Nándor

Ilan Eldad: "A Rose az én emlékművem"

2013.11.07. 17:48

Programkereső

Az Orlai Produkciós Iroda a volt Budapesti Kamaraszínházban nagy sikerrel játszott Martin Sherman darabot újítja fel. A Vári Éva játszotta monodrámát november 12-től, ú j helyszínen, a Spinoza Házban láthatja a közönség. Ilan Eldad rendezővel beszélgettünk. INTERJÚ

- Honnan jött a felújítás ötlete?

- Ez Orlai-ötlet. Tibor megkeresett, és mondta, hogy csináljuk. Az ember olvas híreket, nézi a televíziót, tudja, mi történik. Én nem különítem el a mindennapi életet és a politikát. Kezdve azzal, hogy vannak olyanok, akik a holokausztot letagadják. A másik dolog, hogy jöttem november 3-án Magyarországra, és olvastam a repülőn a híreket. Láttam, hogy Horthy-szobrot avatnak. Nekem sok barátomat, ismerősömet vitték el Horthy alatt. Sokan féltek. A színház persze nem tudja megváltoztatni a történelmet, de a Rose-zal emlékezhetünk. Nem egy nagy szobor, vagy bármi, mégis: a Rose az én emlékművem.

Ilan Eldad
Ilan Eldad

- Annak idején hogyan találta meg Vári Évát a szerepre?

- Minden monodráma totális odaadást kíván. Itt ráadásul egy személyi tragédiáról van szó, ami visszatükrözi egy egész századnak a tragédiáját, a II. világháborút. Éva személyében egy olyan színésznőt ismertem meg, aki erre a totális odaadásra képes. Ezt meg lehet érezni. Az ember vagy meghallgatást tart egy szerepre, vagy bízik a megérzéseiben. Ez utóbbi főleg akkor működik, amikor egy olyan országban dolgozom, ahol nem ismerem az egész színészgárdát. Mostanra már ismerem, mert csináltam elég sok előadást. Általában egy beszélgetés elég, hogy megérezzem egy-egy szerep lehetőségét. Van, hogy az ember csalódik, de ritkán, hála Istennek. Évánál abszolút bejött a dolog, rögtön megvolt a közös hang. A közös munka aztán még sok produkcióval folytatódott, beleértve a Hat hét, hat táncot, amit Kulka Jánossal és Vári Évával csináltam. Két remek színész. Én, mint rendező, a színész színházában hiszek. Ez sokat követel, de megéri. A Rose tíz évvel ezelőtti kamaraszínházi bemutatóját látta Martin Sherman, a szerző, és elégedett volt. Az mindig jó, ha tudom, hogy az eredeti szerző meg van elégedve azzal, amit lát. Ez nem mindig van így, voltak már olyan tapasztalataim is.

- Hol találkozott a darabbal?

- Láttam Tel-Avivban, és nagyon megfogott az anyag, tekintve, hogy az én személyes sorosom hasonló, bár hála Istennek, nem ilyen tragikus, mint Rose-é. Annak idején két darabot hoztam Magyarországra: ezt és a Johnny háborúját Bozsó Péternek.

Vári Éva
Vári Éva

- Az emlékezésre jobb hely a Spinoza kisebb színpada és nézőtere?

Igen, sőt. Vagy, ahogy Parti Nagy Lajostól tanultam: sőtisszimó. Az a koncepcióm, hogy Rose Süvet ül, ezt nem a szerző írta bele, én tettem hozzá. A Süve az a temetés után kezdődik, hét napig tart. Nem dolgoznak, imádkoznak, történeteket mesélnek az elhunytról, emlékeznek rá, elbúcsúztatják. Rose így meséli el nekünk az életét, amihez ez a kisebb, intimebb tér nagyon ideális. A mai fiatal generációtól nem várható el, hogy érzelmi alapon érintett legyen a múlt század történelmében, de az emlékezést, a történetek átadását nagyon fontosnak tartom.