Gyöngyi

Halász János: "A magyar színházak biztonságban vannak"

2013.08.03. 15:00

Programkereső

Összességében a magyar színházi támogatási rendszer nagyon átgondolt, a színházak és a közönség érdekeit szolgálja; ennek köszönhetően a magyar színházak és a magyar kultúra is biztonságban van - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, augusztus 2-án, pénteken egy Gyulán tartott sajtótájékoztatón.

Halász János elmondta: idén a különböző finanszírozások mellett mintegy 233 millió forintot sikerült a pályázati rendszerben kiosztani a szabadtéri színházaknak. Az összeg 13 nyerteshez került országszerte. A pályázati forrás a tavalyinál mintegy 15 millió forinttal több volt, a legtöbbet az idén 50 éves Gyulai Várszínház kapta, 53 millió forintos sikerült elnyernie.

Az államtitkár beszélt arról, hogy eddig évről évre későn jutott el a támogatás a szabadtéri színházakhoz. Véleménye szerint mivel ez egy speciális műfaj, ezért már jó előre fontos tudni a finanszírozást. Ráadásul mivel a nyári szezonban kínálnak programokat a szabadtéri színházak, a programokat jó tudniuk már az év elején. Ezért idén már gyorsítottak a folyamaton és februárban kiírták a pályázatot, de a tervek szerint jövőre már januárban meghirdetik azt - mondta el az államtitkár.

Halász János
Halász János

Halász János abból az alkalomból érkezett a dél-alföldi városba, hogy a Gyulai Várszínház idén ünnepli 50. évadát és este bemutatják az ebből az alkalomból meghirdetett drámaíró pályázat győztesének, Zalán Tibornak A fáklya kialszik című darabját. Gedeon József igazgató az MTI-nek felidézte: a színház 1964-ben nyitotta meg első évadát. A kezdetekben elsősorban történelmi drámákat láthatott a közönség, majd a '80-as évektől a határon túli magyar szerzők darabjait.

Az összművészeti fesztivál a rendszerváltás után jelent meg. Az elmúlt időszakban a magyar művészeti élet legkiválóbbjai léptek fel, a 22 nemzet színészéből 21-et láthatott a színpadon a közönség több mint 100 Kossuth-díjas művész mellett. Az utóbbi években már hat hetesre nőtt a fesztivál, idén pedig hét hétig tart. Az ötven nap alatt minden este vannak programok. Az igazgató szavai szerint átlagosan 25 ezren vesznek részt a gyulai várszínházi programokon egy-egy nyár alatt.