward Joseph Fiennes-szal, vagy A vihar Derek Jacobival. Jelenlegi vállalkozása - mint azt a szakírók megjegyzik - nem egészen jellemző rá, kortárs drámáról lévén szó. (Színházi formációjának idei programjában szerepel még egy V. Henrik is, Jude Law-val.)

Mindenesetre nagy szakmai biztonsággal és feltételezhető üzleti érzékkel vágott bele a McDonagh-mű színrevitelébe. Egyrészt kiváló ír színészeket talált a szerepekre, megoldva vagy megkönnyítve evvel a nyelvjárásfeladatot, a hiteles akcentus problémáját. Másrészt a Harry Potter-filmek sztárjára, Daniel Radcliffe-re bízta a címszerepet, aki évek óta harcol a potterség alól való dicsőséges felszabadulásért. (Ennek jegyében játszotta el nemrégiben az Equus főszerepét is.) Csámpás Billyként a tájnyelvi ír beszédben Radcliffe ugyan nem oly autentikus, mint partnereinek zöme, viszont a szíve-lelke nem hiányzik az alakításból - ezt minden kritika leszögezi. Az egyik recenzens mellékesen megállapítja, hogy a West End-előadások csak annyiban különböznek a New York-i Broadway-produkcióktól, hogy itt nem kap fogadótapsot a színen megjelenő filmsztár. És ezen a ponton a messzi Pestről jött néző igazolva érzi azt a benyomását, miszerint a londoni Kripli-előadás - bár maga az alapanyag talán nem igazán erre hivatott - meglepően Broadway-ízű. Ez alatt legalább annyi határozott pozitívumot értek, mint amennyi homályos negatívumot.

Daniel Radcliffe A kripliben
Daniel Radcliffe A kripliben

Mindenekelőtt lenyűgöző az előadás hibátlan profizmusa. 1200 néző teljes ellátásáról gondoskodnak a színrevivők. A színház - amely kintről nem látszik nagy épületnek, mégis tömeget képes elnyelni: a földszinti jegyek birtokosai a bejáratnál lefelé indulnak a lépcsőházban - kiváló akusztikával rendelkezik. Minden mindenhonnan ragyogóan hallatszik. Ebben nyilván része van a színészek kifogástalan beszédtechnikájának és Christopher Oram patinásan ódonnak ható, atmoszférabarát díszletének is, amely kő(szerű)falaival bizonyára segíti a hang helyes útra terelését. A forgóra Y alakban épített fal három, realista színezetű teret kínál. Az Osbourne-nénikék boltját (a polcokon mutatós borsókonzervsorokkal), Bobby-baba vízparti csónakreparáló-helyét és Johnnypateenmike otthonát. (Amikor kell, az utóbbiak rövid úton átváltoznak alkalmi mozivá vagy szerény hollywoodi hotelszobává. A londoni verzióban ugyanis - ellentétben a Radnóti-belivel - nem hagyják ki a távollévő Billy monológját. Valamint az 1934-be illeszkedő, hitleres dialógust sem. Bár ez utóbbi hiánya nem lenne számottevő veszteség.)

A színpadkép és a játék minden eleme jól kivehető a nézőtér legelőnytelenebb pontjáról is. Sőt figyelmesség gyanánt adresszálnak a karzaton ülőkhöz egy-egy speciális részletet. Például a háztető kidolgozottságát - a kövek közti résben kvázi jelképként szívósan élni akaró fűcsomó ágaskodik - vagy Johnnypateenmike anyjának fekvő helyzetét. Az öregasszonyt karcosan-ércesen adó June Watson arca voltaképp csak a magaslaton ülő nézők számára látható teljes kerekségében.

Gillian Hanna és Ingrid Craigie A kripliben
Gillian Hanna és Ingrid Craigie A kripliben

Grandage rendezésében minden a gördülékeny működést és a pontosan bemért hatást szolgálja: a beállítások célratörő egyszerűsége, a hollywoodias áradású zene (Alex Baranowski munkája), a játék tökéletes ritmusa, a komikum tévedhetetlen használata. Biztosra vehető, hogy a színvonal nem ingadozik. Érzem, hogy ha holnap este a közönség esetleg kevesebbet nevet, a színészek akkor sem fognak rálapátolni. Mint ahogy az sem látszik hatni szereplőkre, hogy a mai nézők milyen bájosan gyermeki reakciókkal fogadják a cselekmény számukra ismeretlen, ámbár nem különösebben meglepő fordulatait. Például azt, hogy Helen nem hajlandó megcsókolni Csámpás Billyt. Vagy azt, hogy a végén mégis akar randevúzni a fiúval.

Radcliffe Billyt a baloldalán nagyjából bénának: kacskakezűnek, merev lábúnak ábrázolja, szellemileg azonban nem mutatja sérültnek. Viszont egyszerre hord övet és nadrágtartót, amiből adódhatnak messzemenő következtetések. Az előadás egyik plakátján Radcliffe képe mellett a Johnnypateenmike-ot játszó Pat Shortt és a Helent adó Sarah Greene portréja látható, amiből arra gondolhatunk, hogy ők a kiemelt sztárok. És valóban, a rendező számukra több fényt és kedvezőbb helyzeteket látszik biztosítani, mint a többieknek, mint például Gillian Hanna és Ingrid Craigie natúrra vett Osbourne-nővéreinek. (Ellentétben a Radnóti előadásával, amely inkább a Csomós Mari-Schell Judit nénike-párosra alapozta a produkciót.)

Sarah Greene és Conor MacNeill A kripliben
Sarah Greene és Conor MacNeill A kripliben

De Michael Grandege nyilván pontosan tudja - hát ez az! -, hogy mit csinál. Mert Pat Shortt elnyűtt külsejű, keménykalapos, szögletes Johnnypateenmike-ja halálpontos alakítás. Sarah Greene vörös hajú, copfos, nagyszájú, nemtörődöm Helen McCormickja meg csupa energia, lendület és színészi szaktudás. Daniel Radcliffe pedig Daniel Radcliffe. (Amivel arra utalok tapintatosan, hogy Harry Potter.)