Olivér

Eszenyi Enikő: "Ez szakmai életem egyik csúcspontja"

2013.07.23. 06:58

Programkereső

A májusi Vénusz nercben-bemutatót követően júliusban egy Shakespeare-fesztiválon rendezett Vízkeresztet a Vígszínház igazgatója Pozsonyban, ahol már otthonosan mozog. Itthon eközben megkezdődtek a jövő évad előkészületei, a sort a Sógornők Pesti Színház-béli augusztusi bemutatója nyitja. Eszenyi Enikőt készülő pályázatáról, álmokról és sikerről kérdeztük. INTERJÚ

- Idén második alkalommal rendeztél Pozsonyban, és emellett rendszeresen dolgozol Csehországban is. Honnan ered a térség iránti vonzódásod?

- Lassan húsz éve már, hogy megrendeztem a Nyugati mellett felállított sátorban A heilbronni Katicát. Az előadás után odajött hozzám Martin Porubjak, a Szlovák Nemzeti Színház dramaturgja, és meghívott Pozsonyba. Ott ismerkedtem meg a színház igazgatójával, aki felkért, hogy rendezzek náluk egy Shakespeare-előadást, az Ahogy tetsziket. Szerencsém volt, mert ezt a darabot több mint tíz éven át játszottam akkori férjemmel, Kaszás Attilával és olyan kiváló partnerekkel, mint Hegedűs D. Géza, Pap Vera és Rudolf Péter. Jól ismertem tehát a művet, ezért is mertem elvállalni, hogy idegen nyelven rendezzem meg, amelyet akkor még egyáltalán nem értettem. Mégis, az első két hétben nagyon rémült voltam, mert hiába tudtam a darabot kívülről, sokszor fogalmam se volt, hogy hol tartanak a színészek. Velem volt azonban jó barátom és munkatársam, Szabó G. László, aki tolmácsolt nekem, és az ő segítségével kialakítottuk azt a módszert, ami által jobban tudtam követni a próbákat. Két hét elteltével már jól értettem a darabot, és egyre több szót megtanultam szlovákul.

Eszenyi Enikő
Eszenyi Enikő

Végül olyannyira jól sikerült a produkció, hogy megkaptuk érte a legjobb előadás díját, míg a főszereplő színésznőnek és színésznek a legjobb alakítás díját ítélték oda a szlovák kritikusok. Ezután Prágában vendégszerepeltünk az előadással, és aznap este az ottani igazgató is meghívott magukhoz rendezni. Négyszer rendeztem a Prágai Nemzeti Színházban, majd újra visszahívtak Pozsonyba. Az évek során sok barátom lett, megismertem a cseh és a szlovák színházi szakmát. Mióta a Vígszínház igazgatója vagyok, kevesebb meghívásra mondok igent, nem szeretem ugyanis hosszú időre magára hagyni a társulatot, mert úgy érzem teljes erőbedobással jelen kell lennem. Tavaly év végén két felkérést is kaptam Pozsonyból, és mivel ezek évad végi előadások, elvállaltam őket. Májusban volt a bemutatója a kétszereplős Vénusz nercben című előadásnak, amelyben Diana Mórova játszott, aki az Ahogy tetszik-ben Rozalinda volt nálam, illetve Tomáš Maštalír, akivel később, a júliusban bemutatott Vízkeresztben is együtt dolgoztunk. A Vízkeresztben Tomáš Malvoliót alakította. Tudtam, hogy velük gördülékeny lesz a munka, ezért is mondtam igent a felkérésre, és úgy érzem, jót tett nekem, hogy más közegben dolgozhattam. Feltöltődés volt.

- Mégiscsak nehezített terepen mozogsz ilyenkor: idegen a nyelv, a kultúra, sok az új ember. Mit ad ez pluszban? Ha csak a változatosság lenne a fontos, akkor vidéken is rendezhetnél, nem kéne több száz kilométert utaznod érte.

- Nem annyira idegen ez a kultúra, ugyanis hasonló a történelmünk. Sokkal nagyobb kihívás volt, amikor Brechtet rendeztem Amerikában. Szlovákiával sok a közös vonásunk, a közönség is hasonlít az itthonihoz, emellett pedig nagyszerű tehetségek dolgoznak náluk is, ami megkönnyíti a dolgomat rendezőként. Úgy érzem, hogy szeretnek, elfogadnak, és mindig plusz energiát ad, amikor köztük vagyok. A Vízkereszthez fiatal csapatot válogattam össze, akik bár még nyersek és éretlenek, de ügyesek és vitathatatlanul tehetségesek. Külön örömömre szolgált, hogy Pozsonyban most először két magyar anyanyelvű színésszel dolgozhattam együtt: Bárdos Judittal, aki a főszerepet játssza, és Tóth Gáborral.

Eszenyi Enikő
Eszenyi Enikő

- Nem ez volt az első találkozásod a darabbal: Valló Péter rendezett téged Violaként, és te is színre vitted már ezelőtt, Prágában. Miért ehhez a darabhoz nyúltál ismét?

