Jolán

Tengely Gábor: "Foglalkozására nézve iglic"

2013.10.23. 06:59

Programkereső

Különleges együttműködésben, a Budapest Bábszínház és a Katona József Színház koprodukciójában mutatták be Az iglic című előadást. A Bábszínházban látható Caryl Churchill-darab rendezőjével beszélgettünk, akiben már tíz évvel ezelőtt megfogant a gondolat, hogy színpadra állítsa a kortárs angol drámaíró művét. INTERJÚ

- Nem ez az első alkalom, hogy tündérmesét rendezel báb- és élő színház ötvözésével, hiszen a nemzetis Csongor és Tündében már láthattunk tőled hasonló megoldást. Mutat hasonlóságokat a két munka?

- Nem igazán. Az persze hasonlóság, hogy mindkettőben a természetfölötti és az emberi világ ütközésének a mibenlétét lehet vizsgálni, de ezen túlmenően nagyon más a kettő. Gyakran rendezek meséket gyerekeknek, és érdekes, hogy most hirtelen ennyi felnőttelőadás kúszott be az életembe. Nem tudom, miért van ez, biztos jelent valamit, amit észre kéne vennem magammal kapcsolatban.

Tengely Gábor
Tengely Gábor

A mesék nagyon fontos tudásokat hordoznak. Ez a kortárs angol darab nem azokat a tipikus mesefigurákat használja, akiket mi is ismerünk, hanem az angolszász mesevilágból merít. Általában valami archaikus dolgot ragadnak meg: ősi isteneket, félelmeket, az ágy alatt bujkáló alaktalan szörnyeket. Ezeket próbáltuk egy sajátos rendszerbe helyezni, és végül egy különleges előadás kerekedett ki belőle, ami egyáltalán nem ilyennek indult kezdetben. Amikor bábelőadást rendez az ember, egészen másképp épül fel a próbametódus, sokkal több a technikázás. Itt most szerencsére sok időnk maradt, hogy sokféle utat kipróbálhassunk ezzel a szereplőgárdával, akik rendkívül kreatívan dolgoztak.

- Tíz évvel ezelőtt fogant meg benned, hogy megrendezd a darabot. Mi izgatott benne?

- Úgy ismerkedtem meg ezzel a darabbal, hogy láttam a Vígszínház Házi Színpadán Zsótér Sándor rendezését, amit nagyon sokszor megnéztem, igazi fan voltam. Aztán az Európa Kiadónál megjelent kortárs drámakötetek egyikében szerepelt Az iglic is, amit többször elolvastam, és egyre jobban elkezdett érdekelni ennek a borzasztóan nehéz darabnak a megvalósítása.

- A Vígszínház előadása kevesebb szereplőt hagyott meg. Ti milyen alakításokat végeztetek a darabon?

- Mi meghagytuk a szerepek a zömét, nagyon keveset húztunk belőle, és teljesen más rendszer szerint közelítettük meg. Ez a darab egyébként egy olyanfajta vízió, amit kétséges, hogy egyáltalán be lehet-e mutatni a maga teljességében, mert nagyjából egy operaházi színpadon tűnik megvalósíthatónak száz szereplővel. Én azzal a lendülettel vágtam bele, hogy van egy maroknyi színészem, akik egyébként sokan vannak, de mégsem elegen, így mindenki több szerepet játszik. A lényegét így is sikerült megjeleníteni, mivel hangulatában hűek tudtunk maradni az eredetihez.

Borbély Alexandra és Pelsőczy Réka Az iglic c. előadásban
Borbély Alexandra és Pelsőczy Réka Az iglic c. előadásban

- Már maga a felütés is komoly igénybevétel, hiszen a darab egy több oldalas monológgal kezdődik, ráadásul a szöveg (Hamvai Kornél fordítása - a szerk.) is feladja a leckét mind színészeknek, mind a nézőknek.

- Rengeteg lehetőség van ebben a szövegben, amihez kellett egy olyan színész, aki ezt elmondja. Már nagyon régen kitaláltam, hogy Réka legyen az iglic. A játékossága, a megnyilvánulásai és az izgalmas színei pont passzolnak ahhoz a sokféleséghez, ami nekem kellett. Azért nagyon nehéz az iglic szerepe, mert nem körvonalazható az ő személyisége, hiszen nincs teste, ezért különböző emberekbe kell belebújnia ahhoz, hogy kommunikálni tudjon a világgal. A nyitó monológ minden formai dolgot ledobott magáról, mivel itt maga a szöveg a történés. Tehát szövegileg és képileg is mindenképpen valami másra kell készülni, mint amit egy hagyományos előadás esetében várnánk.

- A hagyományoktól eltérőn kis i-vel írjátok a címet. Miért?

- Azért, mert ez nem az ő neve, hanem a megjelölése, mint nekem az, hogy ember. Foglalkozására nézve iglic.

- Úgy nyilatkoztál, az iglic egy "csodálatos bábszínész", aki testeken keresztül közlekedik. A szereplők tehát csak bábok az iglic kezében.

- Igen. Vannak bizonyos képességei, és ezeket használja arra, hogy jól érezze magát, hogy táplálékhoz jusson, vagy kielégüljön érzelmileg. De nevezhetnénk őt a sorsnak is. Azért vagyok ezzel kapcsolatban bizonytalan, mert mindenre több megfejtés is adódik. Olyan, mint egy nagy találós kérdés. Amit az iglic mond a darabban a maga furcsa nyelvén, az egy asszociációs láncra épülő szöveg, de abban sincsen sok mankó, nekünk kell kiválogatni azokat a számunkra fontos jelentéseket. Azt gondolom, mindenki életében mást jelent, hogy mi az iglic: amikor ordítozik egy bolond ember a villamoson, vagy amikor egy kisgyerek folyamatosan minket néz, és azt érezzük, hogy valami nem stimmel, vagy az a hihetetlen hisztérikus ragaszkodás, amit egy rossz párkapcsolatban tudunk produkálni, amikor már régen tudjuk, hogy már mindennek vége, és mégis valamiért rettegünk az elszakadástól, a birtoklási vágy... Biztos vagyok benne, hogy az állatoknak, a gyerekeknek vagy a nagyon idős vagy beteg embereknek kinyílnak az érzékeik, és megtapasztalnak valami olyasmit is, amit mi nem látunk.

