Salamon

"Nyakamba hull a lángderűs ég"

2013.08.07. 06:58

Programkereső

Ahogy a szőlőlevelektől bodor domboldalak közé érkezem, elbódít rögtön a táj zenéje. A Vylyan teraszról belátni a környék lankáit, melyeket óvó vincellérként kóstolgat a langyos szél. Újra Ördögkatlan. Hatodszor, napfényben, mezítláb. MAGAZIN

Egy összművészeti fesztivál a hangulatok és képek, a megjelenítés, a színrevitel, vagyis az íráselőttiség ideje. A közvetlenség, a játék, az előadás ünnepe. S a belemerülés mélységéről csakis az itt és most minősége dönt. Minél reflektálatlanabbak az emlékeink, mennél inkább érzetekre és dallamokra emlékszünk, ottlétünk annál inkább sikerült. A beszámolóíró megkísérli persze szavakba oldani, bekezdésekbe keverni az élményeit, ám azzal is tisztában kell lennie közben, hogy írása csupán árnyalatokat ragadhat ki a megélt kavalkádból. Úgy valahogy, ahogy a hőségkapu vízpermetének szivárványa is pár tónust választott ki a nagyharsányi napsugárból.

Koncert kilátással - Ördögkatlan Fesztivál
Koncert kilátással - Ördögkatlan Fesztivál

Legyen tehát napfény. S lőn. Ahogy a szőlőlevelektől bodor domboldalak közé érkezem, elbódít rögtön a táj zenéje. A Vylyan teraszról belátni a környék lankáit, melyeket óvó vincellérként kóstolgat a langyos szél. Bent Bukta Imre mezőszemerei tájképeslapjai elevenednek meg, kint a villányi borvidéket próbálja befogni pár objektív, s befogadni jó néhány szempár. "(N)yakamba hull a lángderűs ég" - éljük át Harcsa Veronika tolmácsolásában Babits versét, "(b)oldog a nap, s vágyik a hűsre..." - dünnyögi Gyémánt Bálint gitárja. Senától néhány Shakespeare-szonettet hallunk csak, hiszen indulnunk kell a nagyharsányi tornaterembe, ahol a Forte Társulat A nagy füzet című előadására sikerült sorszámot szereznünk. (A fedett helyszíneken tartott rendezvények ugyanis kizárólag sorszámmal látogathatóak, (kis szerencsével, s kellő rámenősséggel, korlátozott számban anélkül is), érthető hát, ha reggel trükkök, s taktikák feszülnek egymásnak, este pedig nem ritkán ezek elemzése zajlik a fröccsök fölött. Két katlanjárt órákat tudna diskurálni a sorszámok filozófiájáról, sőt, biztos vagyok abban, hogy a téma lelket lehelne egy halottnak hitt műfajba, a fórumozásba is.)

Szóval, A nagy füzet. Horváth Csaba rendezésében fizikai színház és prózai előadás kel egymással birokra. Szépen formált mondatok vívnak vad ökölharcot finoman kidolgozott mozdulatsorokkal, hogy közel hozzanak hozzánk valamit, ami kegyetlen és torz, ami embertelen, s érezzük mégis, ha ez az ésszel össze nem is egyeztethető, tán az egyedüli, ami járható. Agota Kristof regényének színpadi adaptációjában egy szörnyű és gyönyörű - mindezek előtt pedig igaznak tetsző - látomás jelenik meg arról, hogy a bomlott én a háború káoszát átvészelni úgy tudja csak, ha maga is belehempereg a mocsokba. Győztes semmiképpen sem lehetsz, s túlélő is kizárólag akkor, ha rothadó növények közé bújsz, s tömegsírba sétálsz önként.