- Amikor egy idegen városba hívnak rendezni, általában sok kötöttség van a darab kiválasztásánál. Ez az előadás egy Shakespeare fesztiválra készült, és mivel az elmúlt évadban már bemutatták A két veronai nemest, a III. Richárdot és a Hamletet, ezeket eleve nem választhattam. Végül felkértek, hogy rendezzem meg a Vízkeresztet, én pedig örömmel vállaltam, hiszen már elég régen rendeztem ezt a darabot, kellő távolságba kerültem tőle, és most egy inspiráló, egészen fiatal gárdával vittük színre, ami új gondolatokat hozott létre bennem a műről. Ez Shakespeare egyik legcsodálatosabb darabja, amely a gyötrődő szerelmesekről szól, akik magányosak és keresik egymást. Sok fájdalom van benne, de emellett kellően humoros is.

- Közben már javában zajlanak a következő évad előkészítésének munkálatai a Vígszínházban.

- Igen, már túl vagyunk az egyik első bemutatónk, a Danton halálának tervelfogadásán. Ilyenkor az alkotók vázolják az elképzeléseiket, Alföldi Róbert bemutatta a díszletet, amit Menczel Róbert tervezett és Nagy Fruzsi jelmezterveit. Úgy érzem, ez is egy nagyszerű munka lesz, és már az egész csapat várja, hogy elkezdődjön.

Eszenyi Enikő és a Vízkeresztben játszó Daniel Žulčák
Eszenyi Enikő és a Vízkeresztben játszó Daniel Žulčák

- Az évad számodra szakmai megerősítésekkel végződött: a Jóembert keresünkben nyújtott alakításodat díjazták a POSzT-on, illetve a társulatodon belül is. Hogyan éled meg a sikert?

- Ez szakmai életem egyik csúcspontja, magára a próbaidőszakra pedig az egyik legcsodálatosabb időszakként emlékszem vissza. A körülöttem lévő kollégák segítsége, szeretete, Michal Dočekal (az előadás rendezője - a szerk.) fantasztikus tehetsége, mind hozzájárult ahhoz, hogy ezt a szerepet így tudjam megalkotni. A POSzT-on kapott elismerések mellett a társulat nekem ítélte a legjobb női alakításért járó Ajtay-díjat, ami az egyik legfontosabb díj lett most számomra.

- Az előadásban egy szerepen belül játszol el két alakot: Sen Tét és Sui Tát. Az életben is többféle minőségben vagy jelen a színházadban: játszol, rendezel és igazgatsz is. Külön lehet választani ezeket?

- Ezek nekem nem szerepek, hanem különböző feladatok, amelyeknek meg kell felelnem. Színésznőként megpróbálok a darabra, a szerepemre koncentrálni, és olyankor nem megyek fel az irodába még próba előtt se, míg ha rendezek, akkor erősen a színészekre és az előadásra koncentrálok. Amikor igazgató vagyok, olyankor az egészet kell átlátnom, és ebben nagy segítségemre vannak a munkatársaim, egy olyan csapat, akik már fél szavakból értik, hogy mit szeretnék, és ez megkönnyíti a munkámat. Nagy lelkesedéssel dolgozik mindenki, azok is, akik negyven-ötven éve vannak itt, mert szeretik a Vígszínházat. Nekünk ez az otthonunk, ez az, amiért élünk, ahol élünk, és azt szeretnénk, ha ez a hely nyitva lenne az emberek előtt, akik boldogan távoznának tőlünk egy-egy előadás után.

Eszenyi Enikő a Vízkereszt csapatával
Eszenyi Enikő a Vízkereszt csapatával

- A Jóembert keresünk epilógusa a színház intézményéről szól, és - noha az is elhangzik benne, hogy ajánlás nélkül a csőd fenyeget - arra fut ki, hogy kell jó végnek lenni. Hogyan cseng össze ezzel az új évad szlogenje, az "Ébren álmodunk"?

- A mostani gazdasági körülmények között sajnos csak álmodozni lehet, de végül az ember a valóságban ébred. Mi mégis merünk nagyot álmodni, miközben komolyan vesszük és igyekszünk megvalósítani a terveinket. Szeretném azt az utat folytatni, lépésről-lépésre, amin elindult a Vígszínház, és bízom benne, hogy a következő évadban ismét szép sikereket tudunk majd elérni. Sok tervünk van, augusztusban a Danton halálával párhuzamosan kezdi el próbálni Sütő András Álomkommandóját Szász János, aki Karlovy Vary-ban elhozta a fődíjat A nagy füzet című filmjével, ami óriási teljesítmény. Bízom benne, hogy a nézők tetszését is elnyerik az új bemutatóink, igyekeztünk változatos és minőségi évadot összeállítani.

- 2014 januárjában lejár ügyvezetői mandátumod. Készül már a pályázatod?

- Igen, már dolgozunk rajta. Az előző pályázatomban sok olyan elképzelés szerepelt, aminek nem kedvezett az elmúlt években tapasztalt gazdasági helyzet, milliméterről milliméterre lehetett csak haladni. A készülő pályázatban is lesznek persze új ötletek, de már tudom, hogy sok terv csupán álom marad, ha nincsenek meg hozzá az anyagi feltételek. Két megkerülhetetlen törvény van számomra: mindig korszerűnek kell lenni, és a közönséget - a legnemesebb értelemben - kell szolgálni. És ez frissességet, nyitottságot és érzékenységet jelent.