Jolán

Kovács Patrícia: "Semmi pénzért nem adnám"

2013.07.20. 10:12

Programkereső

Tíz éve zajlik Máté Gábor egykori színészosztálya nyári előadásainak sorozata. Az osztály tagjairól szóló harmadik produkcióban Kovács Patrícia volt a főszereplő. A sorozat idén Száraz Dénessel folytatódik a Jurányi Inkubátorházban. A Vele, de nélküle című produkciót mindössze négy alkalommal láthatják a nézők augusztus első hetében.

Hogy emlékszel vissza, hogy jött az az ötlet, hogy az egyetem elvégzése után együtt maradjatok, csináljatok előadásokat, aztán meg az, hogy három évvel később magatokról készítsetek produkciókat?

- Nehezen éltem meg a negyedik évet, hogy vége lesz, mert nagyon szerettem az osztályt. Arra emlékszem, hogy végigbőgtem a diplomaosztót, mert tudtam, hogy ilyen közeg soha sehol nem lesz nekem még egyszer. Jól álltak a csillagok, amikor minket összeválogattak. Abban, hogy valamilyen értelemben maradjunk együtt és tartsuk ezt meg, és mi lenne, ha időnként összejönnénk két-három hétig csinálni valamit - azt hiszem, ebben az ötletben vaskosan benne voltam.

Kovács Patrícia
Kovács Patrícia

- Örültél, amikor kihúztak?

- Nem, ennek senki nem örül. Egy év rettegés.

- Miután túl vagy rajta, az már felszabadultabb állapot? Amikor nem te vagy az alany, akkor megérted azt, akiről szól az előadás? Hogy viszonyulsz ehhez, így részt venni mások előadásában?

- Van már bennem egyfajta hátradőlés, bölcsesség: túl lehet ezt élni. Vannak prioritások az ember életében, de az nem fordulhat elő, ha ott tudok lenni, ne dolgozzak ugyanúgy, mert már megvoltam. Ez nem merül fel senkiben ebben a csapatban.

- Most is benne leszel, pedig várandós vagy.

- A hetedik hónapban leszek. Meglátjuk, hogy fog menni. Április végén teljesen abbahagytam az összes színházat, mert szerintem összeegyeztethetetlen ez az állapot a színészettel. Abban a pillanatban, hogy megtudtam, várandós vagyok, úgy éreztem, a színésznő szabadságra ment. De ez itt egy másik helyzet, majd lehet rajtam röhögni, hogy nem tudok megmozdulni, kicsit könnyítem a belső feszültségeket.

Kovács Patrícia
Kovács Patrícia

- Idén Száraz Dénes van terítéken. Ha egy mondatot kellene mondani róla, mi lenne az? Mi jut eszedbe elsőre róla?

- Hogy mennyire mást gondolnánk róla most, ha nem ebbe az osztályba kerül. Azért lesz érdekes az előadás, mert ő semmit nem érez abból, hogy „legendás Máté Gábor-osztály". Gyűlölt a főiskolára járni. Folyamatosan azt várta, hogy véget érjen, miközben nagyon szeretett minket. Nekem iszonyatos mázli, hogy Máté Gábor volt a tanárom, semmi pénzért nem adnám vissza, de ő szerintem nem mondaná ugyanezt. Van egy közösség, ami úgy éli meg, hogy ez volt a világ legjobb dolga és ebben a közösségben van egy valaki, aki azt mondja, hogy egyáltalán nem így éltem meg. Erről fog szólni az előadás.