Keresztes Tamás és Krisztik Csaba - A nagy füzet
Keresztes Tamás és Krisztik Csaba - A nagy füzet

A játéktér egyszerű, kezdetben geometriai meghatározottságú, majd úgy bomlanak pontokká a vonalak, úgy koszolódik össze a színpad, ahogy a lelket kezdi ki, szennyezi be a háború. A Forte háborúja káposztalevélvörös és fakó, meg nyúlós, mint a keletlen tészta. A hátországi vidék stilizált megjelenítése, a rémségek botanizálása pedig rettenetes és csodaszép. Mindegy ugyanis, hogy a frontvonalon, vagy a harcoktól messze - ha tetszik, a nagy füzet színén, vagy visszáján - kell átvészelni az öldöklést, ép ésszel kibírni azt - úgy látom - lehetetlen. A nagy füzet nem az az előadás, amiről gond nélkül ki lehet lépni a nyárba. Ezért sem működik nálam aznap este az egyébként parádés, francia Wombo Orchestra örömmuzsikája.

A csütörtököt a palkonyai templomban kezdem, ahova évszázadok zenéjét fújja össze a Symphonic Brass Quintet. Nehezen engedjük el őket, ráadás ráadást követ, hogy azzal búcsúzzanak végül, két nap múlva a 30y Szentimentálé-koncertjén láthatjuk őket viszont. Sok más mellett ezért szeretem a Katlant, mert az itt fellépő művészek több produkcióban is megmutatják magukat, s ha kitartóan tapsolunk, előfordulhat, hogy a programban nem is jelzett, újabb előadást rögtönöznek nekünk. Az árokparton, az utcasarkon, a buszon, vagy a strandon.

A fesztivál közönsége - Ördögkatlan Fesztivál
A fesztivál közönsége - Ördögkatlan Fesztivál

Mielőtt beülnénk a palkonyai faluházba, a Nézőművészeti Kft. rendhagyó irodalomórájára, az Ifjúsági Házban végignézzük Miroslav Jovancic kiállítását. Színes és szláv, erotikus és mesés. Jovancic vásznain Chagall találkozik Vedovatóval. A Scherer Péter rendezte Ady / Petőfi nevezett szerzők karaktere köré épül. A prózai töredékekből, kortárs reflexiós betétekből költészeti remixekből és dalokból álló, elsősorban diákok számára készült előadás a közönség java részénél működik, nekem sziporkák egymás mögé állításának, a két karakán alak kissé erőltetett egymásra montírozásának tűnik. Mindazonáltal jól szórakozom persze, s jó hír az is, hogy a tankönyvek papírkoporsójából kikelő irodalom újabb fronton támad. Az előadást követően Bognár Péter, költő osztja meg velünk a gondolatait az Ady- és Petőfi-szerepek lírikánkra tett hatásáról, illetve a Lángoszlop- és Messiás-hangok kortárs költészetben való elapadásának okairól.

Házi rétestől (legjobb a mákos!) és roséfröccstől megerősödve tartunk a palkonyai vonatmegálló, vagyis a Láthatatlan állomás felé. A vernisszázsra rengetegen sereglünk össze a lombos fák alatti kellemes árnyékban. Az állomás - feltételezett - épületét egyelőre olajzöld lepel fedi, tetején a nyolctagú Hatok Művészeti Csoport dacol a napsugarakkal. Scherer Péter a mikrofonállványhoz kíséri az ugyancsak láthatatlan Törőcsik Marit. A fesztivál fővédnöke mindünket köszönt, beszéde végén a vonat is befut az olajzöld ponyvával takart állomásra, s a Wombo Orchestra fúvósai pattannak le róla, hogy pergő peronbeatet rögtönözzenek. Elérkezik aztán az átadás pillanata. Palkonya polgármesterasszonya avatja fel a megállót, lehull a lepel, hogy az épület vonalai a tájba simuljanak.