Tengely Gábor és Gimesi Dóra
Tengely Gábor és Gimesi Dóra

Közben meg van a műnek egy erős szociológiai olvasata is: a két lány sorsán keresztül a kallódó fiatalságról, a kisiklott életekről kapunk képet, kettejük egymáshoz fűződő függéséről és arról, hogyan tudnak beférkőzni a kényszerképzetek az életünkbe. Te valamiről látod, hogy az kék, de annyiszor hallod, hogy piros, hogy egy idő után elhiszed, hogy piros - ilyen világban élünk. De nem akarom ezt ennyire aktualizálni, mert alapvetően ez egy tündérmese, technikailag is erre épül: van az egyszerű lány, aki kíván egyet, annak pedig ára van, amit meg kell fizetni.

Ebben a történetben benne van a sorsunk is, hogy minden újrakezdődik, ugyanazokba a csapdákba lépünk bele, miközben tulajdonképpen csak a természetfölötti világ szórakozik velünk. Abban teljesen biztos vagyok, hogy minden ízében nem mi irányítjuk az életüket. Persze ezt nem muszáj másnak is így gondolnia, és az előadás sem akarja ezt sulykolni. Ez az én világlátásom része, de ugyanúgy az összes kollégámé is belekerült. Olyanfajta közös alkotóperióduson vagyunk túl, amire nagyon ritkán van precedens. Csodálatos, felszabadító munkaként éltem meg, az eredmény pedig nem egy diktatórikus vízió kivetülése lett, hanem egy csapat kérdésfelvetései a világról.

- Az előadás a Budapest Bábszínház és a Katona József Színház koprodukciója. Van a bábosok és az élőszínházi színészek közt különbség?

- Az a helyzet, hogy nem szeretem a különbségtételeket színész és színész között, mivel a bábszínész is ugyanolyan színész, de közben mégis van valami izgalmas abban a gondolkodásmódban, amihez az emberek a saját "szakterületükön" hozzászoktak. A Katona általában a mai valósággal foglalkozik, és a színészek ennek a felismerésében iszonyú jók, míg a Bábszínház színészei inkább a mesék mozgatórugóinak a felismerésében kiválóak. Közben, ahogy elkezdtünk dolgozni, folyamatosan összeért ez a kettő, és viszonylag hamar meg is találták a közös hangot. Ez megint annak a javára írható, hogy jól sikerült a szereposztás. Réka régóta a fejemben volt, és mellette annyira kellett ezeknek az elrajzolt szörnyek, mesefigurák vagy félelmek megjelenítéséhez az a fajta bábos, absztrakciós gondolkodásmód, ami a bábszínházas színészekben megvan, hogy azt gondoltam, szerencsés dolog a kettőt összevonni, miközben meg tulajdonképpen senki sem egészen azt csinálja ebben az előadásban, amit általában szokott.

- A dialógusokat szöveg nélküli jelenetek kötik össze, de párhuzamosan is futnak történetek. Adta magát, hogy a bábos technikában keresd a megoldást?

- Ebben is nagyon fontos a bábszínházas színészek tudása, mivel ők játsszák el azokat az embereket, akikbe belebújik az iglic, ez a B kategóriás tündér. Ők tudják, hogyan viselkednek a bábok, milyen mozgatottnak, valami által manipuláltnak lenni. A báb lényegében metaforikusan jelenik meg: egy nagy bábszínházat látunk. Egyrészt vannak olyan figurák, akikhez mechanikus csatolmányok kapcsolódnak, másrészt pedig a mozgás és a zene által olyanfajta stilizációt kapnak, ami teljesen bábszerűvé teszi őket. Nagyon sok szálon fut a történet, és valahogy úgy, mint egy hegy gyomrában a búvópatakok, ezek valahol összeérnek, és a végén kifolyik egy vízesésben az egész.

Pelsőczy Réka és Tóth Anita Az iglic c. előadásban
Pelsőczy Réka és Tóth Anita Az iglic c. előadásban

- Pelsőczy Réka "horror játszótérnek" nevezte a Cziegler Balázs tervezte díszletet. Hogyan használjátok a teret, és mire ad lehetőséget a fémszerkezet és a forgószínpad?

- Balázs tervezett egy fa-vas szerkezetet, ami egy teljesen absztrakt tér, ebben játszunk mindent. Van egy billenés a darabban, ahol átváltunk valami rémálomszerű dimenzióba, és ott elkezd forogni a színpad. Megjelenésében egy nagyon egyszerű díszlet, de valójában bonyolult szerkezet, ami nagy teret enged a kreativitásnak.

- Neked van kedvenc meséd, amit sokszor meghallgattál, mert úgy érezted, valami dolgod van vele?

- Igen, és tavaly készítettem belőle előadást Győrben. Ez a Vas Laci!, ami az egyik kedvenc mesém volt gyerekkoromban. Fura kisgyerek lehettem, mert szerettem Oscar Wilde-ot meg Andersent is, de ez a mese nagyon sokáig foglalkoztatott. Végig azt éreztem, hogy nekem ezzel valami dolgom van, és aztán kiderült, hogy tényleg.