Eufrozina, Kende

Lukács Sándor: "Nincs szükség a telefonra"

2013.10.29. 10:40

Programkereső

Október 29-én mutatják be Tom Kempinski Távolsági szerelem című színdarabját a Rózsavölgyi Szalonban. Szántó Erika rendezésében Tóth Ildikó mellett Lukács Sándor is színpadra lép, akivel a Szinhaz.hu beszélgetett. INTERJÚ

Az előadásban megformált karaktere, Joe Green kapcsán Lukács Sándor elmondta: "Egy tehetséges író, akinek nagyon jól mentek a dolgai, amíg depressziós nem lett. A betegség kialakulásában közrejátszik a gyerekkora. Olyan családból származik, amelyet a lehető leginkább sújtott a II. világháború borzalma. Bár a szülei gondoskodtak arról, hogy olyan környezetbe kerüljön, ahol megúszhatja a szörnyűségeket, a sikerei csúcsán egyre erősebben kezdenek benne élni az emlékek, és olyan mértékben elhatalmasodnak rajta, hogy már írni sem tud. Ebben az időszakban ismerkedik meg egy New yorki színésznővel, aki felhívja őt Londonban, és elkéri tőle egy régebbi darabja játszási jogát. Aztán lassan, de biztosan, telefonon keresztül kialakul köztük egy nagyon furcsa, ellentmondásos, de mély kapcsolat."

Tóth Ildikó és Lukács Sándor
Tóth Ildikó és Lukács Sándor

A Vígszínház művésze először megijedt a darab túlzott szövegcentrikusságától és attól, hogy ennek nagy része telefonon zajlik. "Aztán amikor elkezdtünk próbálni, szinte percek alatt elmúlt a rossz érzésem, és már nem is zavart, hogy telefon van a kézben. Egy idő után pedig már a stilizáció olyan fokára került a dolog, hogy sokszor le is eresztettük a kagylót. Nincs szükség a telefonra. A jelzésrendszert a közönség is megszokja és tudomásul veszi.  Nagy lehetőségeket rejt Tóth Ildikó és az én számomra ez a darab, ugyanis a legkülönbözőbb emberi helyzetekbe kerülünk, megéljük a szerelmet, az agressziót, a féltékenységet, a gyanakvást, a megbocsátást" - mondta.


Lukács Sándor arról is beszélt, mi izgatta legjobban a szerepében, és hogyan tudta összeegyeztetni magában ezt a munkát a Pesti Színházban párhuzamosan zajló Az álomkommandó-próbákkal. A teljes interjút tartalmi partnerünk, a Szinhaz.hu-n olvashatják.