Tekla

Premier: A csillagos ég

2013.10.27. 14:00

Programkereső

A csillagos ég avagy a nemzetközi sikerre való tekintet címmel tartja az idei évad első premierjét a Radnóti Miklós Színház. Mohácsi István és Mohácsi János darabját október 27-én mutatják be. GALÉRIA

A Mohácsi fivérek új, a színház társulatára írt darabjáról az előadásban játszó Szervét Tibor elmondta: A csillagos ég kiindulópontja az a megtörtént eset, amikor egy vidéki társulatot átejtettek azzal, hogy külföldi turnéra hívták őket. A darab rendezője, Mohácsi János régóta tervezte, hogy az öt évvel ezelőtti történetet színre viszi - tette hozzá. A darab a próbafolyamat során született. Mint Szervét Tibor elmondta, az olvasópróbára elkészült a történet eleje, a próbák alatt a szerzők folyamatosan írták a szöveget, és a színészek közreműködésével jött létre az előadás jelenlegi formája.

A produkció erősen reagál a mai politikai, közéleti eseményekre. "A színház, mint minden közösség, ki van téve a politika hullámverésének, és ez olyan előadás, amely azt választotta, hogy ezzel foglalkozik is" - mutatott rá a színész, hozzátéve, hogy a darab nem dokumentumértékű feldolgozás - nem is ez a cél -, hanem egyfajta olvasatát adja egy fiktív színházi társulat és a politikum viszonyának.

Az előadásban színészként színészt, társulatként társulatot játszanak, ez Szervét Tibor szerint egyszerre jelent nehézséget és érdekes feladatot. "Színésznek színészt játszani tulajdonképpen hálás feladat, ha elég kritikusan és megfelelő távolságból tekint a szerepre, nem csusszan bele sztereotípiákba" - mondta a színész, aki két figurát is alakít a darabban. Az egyik a társulat legtöbbet ivó tagja, András, aki partvonalra került, nem játszhatja azokat a szerepeket, amelyeket szeretne, és amelyekre egyébként alkalmas is lenne. A másik alak a polgármester, aki a fenntartó, tárgyal, koordinál, finanszíroz, az egész színházi mechanizmust működteti és hatalmat gyakorol felette.

Az igazgatót alakító Pál András - aki az idei évadban szerződött a Radnóti színházhoz és ez az első munkája a társulattal - az MTI-nek elmondta: mostani kollégáival ismerték egymást, a társulat néhány tagjával és a rendezővel is dolgozott már együtt. Ez az előadás azonban különösen összehozta a benne játszókat - tette hozzá. A színész Mohácsi János számos korábbi rendezésében - kaposvári vizsgaelőadásban, több pécsi produkcióban és a Belvárosi Színházban - dolgozott, a Radnóti színházban pedig beugrott az általa rendezett Bolha a fülbe című darabba.

Az előadás alapját adó valós eseményekről Pál András elmondta: a sztori nem közismert, meglepően sok kollégája nem is hallott róla, de neki barátai dolgoztak akkoriban (a 2007/2008-as évadban) a zalaegerszegi színházban, így első kézből ismerte az eseményeket. Mint mondta, az eredeti sztoriból megtartották azokat a jellemző dolgokat, helyzeteket, amelyek megadják a történet drámaiságát, amúgy viszont nincsenek konkretizálva az események.

Szerepéről elmondta: egy igazgatónak mindenkire figyelnie kell egy kicsit, és mindenkinek meg kell felelnie, a színházon belül és a fenntartónak is. Tapasztalatai szerint nagy nyomás nehezedik rá: meg kell felelnie annak az elvárásnak, hogy bátor előadások jöhessenek létre, és eközben figyelnie kell arra, hogy meddig lehet elmenni, nehogy kikiáltsák ellenségnek vagy barátnak. Úgy fogalmazott, az ebbe a helyzetbe belehullott embert szeretné megformálni, akinek már ez jelenti a mindennapjait.

A produkcióban a társulat nagy része - köztük Kováts Adél, Szávai Viktória, Petrik Andrea, Gazsó György, Schneider Zoltán és Adorjáni Bálint - szerepel, a díszletet Khell Zsolt, a jelmezt Remete Krisztina tervezte, a zene Kovács Márton munkája.