Katona László a színpadon - Ördögkatlan Fesztivál
Katona László a színpadon - Ördögkatlan Fesztivál

Vissza Nagyharsányba, ahol Maár Gyula festményeit, Nagy József fotogramjait - ahogy ő nevezi: zenei rajzait -, illetve a Rocklitera második eresztésének fényképeit és szövegeit nézzük végig, aztán irány a tornaterem. Sikerül bejutnunk Pintér Béla és Társulata Parasztoperájára. Szekér és szekerce, sírás és kacagás, vér és vérfertőzés, tanyawestern és ödipális pályák. Jókedvűen, megigézve, lesújtva ballagunk ki a langyos estébe, hogy a Másik Jánossal és Lantos Ivánnal megerősített, Kollár-Klemencz László vezette Kistehén víg melankóliába fordítsa kedélyünket.

A Zalaegerszegi Leánykar körbeturnézta a Katlant. Nekünk Kisharsányban van szerencsénk hallani őket, ahova kedvenc dalaikból hoznak válogatást. S akárcsak a Symphonic Brass Quintetet, a friss és lelkes kórust is alig engedjük el a templomból. Aztán a pajtaszínpaddá, kiállító- és zenei élettérré átalakított kisharsányi kovács udvarházban nézünk szét, ahol alkalmi formációk próbálnak, s az akkordok mentén különböző kultúrák érnek össze. Látszik már most is, hogy pár nap együttzenélés után, a workshopok záró estjére kiváló session fog összeállni. Az egyik istállóban csere-bere butik működik, mellette kerámia-tárlat látható, a háttérben pedig izgalmas dalok forrnak.

Láthatatlan állomás - Ördögkatlan Fesztivál
Láthatatlan állomás - Ördögkatlan Fesztivál

Délután ismét tornaterem. A Debreceni Csokonai Színház előadására megyünk. A POSZT-ot nyert, Viktor Rizsakov rendezte Fodrásznőről csupa jót hallottam, s ezért magas a léc, de Szűcs Nelli, Kristán Attila, Tóth László és Trill Zsolt lazán ugorják. A ritmikus szasszondráma hajmosások, tűzesetek, szerelmes andalgások és sötét bűntettek körül bonyolódik. A cselekmény kanyargásainak részeként a hatalmas, újságpapírral teleragasztott díszletfalra naiv, neokonceptualista, posztavantgárd (s mindezek idézőjelben is egyszersmind) műalkotás készül. A játszók lubickolnak, s ha tévesztenek, magukra, egymásra is szólnak.

Nyiratkozás után irány a Cseh Tamás emlékdélután. Egyszálgitáros dalnokok pengetik bele magukat a fesztivál másik fővédnökének dalaiba. Alkonyat után pedig Beremenden, a jugoszláv háború áldozatainak emléket állító Megbékélés kápolnánál megszólal Mozart Requiemje. A szólisták Kolonits Klára, Szolnoki Apollónia, Horváth István és Cseh Antal, játszik a Hungarian Studio Orchestra, énekel az Á la cARTe kórus, vezényel Dinyés Dániel. A szalmabálákon heverő, rengeteg ember pedig megigézve hallgatja a csillagok felől jövő zenét.

Mozart - Ördögkatlan Festzivál
Mozart - Ördögkatlan Festzivál

Az utolsó nap ismét a templomban indul, ezúttal Nagyharsányban, a Dolce Hegedű Együttes változatos programjával. Ezután belehallgatok a gilvánfai beás hagyományőrzők dzsemmelésébe, majd a Vylyan teraszon szólnak Rátóti Zoltán dalai, de éppen odaérünk még a Momentán Társulat és a Soharóza közös színházi kóruskoncertjére is. A főszerep természetesen az improvizációé és a nevetésé. Este Szabó Balázs Bandája muzsikál a nagyszínpadon, az Ördögkatlan fesztivál pedig számomra - mi mással? - a The Urban Voodoo Machine infernális, őrült cigánypunkjával zárul.    

A beszámolóíró sóhajt. Arra gondol, önnön ténykedése, vagyis a betűkhöz való visszatérés az itt és most önfeledtségének elmúlását jelenti. Aztán elmosolyodik persze, mert még e töredékes betűfröccsben is jól esett neki újra megmártózni.